Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ESSAYS - Bunke Zsuzsanna: Kétszáz éve született Peter Wierzbicki

távozik. Új helyén csak egy valaki lesz majd közelében az akkori pesti botanikusok közül: Heuffel János (1800—1857), aki az orvosi egyetem diplomájával rövidesen mint megyei tisztiorvos telepedik le Lúgos (Lugoi) városban, amely az egykori Krassó-Szörény megyében, a Temes folyó két partján fekszik, a Ruszka-havas nyugati lejtőjénél. Ez a Pozsony megyében született, rendkívül szorgalmas és fegyelmezett fiatal orvos rövidesen a Bánát közismert kutatója lesz. Heuffel „ami a hazai új növényfajok számát illeti, mindjárt Kitaibel után következik" (Gombocz E., 1936, 416). Az azonban aligha feltételezhető, hogy Wierzbicki Péter a bánáti flórakutatás kedvéért vállalt volna állást Oravicabányán. Ez az akkor alig ötvenéves település „Oláh- és NémetOravicza" falvakból lett (Oravita) s beletartozott abba a bányafejlesztési távlati tervezetbe, amely ott az 1760-as években Mária Terézia elgondolásai alapján bontakozott ki (Halmai, 1969, 136). Wierzbicki letelepedése idején a helység már több ezer lélekszámú, van saját újságja és színháza is, s itt kezdik, majd 1844-ben építeni a Bánát első vasútvonalát, amelyet részben ma is használnak. Bányaüzemi sebészként valószínűleg „kezdetben kellemetlenségei vannak" (Kanitz, 1865, 163, Gombocz, 1936, 424). Lehet, hogy a román nyelvtudás hiánya miatt. Hasonló lehetett a szituáció a kiváló természettudós és lelkiismeretes orvos Antonio Giovanni Scopoli esetében, aki az idriai higanybányák közelében, bányászokat kezelt, a krajnai parasztok nyelve azonban kezdetben teljesen ismeretlen volt a számára (Voss, G, 1881, 31, 17—66.) Wierzbicki problémái azonban hamarosan elmúlnak, mert tanulékony és alkalmazkodó. Halmai szerint „... egészen rendkívüli intelligenciával és munkabírással rendelkezett", poliglott és enciklopédikus tudással bírt (1969, 133—138). Egy idő múltán kialakul a Heuffel\e\ való közös botanizálás is. Wierzbicki később így emlékezik vissza a kezdetre, amikor az 1100 méteres „Domugletten", a bánáti flóra klasszikus földjén jártak, amely a legmagasabb hegy a Herkulesfürdők mellett Mehádiánál (ma természetvédelmi terület): „Heuffel Úr, az én nagyon tisztelt barátom, aki ugyanitt minden helyi ritkaságra szíves szolgálatkészséggel figyelmemet felkeltette" („der mich auf diesem klassischen Boden der Banater Flora zum erstenmal begleitete und mich gefällig auf alle Seltenheiten daselbst aufmerksam machte" Flora, 1842, 25, 279). Heuffel tehát már tájékozottabb. Wierzbicki is részt vesz majd az exsiccaták kiadásában (ezek megvásárolható préseitnövény-sorozatok), az ügyintéző azonban egyedül Heuffel. A regensburgi kapcsolat egyébként igen hasznos: kitekintést jelent egész Közép-Európa botanikus-világába. Jelentősége van annak is, hogy ez bizonyos Önállósulást jelent a monarchiától. Annak idején Sadler kezdeményezett sokrétű, élő munkakapcsolatot, s ebbe már könnyű volt belekapcsolódni. Sadler első exsiccatasorozatai (Bunke 1998. 90. 261.) vélhetően ötven-ötven példányban készültek. Gyenge tipográfiával volt kénytelen megelégedni, de Heuffel és Wierzbicki talán még gyengébbel. Az ő esetükben a példányszám ismeretlen. Egészen más, nívós nyomdai munkával készül Kováts Gyula exsiccataanyaga, a „Plant, rar. Imper. Austr. " fejléces, számozott sorozata (évszám nélkül). Gombocz E. szerint 1850-ig tizenöt Centuria jelenik meg. Wierzbicki is részt vesz benne egy vagy több fajjal. Például: „468. Crocus reticulatus Stev. Oravicza in Banatu. légit Wierzbicki." A tipográfiát Kováts Gyula piros színű tintával írott szövege egészíti ki.