Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ESSAYS - Bunke Zsuzsanna: Kétszáz éve született Peter Wierzbicki

KÉTSZÁZ ÉVE SZÜLETETT PETER WIERZBICKI BUNKE ZSUZSANNA Egy-egy évforduló arra is alkalmat ad, hogy a jelen időre tanulságokat vonjunk le. A fokozódó történelmi távlat egyre több olyan momentumra világít rá, amelyet a kortársak és a régebbi feldolgozók nem vettek észre. — Wierzbicki Péter akkor születik, amikor Kitaibel megkezdi nagy kutatóútjait. Huszonhárom éves, amikor Kitaibel meghal. Világosan látja, hol kell folytatni azt, ami abbamaradt. Elete során végigvándorol a monarchia belső határain, a történelmi Magyarország nyugati szélén, s végül mint Bánát-kutató marad meg az utókor emlékezetében. Ez azonban valami más, mint Kitaibel gyűjtőútjai, ugyanis Kitaibelnek ott volt — mint centrum, mint menedék — a pesti egyetem botanikus kertje, amely már tanulmányi évei alatt fokozatosan az otthonává vált. Amikor nősülni készült, a kertet kibővítették („1799. hospitium officiosum Kitaibelii ampliatum est in statum modernum" — Haberle, 1830, 36), s akkor sem hagyta el, amikor kivételezett helyzetéből nyugalomba vonult. A botanikuskert költöztetése ugyan gondot jelentett neki, de otthonát nem veszélyeztette. Wierzbicki életútja alapjában más. Már gyermekkorában megismeri a végleges elszakadást, a költözést — akkor a monarchia keretein belül —, amely ma újabb országhatárokon való átkelést jelentene. Apja galíciai lengyel nemes, katona, a szabadságharcos Koszciuszko követője, áldozatkész a végsőkig. Az események alakulása miatt menekülnie kell és meghal. Özvegye öt gyermekkel kilátástalan szegénységben marad. Mi lett a családdal? Erről nem szólnak az életrajzi források. Arról is hallgatnak, hogy Wierzbicki valaha is visszatérhetett-e szülőhelyére. Tevékenységei annyira lefoglalták, hogy — úgy látszik — egyetlen korábbi lakóhelyét sem kereshette fel újra. Adatforrások 1847. március 14-én Sadler József a Királyi Magyar Természettudományi Társulat közgyűlésén terjedelmes nekrológot olvas fel róla, amelynek kiadatlan kézirata 1940-ben került napvilágra (Kátai G, 1868, 91, Gombocz E., 1940, TTK Pf. 72, 59—61). A közlések személyes barátságból is származhattak, de az is lehet, hogy az özvegy a pesti egyetem tanárával, Sadlenel kontaktust keresve, levelében szokatlan, közvetlen kifejezéseket használ, s ezek lappangnak elszórtan a Sadler írta nekrológ szövegében. Gombocz Endre a magyar botanikatörténetben ír a nagy Bánát-kutatók — Anton Kochel, Heuffel János és Wierzbicki Péter — munkásságáról, és korabeli levéltári adatok alapján ismerteti a lengyel botanikus életét (1936, 405—426). A temesvári Természetrajzi Füzetekben harmincegy évvel a halála után, 1878-ban emlékeznek meg a közeli Oravicabányán tevékenykedett „müorvosról", a „nagy füvész Wierzbicki Péterről" (II/2, 58). Innen tudható meg herbáriumának sorsa: özvegye rendelkezett vele — férje talán még nem is gondolt soha testamentum írására, csak 53 éves, amikor meghalt. (Érdemes volna egyszer elemezni, hogy a régi tudósok özvegyei tudatában voltak-e egy-