Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ESSAYS - Schultheisz Emil: Medicina a felvilágosodás korában
gosító írása a „Kisded gyermekek nevelésekről való rövid oktatás" (Kolozsvár, 1760), amely Szekfi't Gyula szerint is a magyar művelődéstörténetet jeles emléke. 9 A „rövid oktatásban" erélyesen kikel az egészségügy terén uralkodó ősi szokások, babonák és általában a konzervativizmus ellen. A gyermeknevelésnek szerinte az a baja, hogy ez ideig „kedvező anyákra és tudatlan dajkákra biztatott, azok pedig a csecsemő kisdedekkel okosabban bánni nem tudnak, hanem amint nagyanyjuknak régi, megrögzött helytelen rossz szokásokból tanulták — ellenben ritka az, aki értelmes orvosdoktornak tanácsával kívánnak élni máskor, hanem midőn megbetegednek, holott arra kellene vigyázni kiváltképpen, hogy meg ne betegednének és a nyavalyáktól eleve oltalmaztatnának". Hevesen kikelt az elavult szokások, a fejlődésgátló szoros pólyák ellen, meg hogy úriasszonyok „elunják" magukat gyermekük táplálásával, amellyel „bizonyára egyenesen a Természet ellen vétkeznek". így érkezik meg hazánkba a nagybetűvel írt „Természet" mint a racionális életmód szabályozója. A könyv közli van Swieten approbációját. A magyar nyelvű könyvet pártfogójának, van Swietennek küldte meg, akinek köszönő latin soraiban meglepetéssel olvassuk: „Lübens fateor, me nondum Hungaricum linguam, quam amo, tarn bene intelligere" (még nem értem olyan jól a magyar nyelvet, mint szeretném; pedig olyan jól érti, hogy minden nehézség nélkül olvassa a magyar szöveget). Hogy finomságait is megértette, azt a felvilágosítás kapcsán a „női együgyüségre" vonatkozó megjegyezése tanúsítja: „Ennek a munkácskának hasznossága megérdemli, hogy közkinccsé váljék. Igaz, hogy könnyebb Hercules kezéből kicsavarni a dorongot, mint az asszonyokat előítéleteikről leszoktatni." Weszprémi munkáiban nem nehéz felismerni van Swieten ideáit, amelyeket ő ekkor már tekintélyes számú művelt orvostársával, majd kitűnő tanítványaival együtt terjesztett nálunk. Szakirodalmi munkássága már saját korában nagy elismerésben részesült. Ezt az említett angol recenzión kívül az a körülmény tanúsítja, hogy egyes munkáiban leírt megfigyeléseit, megállapításait két olyan tudós kortársa is citálja, mint Albrecht von Haller Elementa physiologiae (1777) című könyvében, illetve Morgagni a De sedibus et causis morborum per anatomen indagata ( 1761 ) című valóban korszakalkotó művében. Ez az elismerő hang csendül ki számos hozzá intézett levélből. Az Anton Störck bécsi professzorral, az osztrák örökös tartományok protomedicusával váltott levelek mellett főként van Swieten levelei tükrözik ezt az elismerést. Van Swieten többször biztosítja bizalmáról is. Bécsben kelt levelében 1770-ben felhívja Weszprémit, hogy mindent gyűjtsön össze, amit az orvosok a magyarországi és erdélyi gyógyvizekről írtak. Van ebben a levélben egy igen figyelemreméltó mondat: „Ne félj a bécsi cenzúrától a tudósoknak mindig kedvez. Csak a csirkefogók számára félelmetes." 10 Tény, hogy az orvosi könyvek ellenőrzése, mind a külföldről behozottaké, a hivatalos szóhasználat szerinti revisio, mind a birodalom nyomdáiból kikerült műveké van Swieten idején Bécsben liberális volt." Bécs az európai új szellem utolsó állomása volt Magyarország felé, másrészt „a magyar irodalom és művelődés szempontjából a Lajta sohasem vált határrá, orientációit a Habsburg-keret sem zavarta, sőt a kereten átnyúlva Europa Occidens szerves része volt." 12 Még inkább így volt ez a tudomány és az orvostudomány vonatkozásában. 9 Hóman Bálint—Szekfii Gyula: Magyar Történet V., 22—23. 10 Weszprémi és van Swieten kapcsolatáról lásd még Eva H. Balázs: Van Swietens Ideen und die ungarische Gesellschaft. In: Van Swieten und seine Zet. Hgb. E. Lesky. Wien, 1973, 164—174. 11 Kosáry Domokos: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. 1980, 129. 12 Szűcs Jenő: Vázlat Európa három történeti régiójáról. 1983, 117.
