Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - Kicsi Sándor András: A hagyományos népi okcentrikus betegségszemléletről

hérje vízbe öntése (Liszt, 1906, 13—14, Bartha, 1940, 256, Horváth, 1980, 76—77, Gazda J., 1980, 215, Gazda K., 1980, 42, Bosnyák, 1984, 38—40, Lábadiné, 1984, 287, Vasas, 1985, 72—73, 156, Fejős, 1985, 212, Vajkai, 1987, 150, Makay & Kiss, 1988, 55—57, 61—63). Gyógymódként az így nyert vízzel fürösztik vagy itatják a beteget, esetleg: „Az ónt felfűzzük és a keresztanyja piros fonalával a gyermek nyakába kötjük" (Vasas, 1985, 156). Ijedés ellen szolgálhat még ráolvasás (Liszt, 1906, 12, Bartha, 1940, 254, Horváth, 1980, 77, Bosnyák, 1984, 39, Oláh, 1986a, 110, 130, 251, 1986b, 60, 130, Makay & Kiss, 1988, 57—59, 63—64), különböző füstölések (Liszt, 1906, 13—14, Bartha, 1940, 254—256, Horváth, 1980, 76— 77, Bosnyák, 1984, 39, Vasas, 1985, 35, 73—74) Oláh, 1986a, 110, 130, 251, 1986b, 60, 130, Makay & Kiss, 1988, 57—59, 63—64),

9 verés (Liszt, 1906, 14) és orrhuzigálás (Liszt, 1906, 14, Lábadiné, 1984, 287),

10 Kalotaszegen a gyereket leköpetik azzal az illetővel, akitől megijedt (Vasas, 1985, 72). Fogyasztanak rá macskagyökérfőzetet (Makay & Kiss, 1988, 64) és feketemagot (Nigella; Oláh, 1986b 112), továbbá szárított disznóvért (Bartha, 1940, 256), disznóvágáskor eltett farkasfiiét (Vasas, 1985, 74),

11 nyúlembriót (Fejős, 1985, 212), porrá tört csontdarabot, lehetőleg emberi koponyadarabot (Csiszár Árpád beregi adatát idézi Hoppal & Törő, 1975, 47, Makay & Kiss, 1988, 58), csikólépet italban (Liszt, 1906, 13—14, Bartha, 1940, 256, Hoppal & Törő, 1975, 46, Lőrinczy, szerk., 1979, 831, Makay & Kiss, 1988, 58),

12 vagy egyszerűen csak vizet itatnak rá (Keszeg, 1981, 110, Vasas, 1985, 72, Makay & Kiss, 1988, 62). „Ha a gyereket a kutya megijeszti, vizet itatnak vele és rögtön vizeltetik is" (Vajkai, 1987, 150). „Kisebb gyereket ha megijedt vizeltetik" (Liszt, 1906, 14). Temesváry Rezső egy adata szerint a terhes nők is „valami ijedtség után vizelni szoktak menni, úgyszintén megcsodálás után" (1899, 36). Békésben Oláh Andor gyűjtése szerint — legalábbis némely esetben — ijedésfajták szerint más-más gyógymód dívott: a halottól megijedtet a halott ruhájával füstölték, a villámtól, égzengéstől való ijedés ellen mennykőről, csórgóból kellett inni (1986b, 98, 130, 133). Szintén a halottól való ijedés ellen Kalotaszegen „A halott sírhanfjáról földet hoztak, és titokban, hogy a megijedt ne tudja, a párnája alá tették" (Vasas, 1985, 156) vagy a „temetéskor a sírhant földjéből egy keveset a hozzátartozók nyakába tettek" (1985, 74). A holtak elleni védekezés ezen módjait az indokolja, hogy míg a kisgyermekek tipikusan háziállatoktól, a felnőttek leginkább a halottaktól ijedtek meg. Az ágybavizelés és ijedés közös gyógymódjai közé tartozik tehát a nagyon általános ráolvasás és fokhagyma

13 mellett a verés, a csikólép vagy a disznó különleges részeinek meg9 Leggyakrabban talán a halottól való megijedés esetében füstöltek (Vasas, 1985, 74). Általában az ijedtség okozóját „az ijedtséget közvetítő ember vagy állat testéből származó, elégetett résszel igyekeztek kifüstölni" (Horváth, 1980, 76). 10 Az eredetibb változat az orr és a száj befogásával a lélegzet pár másodperces erőszakos visszatartása lehetett (Liszt, 1906, 14). 11 Kalotaszegen farkasfile: „a szíven levő kis »fül«, az erek beszájadzásánál elhelyezkedő billentyűk" (Vasas, 1985, 189). 12 A csikólép előfordul egy 1754-ben Hódmezővásárhelyen lefolytatott boszorkányperben (Schram, 1970, 1, 303) és egy 1798-ból datált kéziratos orvosló könyvben (Vajkai, 1975, 249). '3 A magyar népi gyógyászat legáltalánosabb gyógynövénye a fokhagyma (Hoppal & Törő, 1975, 35—37). Kalotaszegen ,,rnintegy 16-féle betegség orvoslására használják" (Vasas, 1985, 28), és állítólag a hatékonysága valóban páratlan (Oláh, 1975, 265—7, 269—70, 1986a, 77, 121, 131, 158, 160, 249 stb.). A már idézett 1798-as kéziratos orvosló könyv is sokféle betegség ellen ajánlja (Vajkai, 1975,252). A fokhagyma általános boszorkányűző szemek számított (Berde, 1940, 104), s ennek megfelelően Schram Ferenc boszorkányper-gyűjteményében is sűrűn szerepel.