Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)
BARÁTOK, MUNKATÁRSAK, TANÍTVÁNYOK — FRIENDS, COLLEAGUES AND DISCIPLES - Magyar László András: Agrippa szatírája az orvosokról
Francofurti, 1563. — Klein, J.: Artis medicináé elogium. Tubingae, 1585. — Mallinius: Carmen de medicináé excellentia. Argentorati, 1575. — Marcellus, G: Oratio: Medicus Deo similis. Parisiis, 1562. — Melanchton, Ph.: Oratio in laudem artis medicae. Argentorati, 1558. — Pelegrini, J. B.: Apologia adversus philosophiae ac medicináé calumniatores. Bononiae, 1582. — Peucer, C: De dignitate artis medicináé. Witebergae, 1562. — Polydamus, V.: Encomion medicináé. Basileae, 1520. —Portesius, I.: Oratio de laudibus medicináé. Lutetiae, 1550. —Puollamer: Oratio in laudem medicináé. Bamberg, 1590. — Scalichius de Lika, P.: Encomion medicináé. Basileae, 1559. — Seiiz, A.: Declamatio in laudem artis medicináé. Basileae, 1524. — Stubkich, J.: Wider die Künstler und unsinnigen Schreyer der Artzney. H. n., 1563. — Tidicaeus, F.: In jatromagistas de recto usu et abusu artis medicae. Torunii, 1592. — Tiraquellus, A.: Commentarii de nobilitate. Basileae, 1561. — Veteris, I.: Oratio XXI. in medicináé commendationem et in gratiam XVIII medicae laureae candidatorum institutae. Lutetiae, 1560. 29 Ezek szerint hát az enkómiumok többsége Erasmus után jelent meg, ráadásul Salutati, Poggio és az Agrippa-szöveghez írott bevezetőben felsorolt többi humanista szerző munkája — talán az egy Ficinoét kivéve — nem is szabályszerű encomium: inkább a controversia műfajába sorolható. Mindez azonban nem jelenti, hogy a korábbi s különösen az Erasmuskorabeli rhétorikai tananyagban, vagy irodalomban ne szerepelt volna hasonló tárgyú szónoklat, hiszen a declamatiok gyakorlása során, akár iskolai feladatként is, föl-fölbukkanhatott a téma. A reneszánsz orvos-dicséret tehát, mint láthattuk, ugyanazokból a gyökerekből táplálkozott, mint az orvos-szatíra, nevezetesen a declamatio műfajából. Voltaképp a szatíra és a dicséret ugyanannak a „gyakorlatnak" két változata, ugyanannak a témának két lehetséges feldolgozási módja volt, s a 16. században éppúgy magán viselte még a bírósági védő-, illetve vádbeszéd ismertetőjegyeit, mint a Kr. e. 1. században, a műfaj születésének idején. Ráadásul mindkét típus — úgy tűnik — olasz reneszánsz közvetítéssel került újra a köztudatba s vált közkedveltté a humanista res publican belül. De azt is talán némi joggal gondolhatjuk, hogy a reneszánsz irodalmi műfajok közül — melyek túlnyomórészt antik gyökérnek — nem az orvos-szatíra és orvos-encomium az egyetlen, amely rhétorikai eredetű, hanem még több egyéb is, így a humanista levél, a panegyricus, az invectiva, a tractatus, a disputatio stb. formáinak előképei is az antik szónoklattani irodalomban találhatók meg, illetve az olasz reneszánsz alkotóinak segítségével terjedtek el a művelt nyugaton. De ennek bizonyítása már hosszabb és alaposabb előtanulmányokat tenne szükségessé. Erasmus enkómiumának vége felé több vádat is cáfol azok közül, amelyek Beroaldonál (illetve a 20 évvel későbbi Agrippa-szövegben) előfordulnak. így pl. megtalálható nála a „büntetlenül gyilkos orvos", az „orvosgyűlölő Cato", az „egészségre ártalmas orvostudomány", az „orvosi honoráriumok" és az „orvosi tisztességtelenség" toposza is. Erasmus személyének és írásainak óriási hatásával tisztában lévén, biztosak lehetünk abban, hogy e művet Agrippa ismerte és föl is használta szatírája megírásakor. (Nem is beszélve Erasmus másik — fő — művéről — a szintén korábbi Moriae encomium-ról, amely viszont a teljes Agrippa-könyvnek lehetett közvetlen ihletője.) Érdekes téma lenne egyszer összehasonlíTovábbi bibliográfia: Ploucquet, Guilielmus Godofredus de: Literatura medica digesta, sive repertórium medicináépracticae... Tubingae, J, G. Cotta, 1809. III. 50—52., illetve Lipenius, Martinus: Bibliotheca reális medica. Francofurti ad Moenura, J. Fridericus-J-N. Hummius, 1679. 243—244.
