Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)

BARÁTOK, MUNKATÁRSAK, TANÍTVÁNYOK — FRIENDS, COLLEAGUES AND DISCIPLES - Erasmus Roterodamus: Encomium medicinae — Az orvostudomány dicsérete (ford.: Magyar László András)

vosra illik leginkább, aki nem csupán megoltalmaz, hanem egyenest megment bennünket a vészben. Vajon nem látszik-e tehát magánál a Hálátlanságnál is hálátlanabbnak, s még az életre is méltatlannak az, aki az orvostudományt, Isten mögött a második életadót, életvédőt, életmegtartót és életóvót nem szereti, nem méltányolja, nem becsüli s nem is tiszteli? Őt, akinek védelmét soha senki nem nélkülözheti? A többi tudományra ugyanis nincs mindig, mindannyiunknak szüksége. Az orvostudomány viszont valamennyi halandó életében szerepet játszik. Hiszen tegyük föl: nincsenek betegségek, s mindannyian jó egészségnek örvendünk — ám hogyan óvhatnánk meg ezt az állapotot, ha az orvos nem tanítana ki bennünket a hasznos és az ártó táplálékok különbségeire s a teljes életvitel helyes módjára, mit a görögök diétának neveznek? Súlyos teher az emberek vállán az öregkor, amint éppúgy nem kerülhetünk el, mint magát a halált. De még maga az öregség is sokak számára később köszönt be s könnyebben is viselhető — hála a doktoroknak. Nem mese ugyanis, hogy az úgynevezett „kvintesszencia"

11 segítségével elűzhető az öregség s hogy általa az ember, mintegy levetve régi bőrét, megfiatalodik — hiszen akad erre jó néhány tanú. De a medicina nem csak a testnek viseli gondját (amely az ember hitványabb fele), hanem a teljes emberre is ügyel, még ha a lélekkel a theológus, az orvos pedig a testtel kezdi is. Merthogy test és lélek szoros rokonsága és kapcsolata miatt a lélek bűnei éppúgy megterhelhetik a testet, mint ahogy a testi bajok is akadályozhatják, sőt ki is olthatják a lélek életerejét. Hisz ki oly makacs hirdetője az absztinenciának, a józanságnak, a düh mérséklésének, a bánat és a részegség kerülésének, a szerelem elvetésének, a testi vágyak megzabolázásának, mint éppen az orvos? Ugyan ki győzi meg hathatósabban a beteget arról, hogy ha életben akar maradni s az orvos gyógyító segítségét kívánja igénybe venni, legelőbb lelkét tisztítsa meg a bűnök mocskától. Vagy tán nem ugyanő-e az, aki, míg akár diététikus módon, akár gyógyszerek segítségével csökkenti a fekete epe mennyiségét, növeli a szív gyöngülő erejét, segíti az agyműködést, tisztítja az értelem szerveit, élesíti az elmét, tatarozza az emlékezet lakóhelyét s megjobbítja a teljes lélekállapotot, nyilvánvalóan az úgynevezett „külső emberen" át a „belső embert" is megmenti? Vajon nem segít-e a teljes emberen az, aki az elmeháborodottat, a búskomort, a mániákust, a holdkórost és a gyöngeelméjűt bajából kigyógyítja? A theológus azt éri el, hogy az ember bűneiből észre térjen, az orvos viszont azt, hogy legyen még, aki észre térhessen. Hiába léteznék a léleknek ama orvosa, ha a lélek, amelyet orvosolni kíván, már nem lenne helyén. Ha egy istentelent hirtelen bénulás, szélütés vagy valami egyéb kórság sújt, amely előbb rabolja el tőle az életét, mintsem annak megtisztítására csupán gondolhatna is, vajon nem hihetjük-e, hogy az, aki őt, ki egyébként nyomorult bűnösként kerülne sírba, bajából kigyógyítja, testileg s lelkileg egyaránt úgyszólván a pokoltól menti meg? Hiszen olyan helyzetbe juttatja az illetőt, hol módja lesz elkerülni az örök halált. S ugyan mit tanácsolhat a búskomornak a theológus, ha Quinta essentia — eredetileg a lélek elnevezése (a négy első essentia a tüz, a víz, a föld, a levegő, vagyis a négy őselem volt). A középkortól azonban mindenféle, az eredeti anyag lényegét megőrző párlatot így neveztek. (Pl. quinta essentia vini azaz, aqua primi entis.) Különösen az alkímiában és a kemiátriában volt kedvelt fedőnév.