Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)

KRÓNIKA — CHRONICLE - Megemlékezések: — Obituaries:

ben bízva a Kecskeméti Katona József Színházhoz szegődött, segédszínésznek. A színház KISZ-titkárának feljelentésére 1959-ben letartóztatják, majd izgatás címén — igazát hangoztatta — tíz havi, felfüggesztett börtönre ítélik. Keserű tapasztalata tettekre indítja: néhány társával egy szovjet emlékmű felrobbantását tervezik, s noha a tervezgetésnél nem jutnak tovább, hamarosan lecsap rájuk a rendőrség. „Kasánszky Zsombort és fegyveres bandáját" bíróság elé állítják, majd az elsőrendű vádlott fiatalembert — tán mert a tárgyaláson rendkívül bátran viselkedik — hat év börtönre ítélik. Csupán az 1963-as amnesztiával szabadul: első dolga, hogy beperelje azt az újságírót, aki tárgyalásáról hazugságokat tett közzé a sajtóban. Ennek következtében, fél évvel szabadulása után, ismét izgatás vádjával, letartóztatják és ezúttal, összbüntetésként, nyolc és fél évre ítélik. A rabságban súlyos kór támadja meg, felkészül a halálra — holott még csak huszonnyolc éves ekkor. Tekintettel súlyos betegségére, illetve Illyés Gyula és Erdei Ferenc közbenjárására, 1967-ben szabadul. Ám miféle szabadság ez? Rendőri megfigyelés alatt áll, zaklatják, akadályozzák a tanulásban, előmenetelben. O azonban nem adja meg magát: családot alapít, két gyermeket nevel, előbb közép-, majd felsőfokú könyvtárosi képesítést, 1986-ban pedig bölcsészdoktori címet szerez. (Doktori disszertációját Eötvös Józsefről írta.) A karriert azonban elzárja előle a bosszúálló hatalom, munkahelyein, a Gorkij, majd a Széchenyi Könyvtárban sem juthat előre, kitörési kísérleteit pedig nyílt közbelépéssel akadályozza meg a Hatóság. A Semmelweis Orvostörténeti Könyvtárban 1986-ban vállalt munkát: itteni tevékenységének korai halála vetett véget. Zsombor, tragikus sorsa ellenére telis-teli volt élet- s munkakedvvel. Sokoldalú érdeklődését, testi-lelki egészségét, friss vitakészségét, lenyűgöző személyiségét sokan csodáltuk. Szavalt, kórusban énekelt, fellépett az Egyetemi Színpadon, előadó-körutakra járt. Életereje, töretlen lelkesedése bizonyára mély katolikus hitén és igazságszeretetén alapult — márpedig a hittel és a szeretettel szemben minden hatalom tehetetlen. Zsombor nem érhette meg a kort, amelyben az őt szorongató hatalom végre összeomlott, nem érhette meg a demokráciát. Vajon miféle harcok vártak volna még rá, e „szép, új világ"-ban? ANTALL JÓZSEF MINISZTERELNÖK BESZÉDE SOPRONBAN, A NAGY LÁSZLÓ EMLÉKTÁBLA-AVATÁSON, 1991. DECEMBER 20-ÁN Tisztelt Ünneplő Közönség! Szomorú nap a mai, mert egy halál-évfordulóra emlékezünk. Arra, hogy ugyanilyen télies, borongós időben, a Farkasréti temetőben elhelyeztük Nagy Lászlónak, a kiváló orvosnak — aki a soproni kórháznak évtizedeken át volt vezetője — földi maradványait. Nagy László nemcsak orvos volt, nemcsak vezetője ennek a kórháznak, hanem az ő nevéhez fűződik ennek, Sopront e vonatkozásban is híressé tévő gyógyintézetnek a megszervezése, átalakítása. Ő az, aki Balfot valóban azzá tette, aminek ma is ismerjük. Nagy László egyike volt azoknak, akik azokban az évtizedekben választhattak, hogy a politikai ellenállásnak megkísérlik-e valamilyen módját megtalálni. Ez az ellenállás, ez a szembenállás sokféle lehetett. Lehetett olyan, ami börtönnel végződött; lehetett olyan, hogy