Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)

KRÓNIKA — CHRONICLE - Megemlékezések: — Obituaries:

Nagy László emléktáblája Sopronban passzivitásba vonult valaki; lehetett olyan, hogy szelektált az élet lehetőségei között, és az építést vállalta. Nagy László azok közé a magyarok közé tartozott, akik az építést vállalták azokban az évtizedekben, amikor a hazáért tenni nem volt könnyű. Az építéssel az elnyomatás éveiben nem a politikai rendszert szolgáltuk, hanem mindenkor az örök Magyarországot. Nagy László azok közé tartozott, akik megtették azokat az apró kompromisszumokat, amik nélkül nem tehette volna ezt az intézetet olyan naggyá, amilyen lett, nem lett volna módja Balfot azzá tenni, amivé tette. De ő nemcsak egyszerűen épített, nemcsak köveket rakott egymásra, nemcsak összeköttetéseket szerzett ahhoz, hogy a kedvezőtlen körülmények között felépítse ezt, hanem szellemet is lehelt alkotásaiba és életművébe. Szellemet akkor, amikor székelykaput csináltatott Balfon, és amikor Nyulas Ferencről sétányt neveztetett el. Akkor tette ezt, amikor azok közül sokan, akik ma Erdélyről beszélnek, a szájukat sem nyitották ki Erdély érdekében, és akkor mentett magyar műemlékeket, muzeális tárgyakat, amikor mások nem tették meg. Itt nemcsak Nagy Lászlóról van szó, hanem egy nemzedékről és egy embertípusról, akik részben elhunytak, és akiknek az emlékének tartozunk, és akik itt vannak közöttünk, és akik évtizedeken keresztül mentették a magyar értékeket. Nagy László ezt tette itt, ezt tette azzal a szellemmel, amit megteremtett Balfon. Ma, egy-két esztendeje, nagy büszkén, a kórházakban egyházi szertartásokat engedélyeznek. Nagy László már akkor megharcolta azt barátai és azon szakemberek segítségével,