Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)

KRÓNIKA — CHRONICLE - Megemlékezések: — Obituaries:

VERES SÁNDORNÉ, KOVÁCH ILONA (1922—1996) 1996. július 7-én hunyt el a Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár közszeretetnek örvendő, régi munkatársa, Veres Sándorné: IIa. Veres Sándorné Szentesen született, 1922. november 10-én, itt járta középiskoláit is. A német nyelvű kereskedelmi tanfolyam elvégzése után 1939-ben angol nyelvtanári oklevelet szerzett. Kiváló rajztehetségét Drahos István, szentesi művész irányításával fejlesztette magas szintre. 1942-ben ment férjhez az ígéretes pálya előtt álló huszártiszthez, Farádi Veres Sándorhoz. Két kisleányuk született: Zsuzsa és Katalin. Boldogságuknak a vesztes háború vetett véget. Az egykori tiszt-családra méltatlanul nehéz sors várt: Veres Sándort meghurcolták, hivatását, lakását elvették, szeretteivel együtt évekig kitelepítésben kellett élnie. Hát azonban a számkivetettség nem törte meg: előbb rajzot, majd angolt és oroszt tanított — 1953-ban a felsőfokú orosz nyelvvizsgát is letette — utóbb az egészségügyben vállalt munkát. 1959-ben sikerrel végezte el a röntgen-asszisztensképzőt, rendelőintézetben, majd a Ratkóczy-, illetve Zsebők klinikán dolgozott, mégpedig oly magas színvonalon, hogy 1972-ben munkájáért elnyerte „Az egészségügy kiváló dolgozója" címet. Nyugdíjba vonulása után 1978-tól 1995-ig a Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár munkatársa lett: nyelvtudása, szorgalma nagy hasznára vált Intézetünknek s folyóiratunknak egyaránt. Hát mindenki szerette. Kívül-belül szép, napsugaras lényén — látszólag — nem hagyott nyomot a nehéz sors, mely osztályrészéül jutott. Sosem panaszkodott, sosem neheztelt senkire. Két leányából az ötvenes-hatvanas évek ellenséges, vele szemben különösen könyörtelen világában nevelt orvost és mérnököt. Emberpróbáló sorsával szemben kemény akarattal és erős szeretettel állta meg helyét. SZIGETVÁRY FERENC GYÓGYSZERÉSZ, GYÓGYSZERÉSZETTÖRTÉNÉSZ (1926—1998) A magyar gyógyszerésztársadalom, az orvos- és gyógyszerésztörténész kollégák, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár munkatársai igazi veszteségként könyvelhetik el a gyógyszerész-muzeológus és patikamúzeum-alapító jó barát, Szigetváry Ferenc gyógyszerésztörténész doktor 1998. április 16-án bekövetkezett halálát, életének 72. évében. Nagy betegsége közismert volt, mégis hirtelen távozott közülünk, a lassú halódás helyett a talán megváltó gyors halál szólította el dörmögő, bajszos, pipázó s a vasi dialektusban élete végéig megmaradt barátunkat. A jó barát, Antall József egykoron megálmodta, hogy az ódon hangulatú határmenti kisvárosban, Kőszegen egy gyógyszerészettörténeti kutatóbázist kellene teremteni a szakmájukat tisztelő gyógyszerészek számára. S Dr. Szigetváry Ferenc vállalkozott lelkes lokálpatriótaként arra, hogy e nagyszabású tervet valóra váltja. A csaknem öt év óta halott történész-orvostörténész miniszterelnökké lett barátot követte most a szakmáját egy múzeum eszméjéért elhagyó kolléga. Életművük azonban ránk maradt, s nemcsak a politikus Antalié, hanem a 26 éven át orvostörténészként és szakmúzeumok szervezőjeként, támogatójaként működő Antall Józsefé is.