Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)
Antall József: Egy évszázados per — A Görgey-kérdés tegnap és ma
személyével itthon és külföldön egyaránt. Emlékiratai nemcsak elsőrendű forrást jelentenek, hanem vallomásszerű önvizsgálatot, kegyetlen ítéleteket magáról és magunkról. Nagy emberek polémiájában sohasem maguk mondják a legelfogultabbat egymásról, hanem csaholó középszerű hódolóik ócsárlásai tűnnek a legelviselhetetlenebbeknek. Önmaguk — a lelkük mélyén — mindig érzik a másik álláspontjában is a zavaró igazságot, legalábbis annak egy részét. Görgey védelmezői — István öccsét is beleértve — többet ártottak Kossuth támadásával Görgeynek, mint magának Kossuthnak. Kossuth és Görgey nem egy megjegyzéséből kiderül, hogy a kölcsönös megvetés ellenére tisztában voltak egymás értékeivel, illetve saját kritikájuk túlzásaival. Kossuth maga mondta később, hogy „ Görgey sem volt ex professo áruló, csak ambiciózus és intrigáns ". De Görgey előtt sem volt kétséges — hiszen kimondta —, hogy Kossuth nélkül nem lett volna soha egy európai szabású nemzeti szabadságharc hadvezére, nélküle nem adatott volna meg neki, hogy Európa legerősebb hadserege előtt tegye le a fegyvert, hanem 1848 őszén már Jellasics végzett volna az országgal. Görgey szerepe évtizedekig a viták tárgya maradt. Ellenfelei és hívei nyilatkoztak, egykori bajtársai keltek védelmére és újak akadtak a támadásban. Bírósági fórum nélkül folyt ellene és érte a per. Nem változtatott ezen az sem, amikor az 1867-es kiegyezés megkötése után hazatért. Sőt személyének megítélésében most már 1848 és 1867 hívei csaptak össze, a függetlenségi és kompromisszumos politikai koncepció vállalói mérték össze erejüket. Elszigeteltségén ez azonban alig változtatott. A kormány három tagja — közöttük Eötvös — felkereste, Deák pedig nemegyszer fogadta a lakásán. Később pedig tervezetet készíttetett vele a honvédség újjászervezésével, illetve felállításával kapcsolatban. De a nyílt együttműködéstől mindenki óvakodott, a kiegyezés törékeny támadható művét nem akarták Görgeyvel kompromittálni. Görgey büszkén viselte sorsát, amit a súlyos családi bajok még csak fokoztak. Kialakult azonban körülötte egy kör, közöttük a kor kiváló tudósai és orvosai, egykori bajtársai, akik gyakran keresték fel visegrádi visszavonultságában, vagy pedig megosztották vele pesti tartózkodását. Ezek közé tartozott — többek között — Markusovszky Lajos, Lumniczer Sándor, Nedelko Döme, Than Károly, de sorolhatnánk tovább a neveket. Utolsó időszakának környezetéből pedig itt él közöttünk a világhírű orientalista professzor, Germanus Gyula, akire Görgey az íróasztalát is hagyta. A mérlegen Görgey helyének megjelölése a magyar történelem értékrendjében máig sem történt meg. A századforduló „rehabilitációs" törekvései után a két világháború között történetírásunk megindult a realista igényű megközelítés felé. Kiváló szakírók vetették el a „Kossuth vagy Görgey" formulát és a történelmi folyamat egészébe ágyazva vizsgálták helyüket. Ugyanakkor azonban a hivatalos Magyarország, egyes szélső jobboldali körök „felfedezték" Görgeyt Kossuthtal szemben. Jó lehetőség volt arra, hogy Kossuth letagadhatatlan szabadelvű és demokrata örökségével szembeállítsák a férfias katonát. Visszaéltek Görgey nevével és ezzel évtizedekre kompromittálták nevét és megakasztották a Görgey-kérdésben megindult tisztulási folyamatot. Ennek volt azután visszahatása, hogy a történelmileg indokolttá vált kossuthi függetlenségi örökség hangsúlyozása ismét egyoldalúan, csak feketefehéren láttatta a Görgey-portrét.
