Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)

Antall József: Egy évszázados per — A Görgey-kérdés tegnap és ma

Görgey hiába bízott abban, hogy a cári tábornokok és tisztek lovagiassága méltányosságot takar. Egyéni kegyelme tiszttársai halálát jelezte. A szörnyű vádak önmagukban még nem váltak volna közhangulattá, ha a bukást nem követi Haynau rémuralma, az aradi és pesti kivégzések sorozata. Haynau kegyetlensége mindenkire kiterjedt, akit elérhetett. De hozzátartozik az igazsághoz — és az osztrák politikai színvonal jellemzéséhez —, hogy a hóhér szellem többségében nem Kossuth elszánt híveit vagy a baloldal vezetőit érintette. Ezek jó része emigrációba vonult. (Kossuthnak, amikor az öngyilkosság gondolatával foglalkozott, állítólag maga Görgey javasolta az ország érdekében történő emigrációt, a külföld tájékoztatását.) Haynau halált osztó ítéletei inkább Görgey híveit, elvbarátait és bajtársait vagy éppen a megegyezést kereső Batthyány Lajos miniszterelnököt és a nem éppen radikális, öreg Csányi Lászlót sújtották. Görgeyt, a 31 éves tábornokot a cári hadvezetőség kétszínűsége és rafinériája kétségtelenül csalfa reményekre késztette. Egyedül az ö személyét mentették meg, mint valami „vadász-trófeát", a többieket kiszolgáltatták Haynau vérengzésének. Mérhetetlen önvád és keserűség lett rajta úrrá, Markusovszky Lajos — sebesülése óta kezelő orvosa — kíséretében egy összetört lelkű embert vittek száműzetése állomására, az ausztriai Klagenfurtba. Az árulás vádja ellen nem volt mit tennie. Levelek, látogatók híradásából értesülhetett az egyre jobban megszilárduló vádról, a legképtelenebb hírekről. Sokan kértek tőle alamizsnát abból a vérdíjból, amit kapott az ellenségtől. Gróf Károlyi Györgyné, a hazafias gondolkodású arisztokrata, az emigráció lelkes pártfogója egyenesen azt ajánlotta neki, hogy lője főbe magát. Neki válaszolta Görgey: „ Önnek azt beszélték, hogy augusztus 13-a egy általam az ellenséges hadvezérekkel kötött egyezménynek volt az eredménye, holott pedig ez csak a legszomorúbb kényszerűség cselekménye volt. A vonatkozó határozatot egy számos tagú haditanács mondta ki, én csupán végrehajtottam. Azon haditanács tagjai agyonlövettek, felakasztattak, börtönbe sínylenek: én amnesztiát kaptam. A gyanú, hogy én amnesztiámat valamely alávaló cselekedet által magam kijártam, sokkal közelebb fekvő, semhogy ne érintsem. Ezen irtózatos gyanú ellenében nem maradt más fegyverem, mint szavam és életem. Szavam, mellyel ünnepélyesen kijelentem, hogy amnesztiámban éppoly ártatlan vagyok, mint az október 6-ika szörnyűségeiben, csak annyit ér, amennyit életem: azért élek, hogy ezen kijelentésemet lehetőség szerint bebizonyítsam. Ha véget vetek életemnek, azzal jogot adok rágalmazóimnak azt mondani, hogy a lelkiismeret furdalásai bírtak az öngyilkosságra. " Ausztriai száműzetésében igyekezett álláshoz jutni. Egykori tanára Redtenbacher igyekezett segíteni, hogy alkalmazzák mint vegyészt. A rendőrség azonban akadályokat gördített a képességeinek és tehetségének megfelelő polgári állásban történő alkalmazása elé. Feleségének és egyre szaporodó családjának eltartása egyre fokozta anyagi gondjait. Vagyona utolsó részét is eladta, így kénytelen volt élni azzal a lehetőséggel, hogy az osztrák államkincstártól kérjen kegydíjat. Furcsa módon még ma is elhangzanak megjegyzések, amelyek ezért elmarasztalják Görgeyt. Miután vagyona nem volt, megfelelő álláshoz nem tudott jutni, valamiből élnie kellett. De történetietlen is annak a kornak a szokásait utólagos ítélettel elmarasztalni. Egy hadifogolyról ma többé-kevésbé gondoskodnak, Görgeynek azonban magának kellett magáról gondoskodnia, amit Paszkievicstől az útra kapott „kölcsön" is jelez, noha ennek jó részét elosztotta bajtársai között. Közéleti és egyéni tragédiák tették keserűvé Görgey belső emigrációban töltött évtizedeit. A bukott embert az árulás vádja erkölcsi halottá tette. Könyvtárnyi irodalom foglalkozott