Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)

Antall József: Egy évszázados per — A Görgey-kérdés tegnap és ma

napos diktátorság története, krónikája, könnyen összegezhető: a világosi fegyverletétel előkészítése, az orosz bekerítés biztosítása az osztrák hadsereg elkülönítése érdekében — és maga a világosi fegyverletétel 1849. augusztus 13-án. A küzdelem tehát véget ért. A fegyverletétel Kossuth és a kormányzat tudtával, a haditanács jóváhagyásával következett be. A dráma egy tűnő kor teátrálisan rendezett lovagias jelenetével lezárult. A búcsúzó honvédek zokogó serege felett Rigyiger és Görgey tartotta az utolsó szemlét, példás rendben zajlott le a szörnyű aktus. Menekülő honvédek, fogolyként kísért katonák, rabságba hurcolt tisztek jelezték a véget. Kossuthék Orsován keresztül menekültek Bem megmaradt katonáinak fedezete alatt. Világos után azonban nem hallgattak el mindenütt a fegyverek: még nem adta meg magát körülzárva Arad, Munkács, Pétervár és Komárom, ahol Klapka még hetekig tartotta magát. A szabadságharc, a nemzeti küzdelem egészén azonban már semmi sem segíthetett, az ellenállást folytató egységek már csak saját fegyverletételük előnyösebb feltételéért folytathatták a reménytelen harcot. A magyar szabadságharc valóban véget ért, de nem fejeződött be, sőt igazán csak most kezdődött Görgey egyéni drámája. Harmincegy éves korában a történelem sodrása a legmagasabb helyre állította, hogy azután hátra lévő 67 esztendejét az árulás szörnyű vádjával a fején — visszavonultan, egy igazán soha be nem fejeződött belső emigrációban töltse el. A szabadságharc bukása elkerülhetetlen volt a nemzetközi helyzet kedvezőtlen fordulata, a katonai túlerő nyomása és a megoldatlan belső kérdések — szociális és nemzetiségi problémák következtében. A fegyverletételt végrehajtó Görgey mégis az árulás iszonyatos vádját vonta magára, amit nemcsak életének hátralévő 67 esztendejében, hanem utóéletében és megítélésében is összekötött nevével a köztudat. Az áruló A küzdelem súlyos óráiban is felmerült az árulás vádja, ami azután végső megfogalmazást kapott a fegyverletétel után. Kossuth viddini levelével megfogalmazta az emigráció politikai koncepcióját, létének vélt jogi alapját: az árulás okozta a nemzet végveszteségét, nem a külellenség, hanem a ráruházott hatalommal visszaélő áruló felelős a katasztrófáért. A nélkül, hogy kétségbe vonnánk az önigazolás fontosságát, nem érezzük az emigráció létjogosultsága zálogának ezt. Ha a külpolitikai viszonyok, a hatalmi érdekellentétek helyet biztosítanak egy emigrációnak, akkor különösebb önigazolás nélkül is fontos szerephez juthat. Ellenkező esetben a legszebb indokolás is semmivé válik. A hír gyorsan terjedt itthon is, a közvélemény inkább hitt az árulásban, mint egy vereségben. A Vörösmartynak tulajdonított vers szörnyű átka a velőkig hatolt: „ Görgeynek hívják a silány gazembert, Ki e hazát eladta cudarul. Kergesse őt az Isten haragja A síron innen és a síron túl. Kergesse őt a balszerencse, mint Szilaj kutyák a felriadt vadat, Éljen nyomorbul s kínbul mindhalálig S ha elhal, verje meg a kárhozat. "