Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)

ADATTÁR — DOCUMENTATION - Somorjainé, Csöppüs Terézia: Fakszimile különgyűjtemény Antall József emlékére, Györgyey Ferenc ajándéka a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár részére

lyegző készült az alábbi felirattal Antall József emlékére Györgyey Ferenctől a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum részére. Az értékes gyűjteményből az alábbiakban — mintegy ízelítőként — néhányat ismertetünk főleg olyan müveket, amelyek szerzőjük személye vagy könyvritkasága miatt kiemelkedő értékűek. Ilyen mű az „orvostudomány atyjának", a görög medicina legnagyobb alakjának, Hippokratész-nek (Kr. e. 460—377) aforizmáit tartalmazó kötet The Aphorisms... leghíresebb gyűjteménye, amely 8 részből áll és szinte tőmondatokban foglalja össze az orvosi tudnivalók lényegét. A reneszánsz a legnagyobb változást az anatómia területén hozta az orvostudományban: Andreas Vesalius (1514—1564) az anatómia megújítója. Sainders, S. J.—O'Malley C. Vesalius anatómiai atlaszáról készült tanulmányát méltán forgathatják a vele foglalkozó kutatók. A kor leghíresebb sebésze Ambroise Paré (1510—1590), aki 20 művet írt, amelyek a sebészet fejlődését erősen befolyásolták. A róla és munkájáról készült értekezés Geoffrey Keynes (London, 1951) orvostörténész munkája. A 17. században élettani és kórtani szempontból talán legnagyobb orvosi előrelépés a vérkeringés felfedezése volt. Az angol William Harvey (1579—1657) De motu Cordis müvében tette közzé először (Francofurti, 1628). A keringés tana mellett az élettan más területein is végeztek megfigyeléseket. Példa erre Robert Boyle (1627—1691) angol kémikusnak az emberi vérről írt tanulmánya Memoirs for the natural Hist, of Humane Blood (London, 1683— 94). Az „angol Hippokratész", ahogy kortársai nevezték Thomas Sydenham-et (1624—1689), egyben a legnevesebb klinikus volt, aki a betegségek fajták szerinti rendszerezésére törekedett. A sorozatban összegyűjtött munkáit jelentették meg. Az angol Thomas Willis (1621—1675) nevét agyanatómai kutatásai tették ismertté. Eredeti megfigyeléseit írja le fő munkájában The London Practice of Physick (London, 1865). A 18. századi orvostudomány újabb változásokat hozott. William Withering (1741—1799) vezette be az orvosi gyakorlatba a népigyógyászatból átvett digitális terápiát. A gyűszűvirágról szóló tanulmánya An Account of the Foxglove (Birmingham, 1785) is ezt igazolja. Igen jelentős volt az angol szülészeti iskola, melyre a konzervativizmus jellemző. Reprezentánsai közül William Smellie-t (1697—1763) kell kiemelni, akinek kitűnően illusztrált munkáját a szülészet elméletéről és gyakorlatáról tanulmányozhatjuk (London, 1752). A lélek orvosi értelmezésével a pszichiátriai jelenségek az orvostudomány részévé váltak. Jelentős szerepet játszott ebben Philippe Pinel (1755—1826), a kor kiemelkedő francia elmeorvosa, aki az első pszichiáter is volt. Tanulmánya az elmebetegségekről Treatise on Insanity... (London, 1806) méltán tette népszerűvé. A korszak legnagyobb jelentőségű egészségvédelmi teljesítménye az általános himlőoltás bevezetése. Edward Jenner (1749—1823) összegyűjtötte megfigyeléseit, hogy helyreállítsa a vaccinatio hitelét és saját költségén kinyomtatta felfedezésének összefoglalását An Inquiry into the Causes and Effects of the Variolas Vaccinae, a Disease... (London, 1798). Az edinburgh-i Willam Cullen (1712—1790) dolgozta ki elméletét, hogy minden betegség csökkent idegmozgásra azaz „idegerőre" vezethető vissza. O vezette be a neurózis fogalmát is. Legjelentősebb orvosi előadásainak gyűjteménye Lectures on the Materia Medica (Dublin, 1773) címmel jelent meg. A 18. századi orvostudomány fejlődését erősen befolyásolta az új kórbonctani szemlélet és kutatás. Ez pedig elsősorban a híres olasz orvos, anatómus és patológus Giovanni Baptista