Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)

Antall József: Egy évszázados per — A Görgey-kérdés tegnap és ma

lását és Szeged felé hátráltak. Erdélyben Bem mesteri ügyességgel kötötte le hetekig az ellenséget, azonban a július 31-i segesvári vereséggel — itt esett el Petőfi — végleg alul maradt, seregének jó része elveszett. Ez alatt Görgey az ellenségtől üldözve Losonc— Rimaszombat—Tokaj irányába vonult, — Tokajnál átkelve a Tiszán. De az oroszok Fürednél átkelve elévágtak, így nagy ívben az Alföld keleti oldalán vezette le délre a seregét. Az állandó csatározások ellenére is viszonylag ép sereggel tette meg a hosszú, megerőltető utat. Ismét előttünk áll egy újabb vád Görgey ellen! Elvesztegette az időt Komáromnál, roszszabb feltételek között hihetetlen kerülővel érkezett a koncentráció helyére, keresztezve ezzel Kossuth stratégiai, sőt katonapolitikai terveit. Személyes nagyravágyása, seregtestének elválasztása a honvéd seregek egészének akciójától, politikai külön tervei az egyezkedésre mind szerepelnek a vádpontok között. Valóban Görgey makacs ragaszkodása a komáromi koncentráció gondolatához, az osztrákok előzetes megtörésének tervéhez és a kormánnyal kialakult újabb feszültség előidézése mindenképpen súlyos hiba volt, még akkor is, ha elfogadhatatlannak véljük a tudatos kártevés vádját. A súlyos hiba és mulasztás előrebocsátása után azonban azt is meg kell jegyeznünk, hogy Görgey ezzel a lépésével július 12-ig lekötötte Komáromnál az osztrák fő erőt, utána pedig a hó végéig magára vonta az orosz katonai erők jelentékeny részét. (Megismétlődik a téli hadjárat dilemmája!) Ezzel vált lehetővé, hogy a kormány a rendelkezésére álló idő alatt összevonhatta a többi seregtestet, mintegy 64 000 embert. A magyar seregek gyorsabb koncentrációja pedig az egyesült osztrák-orosz seregek koncentrációját is elősegítette volna. Tehát az sem biztos, hogy a gyors katonai koncentráció jobb eredményt hozott volna. A hadműveletek, az egyre súlyosbodó katonai helyzet válsághangulatot okozott. A közhangulat — és nemcsak a békepártiak —jó része kereste az erős kéz irányítását, előtérbe helyezte Görgey személyét. A másik része a közvéleménynek — ennek ellenhatásaként is — az árulástól, a katonai diktatúrától rettegett. A hiányos összeköttetés következtében — valódi tájékoztatás hiányában — kósza hírek járták az országot, fokozva a bizalmatlanságot, a gyanúsítgatást a vezetők táborában. Világos A fokozódó bizalmatlanság megszüntetéséhez nem éppen előnyösen járult hozzá, hogy Görgeyék felvették a kapcsolatot az orosz katonai erőkkel. Még május 20-án történt, hogy két orosz tiszt került Rimaszombatnál Görgey kezére. Cselből vagy szándékosan, esetleg a félreértés adta lehetőséget kihasználva, mindenesetre parlamenterként viselkedtek: fegyverszünetet kértek és egyben megadásra szólították fel Görgeyt. A megindult érintkezés és levélváltás során Görgey kifejezésre juttatta álláspontját, nyilvánvalóvá tette, hogy bizonyos feltételek között nem idegen tőle a fegyveres harc beszüntetése. Kijelentette, hogy szorongatott helyzetében Magyarország inkább fogadna el egy orosz uralkodót mint osztrákot, továbbá a hadsereg az 1848-as alkotmány biztosításáért harcol. Ezekben a kérdésekben önállóan azonban nem dönthet, ezeket a haditanács elé terjeszti és tájékoztatja róla a kormányt. Közben Paszkievics — Berg orosz tábornokon keresztül — Haynau véleményével egyezően felveti a cárnak Görgey megvesztegetési lehetőségét. Semmiféle adat sem szól a mellett, hogy ezt felajánlották volna Görgeynek, nem beszélve az elfogadásáról. Általában —