Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)

BARÁTOK, MUNKATÁRSAK, TANÍTVÁNYOK — FRIENDS, COLLEAGUES AND DISCIPLES - Vida Mária: Állammodellek (utópiák) és az egészségügy szociológia

mü jelentős hatással volt a középkori gondolkodásra. Jelentős az alexandriai Eudórosz (Kr. e. 1. sz.), az asztrológus Thraszüllosz (Kr. e. 1. sz.), a polihisztor Plutarkhosz (Kr. u. 45— 120), a keresztényellenes filozófus Celsus (2. sz.), a madaurai Apuleius (2. sz.) és Attikhosz (2. sz.). Arisztotelész platóni bírálatát elutasították; Albinosz (Kr. u. 2. sz.) egyeztette Platón és Arisztotelész tanait: az előző rendszerébe beiktatta az utóbbi logikáját és kategóriatanát. Az alexandriai Philón (Kr. e. 20 k.—Kr. u. 45) érdeme, hogy a platóni

21 gondolatokkal egyeztetve magyarázza az Ószövetség teremtéstörténetét. Az újplatonisták eszméi a keresztény gondolkodás részévé tették a platóni filozófiát. A görög filozófiában jártas, művelt keresztények a 2. sz.-tól kezdve törekedtek a kereszténység filozófiai megalapozására is. A platóni gondolatok és a keresztény tanítás között bizonyos pontokon eltérések vannak (hit és megértés viszonya a platóni nőközösség kérdése stb.) A Timaioszban kifejtett nézetek, a középső platonizmus teizmusa és morális elvei jól egyeztethetők voltak a kereszténységgel. A keresztény teológusok egy része úgy vélte, hogy a Platónnál található nézetek az általuk vallott igazságnak más formában történt megfogalmazásai. Justinus (100—165) ötvözte először Platón filozófiáját a keresztény hittel. Az ő példáját követte Alexandriai Kelemen (1150—215), aki a platóni ideákat keresztény szellemben értelmezte. Órigenész (185—254), a kereszténység és a középső platonizmus szintézisének létrehozását kísérelte meg. Az újplatonizmus kialakulása még inkább elősegítette a két szellemi áramlat közeledését. A 4. sz.-ban a nagy keleti egyházatyák; Nagy Szent Vazul (331—379), Nazianszoszi Szent Gergely (330—390), Nüsszai Szent Gergely (330— 394) és Aranyszájú Szent János (334—407) a platóni gondolatokat is terjesztették a keresztények között. Nüsszai Szent Gergely Peri pszükhész kai anasztaszéosz c. dialógusa és Palladiosz (365—431) Aranyszájú Szent János életéről szóló műve (Peri biu Ióannu Khrüszosztomu) egyaránt Platón Phaidón c. dialógusát veszi mintájául, Szent Ágoston (354—430) a platonizmus történetének legjelentősebb alakja: az első nyugati egyházatya, aki nemcsak platóni, de újplatonikus gondolatokat is beépített teológiájába, Cicero fordításában olvasta a Timaioszt. De civitate Dei c. művében összehasonlította a keresztény nézeteket Platón és az újplatonikusok tanaival. Megállapítja, hogy a platonisták jutottak az addigi filozófusok közül a legközelebb a keresztény hithez, hangsúlyozza a lélek függetlenségét és fensőbbségét a testhez viszonyítva. A platonisták hatásáról is tanúskodik az az állítása, hogy az ember sorsát a szeretethez való viszonya határozza meg. A bizánci és az arab birodalom területén a platóni és újplatonikus elveket az eredeti görög szöveg alapján, ill. arab fordításokból, nem másodlagos forrásokból tanulmányozták. A 6. sz. elején Areopagoszi Szent Dénes, Proklosz filozófiáját felhasználva, Peri theión onomatón c. munkájában a platóni Lakomában kifejtett szeretetelmélet alapos ismereteiről tesz tanúbizonyságot, természetesen a Szentírás alapján értelmezi ezeket. Az utolsó nagy görög egyházatya, Damaszkuszi Szent János az újplatonikusok és Areopagoszi Szent Dénes írásait is felhasználva írta meg a Kelet legjelentősebb rendszerező teológiáját: a Pége 21 Merlan, Ph.: From Platonism to Neoplatonism. 1936 és 1960; Shorey, P.: Platonism Ancient and Modern. 1938; Hoffmann, E.: Piatonismus und christliche Philosophie. 1960; Ivánka, E. V.: Piaton Christianus. 1964; Piatonismus in der Philosophie des Mittelalters. Wege der Forschung 197. Bd. 1967; Dörrie, H.: Platonica Minora. 1972; Novotny, Fr.: The Posthumous Life of Plato. 1977; Marót Miklós: Arisztotelésztől Avicennáig. 1983.