Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)
BARÁTOK, MUNKATÁRSAK, TANÍTVÁNYOK — FRIENDS, COLLEAGUES AND DISCIPLES - Schultheisz Emil: Filozófia a humanizmuskori orvosi stúdiumban
nem öltő kórokozó sem nem evidens, sem szillogisztikusan nem vezethető le. A továbbgondolkodáshoz szükséges tudományos hipotézist az újplatonizmus vezette be, túllépve az empirizmus határán. Az újplatonizmus hatására került a medicinába is a hipotetikus entitás. Konzekvensen Arisztotelészre hivatkozó, ugyanakkor tudományos hipotézisek felállításában újplatonikus módon gondolkodó tanárok, amilyen maga Fernel is, munkássága nem választható el az oktatástól, s írásaik legnagyobb része tankönyv. A korszak kétségtelenül növekvő antiarisztotelizmusának az egyetemi curriculumban alig volt jele. Ez nem magyarázható sem konzervativizmussal, sem egyszerűen az inertia academicával, ahogy ezt gyakran írják, bár az egyetemek akkor sem voltak a gyors változások lelkes képviselői. Az ingolstadti egyetem modus docendijében például éppen csak említés történik Platónról az élettanhoz szükséges könyvek között, Hippokratésszel együtt. 86 Ami a kutatásnak új lendületet adott, az oktatásban még nem kapott helyet. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy az új, jobbára újplatonista irányzatok, szellemi mozgalmak még a 16. század vége felé sem nyújtottak elég szolid tanítható doktrínát, mely Arisztotelész instrukcióit helyettesíthette volna. így az újplatonista tanok általános térhódítása nem szoríthatta ki Arisztotelészt a katedráról. A Schulmedizin idegenkedése nem a platóni, de az újplatonista gondolkodástól viszont annál is inkább érthető, mivel az egyre racionálisabban magyarázó tanrendszereket zavarta túlságosan is szárnyaló gondolkodásuk. Igaz ugyan, hogy Giovanni Pico della Mirandola számára minden filozófia „scientia sub lumine naturali" isteni, de mégis természetes illuminatio. 87 A gondolat együtt él nála is a keresztény misztikával. Sem Brúnónál, sem pedig Piconál nem lehet éles határt vonni mítosz és tudomány, fehér mágia és filozófia közé. 88 A mágia és az asztrológia az újplatonikusok természetfilozófiájától nem esik távol. Igaz, hogy utóbbi egyes Arisztotelész-követőktől sem idegen, miközben paradox módon az asztrológiát éppen Pico támadja. 89 Arisztotelész nem csökkenő befolyása a curriculumban az egyébként inkább „platonista-újplatonista" humanizmus korában az egyetemeken leginkább azzal magyarázható, hogy Platón a tudományokat nem teljességében és szisztematikusan tárgyalja, amint azt Theodor Gaza kifejtette. Melanchthon osztotta Gaza nézetét: először Arisztotelészt kell gondosan tanulmányozni, csak utána lehet nagy haszonnal olvasni Platónt. Az arisztotelészi filozófiát és a morálfilozófiát általában, nem az egyetemeken, legkevésbé az orvosi karokon támadták. A kritika kívülről jött, az újplatonikusoktól. Az orvosok filozófiai stúdiumát ez alig érintette. Még Gianfrancesco Pico della Mirandola (1469—1553) a keresztény tanokra szerinte károsan ható filozófia kifejezett ellenzője is kénytelen a jó orvosi képzéshez szükséges filozófia javára engedményt tenni. 90 G. F. Pico azt írja, hogy egy a platóni filozófián alapuló tanterPhysiologices libri hoc ordine legentur: De placitis Hippocratis et Piatonis, Gal., kizárólag Hippokratész és Galénosz 29 könyvének felsorolását követően a harmincadik cím. In: Modus docendi et discendi medicinám in Ingolstadiana Academia (1555). A teljes szöveget E. Th. Nauck tette közzé, Sudhoffs Arch. 40 (1956) 1—14. Oratio de hominis dignitate. 314. Schultheisz, E.: Die Bedeutung der Philosophie des Giovanni Pico della Mirandola für die paracelsische Medicin, in: Festschrift, 16. Paracelsus tag. (Hrsg. S. Domandl), Salzburg, 1966, 84—90. „Astrologia est fraus omnium pestilentissima si quidem ilia ipsa et, quae philosophiam omnem corrumpit, medicinám adultérât..." Ioannis Pico: Opera. Basiliae (1601) in ast. proemium, pag 280. „Medicus enim a philosopho principia et fundamenta haurit medicináé, multaque mutuatur, quibus ad conciliandam sanitatem utatur (De studio divinae et humanae philosophiae). I. 5.; G. F. Pico: Opera quae extant omnia. (Basel, 1650) kiadása alapján.
