Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)

BARÁTOK, MUNKATÁRSAK, TANÍTVÁNYOK — FRIENDS, COLLEAGUES AND DISCIPLES - Schultheisz Emil: Filozófia a humanizmuskori orvosi stúdiumban

fakultásán 1240-ben kötelezően előírt 24 könyv közül nem kevesebb mint 18 Arisztotelész mű volt.

66 A régi középkorban alapított egyetemeken a diszciplína vázolt alakulása magától értetődőnek tűnik, de így alakult ez a humanizmuskorban alapított új egyetemeken is. Salernóba a már említett Urso de Calabria (12. sz.) vezette be Arisztotelészt. Az arisztotelészi doktrínák hozzáférhetősége, majd kötelező ismerete, oktatása és tanulása jelentette a tudományos gondolkodást, Hippokratész és Galénosz mellett pedig a medicina elméletét nyugaton. Urso írása teljesen teoretikus tankönyv. Maurussal együtt a skolasztikus iskolát képviseli Salernóban.

67 Valójában ettől kezdve lesz Arisztotelész szerves része az orvosi tanulmányoknak.

68 Párizsban az egyetem hallgatói és magisterei a 13. század második felében Pietro d'Abano révén ismerkedhettek meg Arisztotelésszel.

69 Expositio problematum Aristotelis című munkáját ugyan csak paduai tanársága idején (1306—1304) fejezte be, de az abban foglaltak már párizsi előadásainál is a lectura szövegei voltak éppúgy, mint a Conciliator differ entiar um philosophorum et praecipue medicorum címet viselő, a reneszánsz idején sokat olvasott müve. A könyv a medicina tudományelméleti alapkérdéseinek filozófiai megközelítésű tárgyalása.

70 Kifejti, hogy a logika, a természetfilozófia és az asztronómia tudása az eredményes orvosi tanulmányoknak előfeltétele. Ez, a Conciliator első differen//*a-jában leírt kapcsolat az itáliai egyetemek orvosi oktatásának modellje. A ConciliatorX a többi európai egyetem is felveszi ordo legendijébe. Martin Stainpeis, a bécsi orvosi fakultás tanára 1520-ban megjelent „

Liber de modo studendi et legendi in medicina" című könyvében a vizsgához szükséges könyvek közé sorolja a ConciliatorX (Liber 1. pars. 1/129).

71 A perszisztáló arisztotelészi filozófia az új textusokban tehát gyakorlatilag a nyugati kultúra valamennyi egyetemén uralkodó volt. Alapvetően a reformáció sem ingatta meg, sőt Melanchthon működése révén még erősödött is. A katolikus egyetemek konzervatívabbak maradtak. A nem protestáns német egyetemek között volt olyan, ahol még a 16. század második felében is gondosan ügyeltek arra, hogy Arisztotelészt csak az előírt régi könyvek alapján praelegálják. Ilyen volt a kölni egyetem, ahol 1564-ben Heinrich Weyer-tö\ meg66 Vö. Paetow, P.: The Arts Course at Medieval Universities. 1910. 96 ff. Kristeller már 1945-ben rámutatott arra, hogy a 12—13. század könyvtáraiban felbukkanó görög munkák túlnyomórészt Arisztotelész filozófiai, orvosi, asztronómiai, asztrológiai írásai. Ld. Kristeller, P. 0.: Humanism and Scholasticism in the Italian Renaissance, Byzantion 17 (1945) 351. 67 Sudhoff, K.: Constantin der erste Vermittler muslimischer Wissenschaft im Abendland und die beiden Salernitaner Frühscholastiker, Maurus und Urso. Archeion (Roma) 14. (1932) 959—969. 68 Ld. ehhez még Kristeller, O. P.: Beitrag der Schule von Salerno zur Entwicklung der scholastischen Wissenschaft, in: Koch, I: Artes liberales. Von der antiken Bildung zur Wissenschaft des Mittelalters. Leiden, 1976, 89—90. 69 Pietro d'Abano (Petrus Aponensis, 1250—1315) Párizsban a filozófia, Paduában a medicina első professzora, az újonnan alapított trevisoi stúdium generálén mindkét tárgy tanára, korának valóban legnagyobb hírű orvosa és filozófusa. — Az Expositio problematum Aristotelis nyomtatásban 1475-ben jelent meg Mantuában és több kiadást ért meg. Részletes életrajzát ld. Norpoth, L.: Zur Bio-Bibliographie und Wissenschaftslehre des Pietro d'Abano, Kyklos, 3 (1930) 292—353. 70 A Conciliator először 1471-ben jelent meg Velencében, 1643-ig még 18 kiadása volt. Asztrológusként, matematikusként is termékeny író. Mesue-szövegkommentárja (Velence, 1505) és a Hippokratész fordítása (Velence, 1485) ugyancsak kedvelt írások. 71 Vö. Schultheisz E.: Medicina a reneszánsz egyetemen. Comm. Hist. Artis Med. 149—157. (1995—1996) 46— 47.