Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)

BARÁTOK, MUNKATÁRSAK, TANÍTVÁNYOK — FRIENDS, COLLEAGUES AND DISCIPLES - Schultheisz Emil: Filozófia a humanizmuskori orvosi stúdiumban

vonták a venia legendit, mert „Arisztotelész ellen fordult", a humanizmus szellemében írott, ill. mondott kritikájával. Ugyanez a Weyer doktor Arisztotelészről ugyanilyen módon szóló előadásait Paduában minden ellenvetés nélkül megtarthatta.

72 Az Arisztotelészoktatás intenzitása változó volt. 1503-ban a párizsi egyetemen panaszkodnak, hogy a filozófiai oktatás nem kielégítő. Van, aki magisteri fokozatot szerzett az artes fakultáson, noha nem ismeri Arisztotelészt.

73 A német egyetemek magasabb fakultásain, beleértve az orvosit is, bizonyos rivalizálás figyelhető meg Arisztotelész interpretálásában Aquinoi Tamás és Duns Scotus realista irányzata, a via antiqua és William Occam nominalista via moderna-ja között.

74 Az orvosi curriculumot, az orvosi fakultás filozófia-stúdiumát ez a versengés, illetve vita a tanulmányok formáját illetően nem befolyásolja. Olyan megjegyzést, ajánlást, vagy előírást, mely egyik vagy másik irányzathoz tartozó szerzők, kommentátorok műveit tiltotta vagy akár csak helytelenítette volna, az általam átnézett statútumokban, ordo legendikben, modus docendikben, institutiokban, nem találtam. Valamely irányzat preferenciája nem volt gátja sem a tanításnak, sem a tanulásnak. A harcot az egyes irányzatok képviselői egymás között vívták meg, ritkábban az előadótermekben. A nem kis küzdelem hatalmas vitákban csapódott le. A különböző „arisztotelészi irányzatok" mellett továbbélő skolasztikus metodika sem akadályozta az új fordításban megjelent arisztotelészi filozófia terjedését valamennyi karon.

75 Míg az angol és francia egyetemek késői arisztotelizmusának hatása az orvosi oktatásra még viszonylag kevéssé feltárt, az olasz és spanyol egyetemek orvosi karára gyakorolt befolyás jobban ismert, mint ahogy a protestáns német egyetemeken előadott „Auswahlphilosophie " is az.

76 A Melanchthon irányította Arisztotelész-oktatásról tudjuk, hogy az meghatározta a magasabb fakultások, így a medicina stúdiumát az északi egyetemeken. Az olasz egyetemek, főként Padua és Bologna az arisztotelészi filozófia központjai lettek. Kisugárzásuk a humanizmuskorban nagyobb volt, mint addig bármikor. Az olasz iskola a logikában és természetfilozófiában nem csak Oxford és Párizs 14. századi hagyományát vitte tovább, de ugyanakkor befogadott más szellemi áramlatokat is. Ez nem utolsósorban annak köszönhető, hogy az olasz egyetemeken a filozófia oktatása inkább kapcsolódott a medicinához, míg Idézi: Böhner, Hans: Die Geschichte des medizinischen Ausbildungs- und Prüfungswesens in Deutschland von etwa 1240 bis heute. Köln, 1962, 9. A szöveget közli: Moritz, F.: Festschrift zur Erinnerung an die Gründung der Universität Köln, im Jahre 1388. Köln 1938. 37. Ezt az egyik legkorábbi egyetemtörténész, a kitűnő Bulaeus írja in: Hist. Universitatis. Paris, 1673, Tom. VI. p. 11, de forrását nem jelöli meg. Irodalmát ld. Ritter, G.: Studien zur Spätscholastik II. Via antiqua und via moderna auf den deutschen Universitäten des XV. Jahrhunderts. Sitzungsber. Heidelberger Akad. Wiss. Phil. hist. Klasse. 13. (1927) 7, valamint Kristeller, P. O.: Scholastik und Humanismus an der Universität Heidelberg, in: Der Humanismus und die oberen Fakultäten. Hrsg. Keil, G. et al. Weinheim, 1987. Itt kell megjegyeznem, hogy az a régebbi, nem ritkán még ma is olvasható felfogás, amely szerint a skolasztika 1500 körül „végleg" megszűnt, helyét a humanizmus foglalta el, a reformáció „fejezte be" és haladott túl, ma már tarthatatlan, nem állja meg a helyét. A továbbvezető irodalmat ld. Overfield, J. H.: Humanism and Scholasticism in late Medieval Germany. Princeton, 1984., Reinhard, W. (Hrsg.) Humanismus im Bildungswesen des 15. und 16. Jahrhunderts. Weinheim, 1984., Kristeller, P. O.: Renaissance Thought and its Sources. New York, 1979. Miller, Gerhard: Die Aristoteles-Rezeption im deutschen Protestantismus, in: Die Rezeption der Antike. Hrsg. von A. Buck, Hamburg, 1981, 27 f.