Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)

BARÁTOK, MUNKATÁRSAK, TANÍTVÁNYOK — FRIENDS, COLLEAGUES AND DISCIPLES - Schultheisz Emil: Filozófia a humanizmuskori orvosi stúdiumban

úgy alakult ez néhány évvel később jóformán minden egyetemen is. A Quaestiokból

63 kitűnően, ebben a scientia inferior naturalis-ban Arisztotelész említett könyvei mellett, felhasználták a pseudoarisztotelészi De vegetabilibus et plantis c. munkát. Az arisztotelészi Naturalián kívül a Quaestio-gyűjtemény Párizsban még egy élettani művet említ, ez Alfredus Anglicus írása: De motu cordis.

64 Az orvosok és az orvostudomány számára oly nagyjelentőségűvé vált korai Arisztotelész-recepciót igen jól fejezi ki Albertus Magnus a medicinára és a többi diszciplínára vonatkozó megjegyzése, amivel Galénosz, Hippokratész és Arisztotelész helyét jelöli ki a tudományokban.

65 Albertus Magnus Arisztotelész-felfogásával ellentétben állott — és 1230-tól Párizsban egyre nagyobb tért hódított — az Averroes-féle Arisztotelész-interpretatio a maga majdnem radikális naturalizmusával. A Michael Scotus által fordított Metaphysica első mondata („minden ember természettől fogva törekszik a tudásra") Averroes kommentárjaiban ellentétet teremt a hit és tudás között, ami az ismert feszültségekhez, sőt harchoz vezetett. Jóllehet a medicinát az averroizmus és a racionális nominalizmus éppoly kevéssé hagyta érintetlenül, mint az augustinusi-tomista realizmus, vagy az arisztotelizmus franciskánus megjelenési formája, az oktatási anyagot ez kezdetben nem változtatta meg. A transitio 14. századi periódusát követően a 15. században Arisztotelész tradíciója lényeges megszakítás nélkül folytatódik. Folytatódik azonban a teológia és filozófia különválása is, a század második felében egyre kifejezettebben. Az oxfordi logikai és a párizsi természetfilozófiai iskola befolyása a természettudományokra növekszik a 14. században. Németországban ugyanakkor ez a miszticizmus nagy korszaka is. Itt egyre erősödik a devotio moderna, mely kombinálja a vallásos meditációt a tanulás és a nevelés világi ideáljával, mély nyomot hagy Cusanus és Erasmus világán és általában az északi reneszánszon. A reneszánsz arisztotelizmusa követi annak középkori formáját és folytatja egynémely irányzatát, mint az averroizmust, occamizmust, scotizmust és tomizmust, melyek befolyása a 16. században talán még nagyobb, mint előtte volt. A reneszánsz arisztotelizmusa sok új, jellemző vonást mutat. Ugyanakkor a kor nem arisztoteliánus áramlatainak hatása is nyilvánvaló. Nehéz összegezni a reneszánsz-humanizmus arisztotelizmusát, tény, hogy a medicina szempontjából legfontosabb jellemzője a precíz definíciók és argumentumok alkalmazása és az ezekhez való ragaszkodás, a logikus összefüggések keresése, a természetfilozófiai problémák iránti állandó érdeklődés, mely közelebb vitte kutatóit a megoldás megközelítéséhez, sőt egyes esetekben magához a megoldáshoz, mivel végső soron a modern természettudomány kialakulását készítették elő. A magasabb fakultások, köztük a medicina, alapvető filozófiai tankönyvei Arisztotelész logikai, etikai munkái és metafizikája a természettani műveken kívül. A párizsi egyetem ars Grabman kiadta a párizsi egyetem ars fakultásának teljes quaestio-katalógusát és azt fel is dolgozta (1936). Ebből nemcsak a curriculum tűnik ki, rekonstruálható a libri audiendi sora is. Vö. Grabman op. cit. 190 ff. Alfred de Sareshel (Anglicus) rövid ideig a párizsi egyetemen tanított medicinát és filozófiát. Munkáját Angliában írta 1217 előtt. Alig tudunk róla egyebet. Vö. Chenu, M. D.: Das Werk des Hl. Thomas von Aquin. Köln, 1960. 27. „...unde sciendium, quod Augustino in his, quae sunt fidei, plus quam philosophis est credendum, si dissentiunt. Sed si de medicina loquetur, ego plus crederem Galeno et Hippocrati et si de naturis rerum loquitur, credo Aristoteli plus vel alii experto in rerum naturis." Albertus Magnus metodikai megjegyzését (II. Sent. dist. 13 Ca 2) ugyancsak Grabmann a Quaestio-gyüjteményhez kapcsolt szövegkiadása alapján idézem (op. cit. 80., 1936.)