Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)

BARÁTOK, MUNKATÁRSAK, TANÍTVÁNYOK — FRIENDS, COLLEAGUES AND DISCIPLES - Schultheisz Emil: Filozófia a humanizmuskori orvosi stúdiumban

tudás része. Senki nem lehet a természet és a filozófia ismerője, aki a medicina elméleti alapjait nem ismeri. A medicina hozzátartozik a teljes emberről kialakított képünk tudományához. Ezért tárgyaljuk a filozófiához kapcsolódóan, annak mintegy részeként és ezért nevezzük második filozófiának: „Hinc est quod medicina secunda philosophia dicitur. Utraque enim disciplina totum sibi indicat hominem. Nam sicut per illám anima, ita per hanc corpus curatur. "

X1 A filozófia az orvosi stúdiumban a disciplinae artes tanulásának befejeztével is folytatódik. A növekvő elméleti, s vele a filozófiai érdeklődés a medicina egyetemi oktatásában a 12. század vége felé jelenik meg, az első annak tekinthető orvosi fakultáson, Salernóban. Urso Arisztotelész ismeretén nyugvó természetfilozófiai érdeklődése és ilyen szellemben tartott előadásai jelzik ezt a tendenciát.

18 Kristeller bizonyította be Maurus Articellakommentárjai alapján, hogy a salernói medicina már a 12. század folyamán nem tisztán gyakorlati orientációjú mint a középkorban, hanem grammatikus képzettséggel ismét felvértezett, filozófiai teóriákkal átszőtt, a görögből és arabból újonnan és teljesen fordított források által befolyásolt tudomány}

9 A medicina részt vett tehát az akkori értelemben vett tudományos fejlődésben. Az orvostant ugyanazzal a metodikával adták elő Salernóban, mint Bolognában és Párizsban a jogot. A salernói orvosi kommentárirodalomban — tudjuk, ezek tankönyvek — filozófiai, mindenekelőtt arisztotelészi teóriák, fogalmak, idézetek olvashatók. A medicina és filozófia viszonya Salernóban tulajdonképpen a korai humanizmus képzési ideáljának felel meg. Jól ismert, hogy az olasz reneszánsz filozófiáját, különösen pedig arisztotelizmusát, szemben a francia és az északi arisztotelizmussal már a 13. században nem teológiai, hanem orvosi érdeklődés határozta meg, amit az olasz egyetemeken a teológiai fakultás hiánya tett lehetővé.

20 A 13. század végére az ismeretanyag az ars fakultáson oly mértékben bővült és olyanynyira specializálódott, hogy a tradicionális hét szabad művészet keretei már túl szűknek bizonyultak. Az egyetem négy fakultásának tanítási programja sem volt már beilleszthető az eddigi sémába. A septem artes már nem képezhette az akkori tágabb értelemben vett filozófia tartalmát, amint azt Aquinoi Tamás megjegyezte:

21 „Septem artes liberales non sufficienter dividunt philosophiam theoricam. " A filozófia egyrészt önállósult magán az ars fakultáson, másrészt túllépett a kar határain. Önálló helyet kapott a magasabb fakultásokon is.

22 A jelentős tartalmi változás mellett a korai humanizmus „szakirodalom" műfaja, a tankönyvi irodalom formája nem különbözött a skolasztika írásainak szerkezetétől.

23 Nem Etym. lib. IV. 12. A philosophia secunda topost Vincent de Beauvais (Vincentus Bellovacensis, megh. 1260 körül) is átveszi „Speculum doctrinale" című enciklopédiájában. R. Creutz, a kiváló Salerno-kutató hívta fel a figyelmet Urso kéziratos munkáira, melyek között több előadásvázlat olvasható. Vö. Creutz, R.: Urso, der letzte von Hochsalerno. Abhandlungen zur Geschichte der Medizin und der Naturwissenschaften 5. Berlin, 1934. ua.: Die medizinisch-naturwissenschaftlichen Aphorismen und Kommentare des Magister Urso Salernitanus. Quellen und Studien zur Geschichte der Naturwissenschaften und der Medizin V. 1. Berlin, 1936. Kristeller, P. 0.: Beitrag der Schule von Salerno zur Entwicklung der scholastischen Wissenschaft im 12. Jahrhundert. In: Koch, J. (Hrsg.) Artes Liberales. Leiden — Köln, 1976, 85—87., valamint Ottoson, P.-G.: Scholastic medicine and philosophy. Uppsala, 1982. 1—7. A kérdés részletes elemzését és további irodalmát ld. Kristeller (1976) op. cit. 85 ff. In Boethium, Bd. Trinitate (q 5a, 1 od 3) Ld. P. O. Kristeller: Studies in Renaissance etc. (Roma 1956) p. 19. 2. sz. jegyzet és az ott idézett irodalmat. Vö. Kristeller, P. O.: Medieval Aspects of Renaissance Learning. Durham, 1974. főként 10 f.