Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)
BARÁTOK, MUNKATÁRSAK, TANÍTVÁNYOK — FRIENDS, COLLEAGUES AND DISCIPLES - Kölnei Lívia: A Tizennégy Segítőszent kultusza a középkori Magyarországon
amelyen Mária szerepel, tulajdonképpen Katalin misztikus eljegyzése áll a középpontban — Mária alakja így szervesen illeszkedik a szentek csoportjába. Magyarországi, elrendezésben rokon ábrázolás a kisszebeni Keresztre-feszítés-oltár (1520k.). A predellán a sírban álló félalakos Vir dolorum látható Máriával, Jánossal és kétoldalt egy-egy angyallal, akik Jézus kínzásának eszközeit, ill. az arra utaló tárgyakat (kereszt és oszlop) tartják. Az oltár szellemi programja eléggé világosan kirajzolódik mindezek alapján: az apostolok és segítőszentek csoportjai az „ecclesia triumphans"-t, a mennyországot jelképezik. Az üdvözülés folyamatának csúcsa pedig Mária megkoronázása a mennyben. A mennyei Jeruzsálem képét állítja tehát a hívő elé az oltár, utalva ebben Jézus megváltó kereszthalálának szerepére. Van azonban ennek a tematikának egy sajátos vonása, amely abból adódik, hogy nem esetlegesen összeválogatott szentek, hanem a segítőszentek alkotják ezt a mennyei Jeruzsálemet. Általuk a segítő jócselekedetek üdvözítő hatása kerül előtérbe. Ezt a hangsúlyt erősíti az az asszociáció (vagy talán nem is csak asszociáció), amelyet a predellán ábrázolt két, kínzóeszközt tartó angyal kelt: A keresztet tartó angyal a Hit, az oszlopot tartó angyal az Erő erényeinek jelképeként is feltűnhetnek. Megerősíti ezt a lehetőséget az egyik angyal oszlopra mutató mozdulata, ami kínzóeszköz-értelmezés esetén nem tűnik ennyire indokoltnak. Ilyen értelmezésben a predella más szempontból is bekapcsolódik az üdvözülés tematikájába, mint az előző esetben: a két emberi erény: a krisztusi megváltásba vetett hit és a hitből fakadó erő szükséges ahhoz, hogy Jézus megváltói művének kegyelmével az ember üdvözülhessen. Ezt példázza a szentek élete. Hasonló tematika sejthető a lőcsei Szt. Jakab templom dekorációjában is. Úgy tűnik, a Tizennégy segítőszent könnyen hozható szellemi kapcsolatba az erényes élet, az erények gyakorlásának, a bűnök elkerülésének gondolatkörével. 8. Kassa, Szent Erzsébet dóm, Mettercia kápolna oltára: Mettercia segítőszentekkel és donátorral Egyoldalán festett tábla, 1516 A kép alján: térdeplő donátor és felesége a donátor mögött: Bertalan felesége mögött: angyal A Mettercia lábainál: Kozma és Dámján Fölfelé 1. sor: Kristóf, Erazmus, Mettercia, Sixtus, Sebestyén 2. sor: Ambrus/Ágoston, Wolfgang, Jób, György, Márton, Remete Szt. Antal 3. sor: Ilona, domonkosrendi női szent, Mária a Gyermekkel mandorla-dicsfényben, Bálint, Miklós 4. sor: Veronika, Árpádházi Szt. Erzsébet, szent nő koronával és jogarral, Borbála, Margit, Katalin. 40 Genthon szerint (Genthon I.: A régi magyar festőművészet. Vác, 1932. 72.) a szentek neveit hibás, magyaros latinsággal írták a képre. Erről személyesen meggyőződni nem tudtam.