Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)

BARÁTOK, MUNKATÁRSAK, TANÍTVÁNYOK — FRIENDS, COLLEAGUES AND DISCIPLES - Kölnei Lívia: A Tizennégy Segítőszent kultusza a középkori Magyarországon

kutatói vélemény szerint is a kultusz meglétének cáfolhatatlan bizonyítéka. Dünninger ugyanakkor óv e túl későre datálás szélsőségétől is, kifejtve, hogy a fennmaradt miseformulák sosem bizonyítékai annak, hogy egy szentkultusz ne létezett volna liturgikus rögzülése előtt is. Sőt, a látomás Dünninger szerint nem lett volna önmagában elegendő kezdeményező erőforrás a hirtelen fellendülő zarándoklatokhoz, ha a segítőszent-kultusz már előzőleg nem élt volna a nép körében helyi jelleggel. Ennek a sajátos, csoportos szenttiszteletnek az individualizált (a személyeket megkülönböztető, nem a vierzehnheiligeni) változata széles körben elterjedt már a frankenthali pásztorfiú látomása, 1445/46 előtt; legrégebbi ismert írásos emléke

5 a Prózapassionálé-nak nevezett német legendáriumban található. A legendárium a XIV. század vége óta a XVI. század első feléig kéziratokban és nyomatok formájában egyaránt ismert volt. Szent Erazmus kapcsán, aki a Tizennégy segítőszent közé tartozik, még csak általános segítő-patrónusi tevékenységüket említi a forrás. (Tehát a tizennégy szent nincs felsorolva név szerint.) „Sand

Erasme er ist der vierzehen nothelfer ainer vnd mag avch alln menschen wol zv helfkvmen In alln im not en... "

6 Az 1400 körüli időkből fennmaradt egy bajorországi imaformula, amely az alapfelállás megállapítását döntően befolyásolta: „ Georgius Blasius Erasmus / Pantaleonque Vitus Christopherus / Dyonysius et Cyriacus Achatius / magnus Eustachius Egidiusque. / cum Margareta cum Barbara cum Katharina. "

7 Itt szerepelt elsőként a csoportfelállás Ciriakusszal, mint ezután csaknem minden imában, miseformulában, például az 1490-ben készült Bambergi Misekönyvben is, amely már tartalmazza a segítőszentek miséjét. A patrónusi szerepkörök differenciálódását sejteti már Kunigund Niklasin Szt. Katalinlegendája 1451-ből: „ Wann sy ist an der zal der vierzehn nothelffer, wan ir got an ir leczten zeyt hat gehaissen, wer sy in not en an ruft, für den sy got bit, den wil got an zweyffel erhören. "

8 Dünninger sokoldalúan vizsgálja a segítőszent-csoportnak azt az interpretációs lehetőségét, hogy az egyes szenteket a különleges patrónusi képességek alapján válogatták össze, vagyis hogy minden betegségnek és bajnak legyen speciális segítője. Mielőtt e nézetet elfogadnánk, figyelembe kell vennünk, hogy a XIV. században — a kultusz keletkezésének korában — nem minden szent rendelkezett még speciális privilégiummal. Ekkor a segítőszentek még sokkal inkább univerzálisuk voltak, csak mint általános segítőkről beszélhetünk róluk.

9 Csak a XV. század vége felé tűnik fel e szentek különleges védnöki szerepe viszonylag egységes rendszerbe foglalva. Több Tizennégy segítőszentröl szóló írásos emléket adott közre Joseph Klapper: Die vierzehn Nothelfer in deutschen Osten. Volk und Volkstum, Jahrbuch für Volkskunde. Bd.

3., München, 1938., ill. Haimerl, Franz Xaver: Mittelalterliche Frömmigkeit im Spiegel der Gebetsbuchliteratur Süddeutschlands. Münchener Theologische Studien. Historisches Abteil, Bd.4., München, 1952. Dünninger, J.: Sprachliche Zeugnisse... (i. m.) 341. wo. 344. uo. 344. Minden írásos dokumentum vizsgálatakor vigyázni kell arra, hogy a Nothelfer szót már a 12. század végétől használták. Több olyan szent is megkapta ezt a címet — pl. Szent Szervác — aki később nem tartozott a szoros