Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 149-157. (Budapest, 1996)
TANULMÁNYOK / ARTICLES - Schultheisz Emil: Medicina a reneszánsz egyetemen. Tankönyv és curriculum
A tankönyvként is használt orvosi kommentárok irodalma egy ponton lényegesen eltér az ars fakultáson oktatott tárgyak kommentárjaitól. A szigorúan vett «studia humanitatis» a priori több lehetőséget adott a szubjektív interpretációra, nem volt szükség arra, hogy a valóság által is megerősítést nyerjen. Ezzel szemben az orvosi ismeretek egy része, méginkább azonban az akkori medicina részeként tárgyalt botanika-ásványtan-állattan tárgyi ismeretei, és nem kevésbé a csillagászat objektív kontrollt is szükségessé tettek. A korai humanisták nem jutottak túl a „természettudományos" szöveg castigatio-ján, emendatio-ján és nyelvi magyarázatán. Mivel ez nem elegendő docendi et pariter atque aegros curandi el kellett jutni és el is jutottak az új, valóságos ismeretekhez, amint azt Vesalius, Fuchs, Kopernikusz korszakalkotó művei mutatják. Ez nem egyszerű nyelvi korrekció volt, hanem visszautalás magához a természethez 109 . Ez a pragmatikus eljárás vonta maga után a kommentártankönyv átalakulását is, jóllehet a 16. század folyamán filológiai jellegét még nagyrészt megőrizte. H0 Hogy a 17. században az «iatrophilologia» még javában alkalmazott metódusa a kommentárirodalomnak, jól mutatja többek között, Sperling 1659-ben Rhodius, Scribonius Larguskommentárjához írott kritikája. 111 A kommentár mint tankönyv sem vesztett jelentőségéből. Mint a középkorban, a reneszánszban is szoros kapcsolat volt az egyetemi előadás és a kommentár között, amennyiben a kommentár többnyire az előadásokból született. Eleinte az előadások magyarázata volt, majd egyre bővülő kiegészítője lett, s végül tankönyvként is, mint önálló mű szerepelt. A szövegtől természetesen nem független, de a textus gyakorta inkább alkalom a teóriák kifejtésére. A kommentár tankönyvként olyannyira bevált, hogy Battista Guarino a reneszánsz egyik legnevesebb professzora De ordine docendi et discendi-jében tanulásra és a lectio privata-boz egyaránt ajánlja a kommentárt, valamint a kommentálás metodikáját. Az előadás, a kommentár és az önálló munka ekkor már összetartoznak. Az előadás látogatása, a kommentárok elolvasása után kell következnie a textuson való önálló munkálkodásnak. 112 109 Semper apertus p. 205 110 V.o. Olschki, Leonardo: „Bildung und Wissenschaft im Zeitalter der Renaissance in Italien" Geschichte der neuspraclichen wissenschaftlichen Literatur Bd. 2. (Leipzig—Firenze— Genf, 1922) p. 202 f. Az újabb irodalomban is gyakrabban fordul elő a «iatrophilologiai» és «iatrophilologus» (i.e. medicus philologus) kifejezés. Jóllehet többen korabelinek tartják, a szóképzés tudomásom szerint először a 17. században bukkan fel G. Naudé művében 1636-ban ,,vívat, questionum iatro-philologicarum" p. 1. Csak az 1647. évi kiadást állt módomban megtekinteni. Naudé (1600—1653) Richelieu, majd Mazarin könyvtárosa a párizsi orvosi fakultás examinatora volt, maga is tankönyvíró. Questio IV. iatrophilologica: aut liceat medico faliere aegrotum (Roma, 1636). Sylvius és Rosarius műveit is kiadta. Vö. Morin, Georges, Un medicine bibliothécaire Gabriel Naudé (Paris), méd. 19. (1929) pp 136-7. ld. még Georg Franck de Franckenau heidelbergi orvostanár munkáját: De medicis philologis etc. (Wittenberg, 1691) melyben a 17. század végén is a humanista tradíciónak megfelelő definíciót ad: ,, omnia illa complectitur, quae scire optât aut cupit ... Philologia ... verae eruditionis sal est, qua nisi condiatur, exit inputredinem" fol.A3. A 17. században a filológiai medicina még virágzik. A studiosus medicináé számára, előképzettsége folytán a filológiai kommentár is érthető volt. 111 Otto Sperling (1602—1681) Hamburgban, Christianiában és Bergenben gyakorló orvos, Koppenhágában udvari botanikus és a királyi kertek felügyelője, majd udvari orvos és kémikus. Munkáját: Animadversiones in Scribonium et Notas Johannis Rhoda (Kgl. Bibi. Kopenhagen, MS 1649) részletesen ismerteti Wuttke, Walter: „Zur Kritik Otto Sperlings am Scribonius-Kommentar des J. Rhodius" in: Buck, A. und Herding, Otto (hrsg.): Der Kommentar in der Renaissance (s. 1., 1975) p. 253 ff. 112 ,,Explanationes quoque in libros scribere vehementer conducet, sed tarnen magis si sperabunt eas in lucem aliquandoproditura" Guarino teljes szövegét Garin közli: //pensieropedagogico dello Umanesimo, a cura di E. Garin (1958) p. 460 ff.
