Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 149-157. (Budapest, 1996)

KÖNYVSZEMLE / REVIEWS - Kollesch, Jutta—Nickel, Diethard (Hrsg.): Galen und das hellenische Erbe (Magyar László)

féle procedúrákon átment és talán mégiscsak legközelebbről érintett páciensek megnyilvánulásai legalább akkora te­ret kapnak, mint az orvosok diagnózisai, javasolt terápiái. Egyetlen példa ennek érzékeltetésére: „Midőn Hieroni­mus Weinsberg, az ismert kölni krónikás egyik testvére, magát rosszul érezvén, tükör elé állva, nyelvén és torkán fekete lepedéket látott, rémülten kiáltott fel: »0, hogyan is történhetett ez meg velem?« És valóban, Weinsberg né­hány nap múlva meghalt. A továbbiakban testvére naplójából megtudjuk, hogy a halál oka »brunen im hals« (feltehe­tőleg angina diphterica) lehetett." (p. 33) Hasonlóan szemléletes a szifiliszes betegek kezelésével kapcsolatos fájdal­mak érzékeltetése (p. 144—146). Az átlagos életkor századunkban jelentősen megnőtt. Jó néhány betegség, amely a középkorban és a korai újkor­ban városokat néptelenített el, napjainkban teljesen eltűnt, vagy a halálozási statisztikában periferikus helyre szorult vissza. Korunk orvostudományának azzal a ténnyel kell szembenéznie, hogy egyre többen halnak meg viszonylag egyre kevesebb számú betegségben. Mindezek mellett talán meglepő, hogy a 16—18. század medicinája milyen hatá­rozottsággal nyilvánított véleményt egyes betegségekről, beleértve a gyógyítással kapcsolatos terápiát is. Mivel egzakt, természettudományos alapokon nyugvó vizsgálati módszer viszonylag kevés számban állt rendelkezésre, a diagnózis alapja szinte kizárólag orvos és páciens egyfajta dialógusán alapult. Orvosok és betegek ily módon — bi­zonyos idő elteltével — kölcsönösen „tanították" egymást, e gyakorlat bizonyítéka a könyv „Öngyógyítás" című fe­jezete (pp. 76). Értékes adatokat tudhatunk meg az orvosi honoráriumokról is. Ennek „csereértékét" nem feltétlenül a pénz je­lentette: a páciens kezelése, a fizetés módja sok esetben az érintettek szabad megegyezésén alapult (gabonafélék, ru­házkodási eszközök stb.), bár — Jüttével ellentétben — erős a gyanúnk, hogy a honorárium ilyetén átválthatóságát sok esetben célszerű kompromisszum, nevezetesen a tiszteletdíj pénzbeli beválthatatlansága diktálta (p. 199)). A változó pénznemek átszámításának körülményessége miatt kuriózum számba megy az a táblázat, amelyben a szerző a különféle orvosi beavatkozások honoráriumát tojásra átszámítva is megadja (p. 241). Néhány érdekesebb adat: vizeletvizsgálat (17—25); ua. konzultációval (84—103); érvágás (9—22); köpölyözés (15); kőmetszés (293); lőtt seb kezelése (2145); szifiliszkúra (1034—2068); láb amputálása (196—381); napi ápolási díj (16—20) stb. A gyógyítással foglalkozó személyek (borbélyok, seborvosok, bábák, kuruzslók, magzatelhajtók, hályogková­csok stb.) hierarchiájának legfelsőbb fokán már a tárgyalt kor elején a különböző egyetemek orvosi fakultásain vég­zett „tudós doktorok" álltak — ne gondoljuk azonban, hogy társadalmi rangjuk, elismerésük egyenes arányban állt frekventáltságukkal. A korabeli polgárság viszonylag tehetősebb rétege mindenkor szabadon választhatott magának „orvost" a kínálkozó személyek színes palettájáról, a tüneti kezelést csaknem minden esetben előnyben részesítve a hosszadalmasabb, ám valóban eredményes orvoslásnál. Jütte olvasmányos, számos kuriózummal átszőtt könyvének szorosabban érteimezetet tárgya végül is nem más, mint annak a folyamatnak a nyomon követése, hogy miként váltja fel a gyógyítás „pluralizmusát" a természettudo­mányok eredményeit integráló, egyre egzaktabb módszerekkel dolgozó, magát joggal tudománynak nevező diszcip­lína, a születendő orvostudomány viszonylagos „monopol" helyzete. Külön erénye a könyvnek, hogy megkíméli az olvasó szemét a főszöveg és lábjegyzetek közti állandó ingáztatá­sától — ez utóbbiakat a szerző tapintatosan könyve függelékébe helyezte, amely nemcsak a primer források lelőhe­lyét tünteti fel, hanem a könyv egyes fejezeteihez kapcsolódó gazdag irodalomjegyzéket is közöl, széles kaput tárva mindazoknak, akik a modern orvostudomány megszületésének közvetlen előzményeivel kívánnak részletesebben megismerkedni. j Plavecz Tibor Kollesch, Jutta — Nickel, Diethard (Hrsg.): Galen und das hellenistische Erbe. Verhandlungen des IV. internatio­nalen Galen-Symposiums (Sudhoffs Archiv Beihefte. 32.) Franz Steiner Verlag, 1993. 214 p. A — különösen a föllendülő tudománytörténeti arabisztikának köszönhetően — megújult Galénosz-kutatás az utóbbi időben számos meghökkentő eredményt hozott. A jelen kötet már a negyedik berlini Galénosz-szimpózium anyagát foglalja össze: ez a konferencia 16 előadásában a galénikus hagyományt, mint a hellenisztikus örökség részét vizs­gálta (a kötetben 14 tanulmányt olvashatunk). Galénosz életműve e szempontból azért is jelentős, mert nem csupán messzeható összefoglalását adta kora ismeretanyagának, hanem sok, azóta teljesen vagy részben elveszett tudomá­nyos mű gondolatait vagy épp szavait is megőrizte számunkra. A kötet tanulmányainak mintegy fele filozófiatörténeti szempontból elemzi anyagát: részint egyes művek bölcseleti hátterét, részint pedig a galénikus szemlélet világnézeti gyökereit és következményeit igyekezve föltárni. A tanulmányok másik csoportja a galénoszi diéttétikát, anatómiát, lélektant, „környezettant", genetikát mutatja be, általában egy-egy műre, illetve e mű forrásaira és hatására összpon­tosítva figyelmét. A cikkek közül különösen érdekesnek bizonyult Garcia-Ballester írása a „res non naturales" kö­zépkori fogalmának eredetéről, Strohmayer ismertetője Galénosznak egy újonnan fölfedezett Hippokratész-

Next

/
Thumbnails
Contents