Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 149-157. (Budapest, 1996)
ADATTÁR / DOCUMENTS - Plavecz Tibor: Magyar honvéd- és katonaorvosok tapasztalatai az első világháborúban
ban nem változtat a tényeken. Valahogy a szolgálati szabályzatban lehetne talán rendezni a csapat sebesültszállítóinak és lóvezetőinek nagy hősiességét igénylő helyzetét, talán a német mintára. XII. ) Jóska alap. Minden egyes elesett katonáról külön-külön írt és nem litografált levelezőlapon értesítést küldtem a hozzátartozóknak, arról, hogy hol, mikor, s mitől történt a halálos sebesülés, hogy hova temettük el stb. (a zsebekben talált holmit pedig minden esetben direct a jegyzőnek vagy a falusi bírónak küldtük el). Egyúttal arról is értesítettük a szülőket, hogy ha szegénységi bizonyítványt tudnak küldeni, vagy ugyanazt a jegyző igazolja, akkor pénzbeli segélyt is küld a zlj. Ezen egyszeri segélyeket (200—400 korona, ami akkor sok pénz volt) a zlj.-nál létesített, az ezred tulajdonosunk Őfensége József fheg.-ről elnevezett, a nagyváradi bankban levő ú.n. ,,Jóska alap' L ból folyósította maga a zlj. parancsnokság. Az idea véletlenségből született. Az olasz fronton különösen roppant veszélyesek voltak az ú.n. járőr harcok („patrul"ba való menések), ezek képezték az egyéni bátorság fokmérőjét a zlj .-on belül. Én, az ilyen hősies cselekedetre vállalkozókat le szoktam fényképezni és a képeket elküldtem Nagyváradra, hogy ott az egyik Fő-utcai kirakatba tegyék ki őket (a zlj. nagyváradi). A kirakatnak az egész megyéből sok-sok nézője akadt, ezen tény nagy mértékben fokozta az emberek hiúságát és még nagyobb fokban emelte a hősies cselekedetekre való vállalkozási szellemet. Úgy volt, hogy mindenki szeretett volna, legalább egyszer a kirakatba kerülni. Majd ezen az alapon minden különösebb alkalomkor megindult az általános lefényképeztetés. És mert éveken át minden állásunkat, árkunkat, benne az embereinket, természetesen a szomszédos és egyéb érdekes ,, Stellung' L okat is stb. lefényképeztem, rendelésre aztán ezekből a felvételekből sokszorosítottam. Aki képet rendelt, az bejelentette a parancsnokságánál, ahol az ezért járó minimális összeget levonták és egyenes a nagyváradi bankba küldték. így jött létre a „Jóska alap" — 1917.-ben 34.000 K. volt ez az összeg. Valóságban természetesen az állandó kifizetések miatt a pénz nem volt ennyi. Az összegyűjtött 34.000 K. igen nagy összegnek felelt meg akkor, ha meggondoljuk, hogy a legmagasabb fizetést élvező századosi havidíj 520 K.-ra rúgott. Érdekes tünet, hogy a mindig külön operáló ezredünk is kezdett a zlj. mintájára ilyennevű alapot gyűjteni. Amikor 1800 K.-át hoztak össze, akkor mindenáron el akarták rendelni, hogy a mi 34.000 K.-ánkat az ezred 188 koronás, ugyanilyennevű alapjához csatolják és hogy afölött az ezred rendelkezzék. Szerencsére nagy nehezen sikerült ezt megakadályozni, így lett az egyszerű fényképezésből a hősies vállalkozásokra sarkalló igen erős agitációs eszköz, meg egy áldásos jótékonysági alap megteremtője, a zlj. cselekedeteinek hirdetője, megörökítője. XIII. ) Az orvos szerepe a fronton. Azt orvosról mindig az volt az általános hit, hogy az ő frontszolgálata nem járhat veszéllyel, mert ha ilyenbe bele is kerülne, akkor is megvédi őt a vörös-kereszt, meg különben is annyira messze hátul teljesít szolgálatot, hogy ott az ellenséges fegyver el sem érheti stb., stb. Mintha bizony a legelső front árkaiban levő csapatoknak nem is volna orvosa. Lehet, hogy a régesrégi háborúkban nem így volt. Sajnos, hogy ez a felfogás itt-ott még ma is hitelre talál. Már békében is a hadgyakorlatokon a nem kombattáns elemek közül egyedül az orvos volt az, a ki mindenféle csapatmozdulatban, éjjeli és nappali gyakorlatokban és mindennemű olyan fáradalmakban, amelyekben az igazi kombattáns elemek résztvettek, szintén köteles volt a szolg. szabályzat alapján ugyanezen csapatoknál szolgálatot teljesíteni. Ugyancsak a szolg. szabályzat alapján, nem kedvtelésből, nem véletlenül, tehát nem ad hoc köteles ellátni a szolgálatot az orvos a legelső fronton, legtöbbször együtt a zlj. parancsnoksággal, tehát
