Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 149-157. (Budapest, 1996)

TANULMÁNYOK / ARTICLES - Schultheisz Emil: Medicina a reneszánsz egyetemen. Tankönyv és curriculum

zött az itáliai egyetemeken, az orvostörténeti monográfiák kevés kivétellel a kérdéssel nem foglalkoznak.

20 A filozófiának az orvosi curriculumban betöltött, a stúdiumot meghatározó szerepéről, a tanterven és az oktatásban elfoglalt helyéről valóban alig esik szó. így nem tűnik feleslegesnek a kérdés közelebbi vizsgálata. A logikát és a filozófiát az egyetem magasabb stúdiumaihoz szükséges propedeutikának tartották, amint az az 1405. évi bolognai statútumban is olvasható.

21 Ezek szerint a megadott Arisztotelész művek előadását követik az orvosi lectio-k.

22 A sorrend nem új, Galénoszig követhető, aki filozófusként sem jelentéktelen alakja a tudománytörténetnek.

23 Igen elterjedt volt a reneszánsz idején a galénoszi Quad opűmus medicus sit quoque philosophas Rotterdami Erasmus fordításában.

24 Miként az orvos Galénoszt joggal tartjuk filozófusnak is, Arisztotelészről ismert, hogy a tudományok minden ágát művelve jelentős orvosi munkáknak is szerzője volt,

25 s művei befolyással voltak az egyetem minden fakultásának tananyagára. Az orvosi stúdiumok jellegzetessége a 16. század végéig az arisztotelészi filozófia dominanciája.

26 Ismert az arisztotelészi logika és filozófia, Galénosz logikája és Avicenna ezirányú munkáinak összefüggése és hatása az orvosi gondolkodásra. Ez a gondolkodás a középkortól folyamatos kísérője és része a medicina tanulásának. Pietero d'Abanó

21 Conciliator címet 20 A neves filozófiatörténész Charles B. Schmitt így ír: ,,Medizinhistoriker neigen mit nur wenigen Ausnahmen dazu, die philosophische Komponente der medizinischen Ausbildung zu jener Zeit in den Hintergrund zu verbannen, wobei sie zuweilen die Geschichte der Medizin so behandeln, als ob das philosophische Element überhaupt nicht vorhanden wäre" Id. Schmitt, C.B.: „Aristoteles bei den Ärzten" in: Keil G„ Moeller, B. und Trusen, W., (hrsg): Der Humanismus und die oberen Fakultäten. Mitteilung XIV der Komission für Humanismusforschung Acta Humaniora (Weinheim, 1987) p. 239. A filozófia és orvostudomány összefüggéseinek egyes kérdéseit Kristeller is tárgyalja: „Philosophy and Medicine in Medieval and Renaissance Italy" c. tanulmányában, in: Spicker, S.F. (ed.): Organism, medicine and metaphysics (Dordrecht, 1978) pp 29—40. Az ókori medicina-filozófia összefüggést is tárgyalja Schumacher, J. : Antike Medizin (Berlin, 1963) 21 Malagola, C: Statuti délia universita e delle collegi dello studio Bolognese (Bologna, 1888, repr. Torino, 1966) p. 274 22 Malagola op. cit.

, pp 276—277 23 Bár sok filozófia műve veszett el, elegendő maradt ahhoz, hogy gondolkodása és felfogása megismerhető legyen. V.o. Temkin, O.: Galenism. Rise and decline of a medical philosophy (London, 1973). Főleg a 2. fejezet taglalja Galénosz filozófiájának általános elveit. Ld. még Kalbfleisch, K.: „Ueber Galens Einleitung in die Logik" Jb. Klass. Philosophie 23. Suppl. (Leipzig, 1897); valamint Maroth M.: A górok logika Keleten (Budapest, 1980) 24 A kiadások és fordítások részleteit ld. Durling, R.J. : „A chronological census of Renaissance editions and translations of Galen" Journal of the Warburg and Courtauld Institutes 24 (1961) p. 254, 295 passim. 25 Az orvosi-élettani munkák megtalálhatók a H. Bonitz által összeállított Index Aristotelicus-ban (Berlin, 1870, repr. Graz, 1955). A De sanitate ete morbo — a parva naturalia része — a 16. században gyakran disputált értekezés: v.o. Schmitt, Ch. B.: „Aristotelian textual studies at Padua" Poppi, A. (ed.): Scienza a filosofia all'università di Padova (Trieste, 1983) pp 287—314 26 Ottason, Ph.: Scholastic medicine and philosophy. A study of commentaries on Galens's Tegni (c. 1300—1450) (Uppsala, 1982) 27 Pietro dAbano (Petrus Aponensis, 1250—1315), Párizsban a medicina és a filozófia professzora. 1306—14-ig professzor Páduában, itt fejezte be Expositio problematum Aristotelis c. írását, melyet először Mantuában nyomtak ki 1475-ben. A Conciliator differentiarum philosophorum et praecipue medicorum először 1471-ben jelent meg Velencében és 1643-ban utoljára. Már humanista kiadás a Hippocratis de medicorum astrologia libellus ex Graec. in Lat. (Venetiis, 1485). Mesue kommentárja 1505-ben Velencében, Dioszkoridész kommentárja pedig 1512-ben Leidenben jelent meg. A Conciliator-l a bécsi egyetem orvoskarán a harmadik tanévben előírt, de nem obligát olvasandó könyvek között sorolja fel M. Stainpeis, az egyetem akkori professzora. Bécsben 1520-ban megjelent Liber de modo studendi seu legendi in medicina c. könyvében, liber I. pars 1/129. ,,

Petrus de Abano, alias conciliator in diffe rendis". A Conciliator jelentőségéről ld. még Norpoth, L.: „Zur Bio-Bibliographie und Wissenschaftslehre des Pietro dAbano", Kyklos 3 (1930), pp 292—353. 1660-ig 18 kiadása jelent meg.