Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 149-157. (Budapest, 1996)

ADATTÁR / DOCUMENTS - Magyar László András: Friedrich Hoffmann tanulmánya a magyar bor természetéről

Friedrich Hoffmann Orvosfizikai tudományos disszertáció a magyar bor kiváló természetéről, erejéről és hasznáról (Dissertatio de vini Hungarici excellente natura, virtute et usu (Halae 1721). Az Opera omnia physico-medica. Tom.V. Genevae, 1748, p. 355—361. kiadása alapján) § î. Miután szándékom az, hogy a továbbiakban a magyar és leginkább a tokaji bor természetét, erejét és hasznát mutatom be, úgy vélem, lesznek elegen, akik szerint az orvos hatáskörétől merőben idegen dologba fogtam. Sokak elméjében meggyökeredzett ugyanis az a téves vélemény, s különösen a közgondolkodásba vette magát belé, hogy az orvostól kizárólag patikaszerek, receptek és különféle gyógyszerkészítmények várhatók, a bor s efféle pedig inkább a többi táplálék közé sorolandó — fogyasztásához tehát a doktornak voltaképpen semmi köze.

1 Minthogy azonban az egészség védelmén és fönntartásán fáradozó orvosnak a természetből mindent, ami valamiképp is használhat vagy árthat, célja eléréséhez igénybe kell vennie, teljességgel nyilvánvaló, hogy nem csak a gyógyszerek, hanem a táplálékfajták közül és a diététika forrásából is kissé alaposabban át kell gondolnia és meg kell vizsgálnia mindazt, ami mind a betegségek távoltartásában, mind gyógyításában, mind pedig a testi egészség megőrzésében nagy hatásúnak s erejűnek bizonyul, márpedig nincs okunk kételkedni abban, hogy a borfajták, kiváló gyógyerejüknek és csodálatos hatásuknak köszönhetően e szempontból az első s legfőbb helyet birtokolják. Magam is osztom a véleményt, hogy az olyan orvos, aki valami maradandót s dicséretre méltót akar a gyógyítás során elérni, sokkal biztosabbra mehet és sokkal bölcsebben cselekszik akkor, ha a betegein táplálkozásuk s életmódjuk szabályozásával segít, mint akkor, ha erős, heves hatású s az emberi test természetéhez nem túlságosan illő orvosságokkal próbál gyógyítani. Hiszen ha a legrégebbi, s kiváltképp ha a methodikus

2 irányzathoz tartozó orvosok könyveit megnézzük, azt találjuk bennük, hogy ezek az orvosok is nagyrészt diététikus gyógymódokkal végezték kúráikat. Hiszen böjttel, önmegtartóztatással, mozgással, tornával, 1 Hoffmann itt a kemiátria híveire utal, akikkel hevesen vitázott több művében is. Nézete szerint az orvosnak csak tíz-tizenkét alapgyógyszerre van szüksége az eredményes terápiához — ezek közt egyébként elsőnek s legfontosabbnak a bort tartotta (a magyar borokról különösen jó véleménnyel volt) — a kémiai gyógyszerek nyakló nélkül való alkalmazását pedig ellenezte. (Haeser, H.: Lehrbuch der Geschichte der Medizin. Jena, 1881. II.Bd. 516.) A kezelés alapjaként a dietétikát jelölte meg. 2 A methodikusok iskoláját a laodikeiai Themiszón alapította ie. 50 körül (Celsus: De Medicina, Prohoim.ll. és Pliniuss: Nat.Hist.XXIX.5.). Themiszón szerint csupán a szervezet járatainak, a pórusoknak állapota lényeges. Három ilyen állapotot különböztetett meg: a ,,laxus" (laza), a ,,strictus" (szoros) és a „mixtus" (kevert) állapotot. (Ez utóbbi esetében a két pórusállapot egyszerre van jelen a szervezetben.) E pórusállapotok segítségével ún. ,,communitas"okat határozott meg — ezek a betegségek „skatulyái", osztályai voltak — amelyek alapján a kezelést háromféle eljárásra lehetett egyszerűsíteni. Themiszón tanait (Celsus: de Medicina, Prohoim. 54—58.) Tralieiszi Thesszalosz fejlesztette tovább, aki az elméletet puszta gyakorlattá alakította át (i.u. l.sz.). Mindez meglehetős összhangban állott Hoffmann alapelméletével, mely a szervezetet mechanizmusként értelmezte és a „vezetékek" (tubuli) állapotát valamint a nedvek (liquida) akadálytalan áramlását tekintette a legfontosabb tényezőnek az egészség szempontjából. (Hoffmann, F.: Fundamenta Medicináé... Halae, 1695, Pathologia, 1.3—5.)