Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 149-157. (Budapest, 1996)
ADATTÁR / DOCUMENTS - Magyar László András: Friedrich Hoffmann tanulmánya a magyar bor természetéről
— noha említik Hoffmann munkáját — számunkra már kevésbé érdekesek. 25 Komáromy munkáját nemigen ismerhette Hoffmann, Raymann hatását viszont valószínűsítik azok a szoros kapcsolatok is, amelyek ez utóbbit Haliéhoz kötötték — noha maga soha nem járt a városban, s valószínűleg Hoffmannt sem ismerte személyesen. 26 Az említetteken túl azonban még további érdekes előzményei is lehettek a traktátus megszületésének. Tudjuk, hogy a török hódoltság következtében Magyarország lakossága erősen megcsappant, 1720 körüli becslések alapján nagyjából két és fél millióra volt tehető. 27 A kor merkantilista gazdaságpolitikája viszont a népességszám gyarapodását elsőrendűen fontos kérdésnek tekintette, nem csoda hát, ha a Rákóczi-szabadságharc bukása, a szatmári béke után a bécsi kormányzat minden eszközzel igyekezett az országot benépesíteni, s a bevándorlást ösztönözni. A császári kormányzat természetesen elsősorban a német telepesek bevándorlását kívánta elősegíteni, hiszen így részint kulturált, nyugati hagyományokkal rendelkező alattvalókhoz juthatott, részint pedig a magyar nemzetiség arányának csökkentésével és a német elem számának gyarapításával az ország ellenőrizhetőségét is biztosíthatni vélte. Becsült, bár erősen vitatott adatok szerint 1720 és 1780 között mintegy 350—400 ezer német anyanyelvű bevándorlóval gazdagodott az ország. 28 A német telepesek idecsábítása érdekében azonban a kormányzatnak nagy erőfeszítéseket kellett tennie, hiszen a török és a kuruc háborúk után kialakult helyzet, a gazdasági hanyatlás, a közbiztonság és az „infrastruktúra" hiánya bizonyára sokakra elrettentőén hatott. III.Károly és a magyar földesurak tehát, a bevándorlás ösztönzése céljából valóságos propagandahadjáratot folytattak ez idő tájt a Német-Római Birodalom területén. III.Károly több ízben is leveleket írt a hessen-darmstadti és hessen-casscli grófoknak, a mainzi érseknek és a svábföldi nagybirtokosoknak, segítségüket kérve céljai eléréséhez. Császári telepítési biztosokat (Populations Komissären) küldtek ki a német falvakba, sőt plakátokon, szórólapokon is toborozták a népet, „ígérve nekik szabad utazást a Dunán, egészséges, friss vízben bővelkedő, termékeny földet, annyi szántót, rétet, szőlőt, erdőhasználatot, amennyit még a leggazdagabb paraszt is alig élvez Németországban ' '. Néhol konkrét árajánlatokat is tettek a betelepülőknek és utazásukat is fizették, s noha az ígéreteket nem mindig tartották meg, a magyarországi németség 19. századi nagy száma is mutatja, hogy a fáradozások nem bizonyultak hiábavalónak. 29 A propaganda azonban nem korlátozódott az alsóbb néprétegekre, hiszen nyilván polgárságra, értelmiségre is szüksége volt az országnak. Német földön ekkoriban — már a felsza25 Pl.: Fischer, D. : De terra medicinal i Tokajiensi, a Chymicis quibusdam pro solari habita. Tractatus medicochymicus. Vratislaviae, 1732. Recenzió: Act. Erud. Lips. Suppl. Tom.X. 307., Bél Mátyás pedig majdnem ugyanabban az évben írt a soproni borok gyógyhatásairól, mint Hoffmann a magyarországiakéról: Bél, M.: Hungáriáé antiquae et novae Prodromus. Nürnberg, 1723 — Commentatio epistolica de vino Semproniensi — p. 153—193. Bél Mátyás egyéb, a hazai borokat illető írásairól lásd: Feyér, P. : i.m. 197—202. Itt említjük meg, hogy egy másik Raymann János Ádám, a korábban említett Raymann majd 40 évvel fiatalabb rokona (Szinnyei szerint mostohatestvére, ez azonban a névazonosság és a nagy korkülönbség miatt nem valószínű) 1750-ben, Andreas Elias Büchner elnökletével, Halléban szintén a magyar aszubor gyógyászati hasznáról írt disszertációt: ,,De origine dysenteriarum cautoque in his passi Hungarici usu ' ' címmel. 26 Kaiser, W.—Piechocki, W.: Die Arztfamilie Raymann aus Eperjes und ihre Beziehungen nach Halle. Comm. Hist. Artis Med. 60-61. (1971) 214. 27 Kovacsics, J. : Magyarország történeti demográfiája. Bp., 1963. 148. 28 uo. 149. 29 Hóman, B.—Szekfű, Gy.: Magyar történet. Bp., 1935 IV. 426—428., Kosáry D.: Újjáépítés és polgárosodás (1711-1867) Bp., 1990. 57.
