Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 147-148. (Budapest, 1994)
TANULMÁNYOK - ESSAYS - Antall József: Az orvostörténelem helyzete Magyarországon (magyar és angol nyelven)
szevonásával, de a cikkek műfaji változatosságának megtartásával, most is egyik legfontosabb fóruma az orvostörténészeknek. Ugyanígy a „Gyógyszerészet" c. szaklap is állandóan helyet biztosít a gyógyszerész-történelemnek. De néha találunk történeti cikkeket egy-egy orvosi szakfolyóiratban is. Végül pedig az Orvostörténeti Közlemények (Communicationes de História Artis Medicináé) c. kiadványt kell említenünk, amely 1955 óta jelenik meg (évente általában 4 számmal) és több nyelvű cikkekkel, illetve összefoglalásokkal a nemzetközi orvostörténelmi szaksajtó elismert folyóirata, amely a vezető külföldi egyetemek intézeti könyvtáraiban is megtalálható. E kiadványt — hasonlóan az Orvostörténeti Könyvek néhány kötetét — a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár adja ki a Magyar Orvostörténelmi Társasággal együtt. Nem kívánunk foglalkozni a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár és a Társaság tevékenységének részletes ismertetésével, számos kiállításával és szolgáltatásaival. De megállapíthatjuk, hogy a szakterület szerény, persze nem kielégítő műhelye ma ez a Társasággal összefonódott intézet, amely kezdeményező volt mindig, és ébren tartotta az akadémiai és egyetemi képviselet, oktatás ügyét is. Éppen ezért mutassuk be az egyetemi oktatás szakmai képét, amiben a közvetlen tegnap is benne van. A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen éveken keresztül meghirdetésre került az orvosi gondolkodás története című speciálkollégium, amit más beosztású kandidátusok (Regöly-Mérei Gyula, Réti Endre) tartottak. Később már erre sem került sor az Altalános Orvostudományi Karon, miután az egyik elhunyt, a másik nyugalomba vonult. A Fogorvostudományi Karon — személyi aktivitás következtében is — fakultatíve eredményesebben folyt az oktatás. A Gyógyszerésztudományi Karon éveken keresztül kötelező tantárgy volt (Halmai professzor) a gyógyszerész-történelem, majd eltörölték ezt is. Az elmúlt esztendőkben — éppen a Társaság aktivitása következtében, a vezető tisztségviselők között helyet foglaló egyetemi oktatók ügyszeretete következtében — sikerült elérni annyit, ami ma van. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán az Egészségügyi Szervezési Intézet keretében az orvostörténelem tárgyköréből kandidátusi fokozatot elért kutató néhány óra kötelező előadásra kapott lehetőséget a szervezéstudományon belül, valamint speciálkollégiumot hirdethetett meg az orvostörténelem tárgyköréből, sőt ideiglenes jegyzetet is írhatott. A Fogorvostudományi Karon folytatódott az oktatás a fenti formában (jegyzetkiadással). A Gyógyszerésztudományi Karon részben a gyógyszerügyi szervezés keretében kötelezőként, részben pedig speciálkollégium keretében folytatódott az oktatás. De a gyógyszerészeknél — éppen a doktori disszertáció kötelezettsége miatt — lehetőség nyílt az elmúlt években néhány jelöltnek gyógyszerész-történelmi tárgyú dolgozattal a „Dr. pharm." elnyerése a gyógyszerügyi szervezési szaktárgyon belül. A vidéki egyetemeken is részben az egészségügyi szervezéssel összefüggésben, részben néhány fakultatív előadás megtartásával mutathattak fel eredményt. Talán nem kell hangsúlyoznunk, hogy ez igen kevés, és könnyen akadhat olyan orvostanhallgató, aki ezt „észre sem vette". Ugyanúgy nem kedvező az orvostörténelem tárgyköréből tudományos fokozatot szerezni kívánók helyzete, miután határterületként ide-oda sodródnak, nagy nehézségekkel, mint „idegen-test" et fogadva, csapódnak az „anyatudományok" között. A posztgraduális képzés vagy szakképesítés e területen pedig csak korlátozott jelentőségű lehet, néhány tanfolyamra és bevezető előadásra azonban sor került az Orvostovábbképző Intézet és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár rendezésében. A helyzetfelméréssel összefüggésben meg kell említenünk, hogy a MOTESZ-tagtársaságokhoz már fordultunk olyan kéréssel, segítsék elő saját szakterületük (sebészet, szülészet stb.) történeti feldolgozását, miután ezt - főleg az utolsó évtizedeket érintően — csak szakorvos teheti magas színvonalon. Ez azonban halk visszhangot váltott ki, legföljebb a Nemzetközi Orvostörténeti Kongresszuson jelentett segítséget a kiszélesített kör, amiért hálásak is voltuk. A legjobb együttműködés a Magyar Gyógyszerészeti Társasággal alakult ki, amellyel évek óta példás együttműködésben műveli Társaságunk a gyógyszerész-történelmet. De keressük az együttműködést a Magyar Tudományos Akadémia és Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége keretében működő egyesületekkel (Néprajzi Társaság, Numizmatikai Társulat stb.), bizottságokkal (technika- és tudománytörténet) is — nem eredménytelenül.