Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 147-148. (Budapest, 1994)

TANULMÁNYOK - ESSAYS - Antall József: Az orvostörténelem helyzete Magyarországon (magyar és angol nyelven)

társadalomtörténet stb.) művelését, de az általános történettudomány oldaláról így még inkább fontos helyet adva a tudománytörténetnek is. Ennek jele, hogy ezévben megindul az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán a művelődéstörténeti tanszék szervezése és fontos helyet kap több szak képzésében. A tudomány és technikatörténet, legújabban a biológiatörténet a Magyar Tudományos Akadémia és a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége keretében egyaránt helyet kapott, sőt részben a Műszaki Egyetemen is. Hasonlóan az agrártörténet is külön akadémiai, sőt felsőoktatási pozíciót vívott ki magának. E tendenciának remélhetőleg a mi szakterületünk sem tud ellenállni, az orvos- és gyógyszerész-történelem helyzete is megjavul. A reményeken túlmenően vannak azonban eredmények is. így több évtizedes vajúdás, változó sikerek után létrejött az orvos- és gyógyszerész-történelem szakterületének egységes közgyűjteményi jellegű, a közművelődés szolgálatába állított tudományos intézete, az országos jogállású Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár. Természetesen ez az országos közgyűjtemény nem pótolhatja jelen feltételei mellett sem az akadémiai vagy az egyetemi intézet (kutató- és oktatóhely) hiányát, de folyamatos fejlődésével egyre szélesebb területen ért el eredményeket, biztosítva a muzeális emlékek, könyvek, iratok stb. jelentékeny részének megmentését, országos hálózata révén pedig a vidéki „támaszpontok" kialakítását (Kőszeg, Sopron, Győr, Kecskemét, Székesfehérvár, Nagykálló stb.). Ebben az intézetben tehát egyesült a korábbi Országos Orvostörténeti Könyvtár (1951) és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (1965), majd szaklevéltári (1972) jelleget is kapott. Ehhez csatlakozott és az intézet keretében került megszervezésre a budavári Arany Sas Patikamúzeum mint gyógyszerésztörténeti múzeumi egység, valamint az Ernyey József Gyógyszerésztörténeti Könyvtár. Az orvos- és gyógyszerész-történelem támogatói, lelkes művelői korábban a már említett Magyar Tudományos Akadémia Orvostörténelmi Bizottságon kívül helyet vívtak ki maguknak az Egészségügyi Tudományos Tanács Orvostörténelmi Bizottsága létesítésével is, a hatalmas erőfeszítésekből azonban csak korlátozott eredmények születtek. Nem sikerült a frontáttörést elvégezni, de nélkülük a mostani eredményekről (így az Orvostörténeti Múzeumról, Könyvtárról) is aligha szólhatnánk. Lényegében ugyanazok foglaltak helyet az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete által létesített OrvosGyógyszerésztörténeti Szakcsoportban is (1958), amely szervezetek a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetsége megalakulása (1966) után a Magyar Orvostörténelmi Társaságban mint jogutódban folytatták tevékenységüket. A Társaság létszáma egy évtized alatt ötszörösére emelkedett, de ez természetesen nem jelentheti a tudományszak aktív művelőinek seregét, hanem az érdeklődők, pártolók mellett (350 fő) egy kisebb csapat tekinthető az „elszántak" körének. Rendszeres társasági ülései, szakosztályainak (orvostudomány-történeti, egészségügy-történeti, szociológiai, általános tudománytörténeti, népi orvoslási, gyógyszerésztörténeti, katonaegészségügy-történeti, mentéstörténeti, orvosi numizmatikai) bizottságainak rendezvényei mellett a bázisintézetnek tekinthető Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár segítségével 1974-ben Budapesten rendezte meg a XXIV. Nemzetközi Orvostörténelmi Kongresszust, amelyet a Nemzetközi Orvostörténelmi Társaság több mint fél évszázados történetének máig legnagyobb szabású kongresszusaként tartanak számon mind tudományos előadásait, mind egyéb rendezvényeit illetően. De az sem véletlen, hogy a Nemzetközi Gyógyszerésztörténelmi Társaság eddigi működésünk elismeréseként a magyar gyógyszerész- és orvostörténészeket kérte fel az 1981. évi nemzetközi kongresszusa megrendezésére, amit a Társaság a Magyar Gyógyszerészeti Társasággal és az intézettel vállalt. A Társaság természetesen nem zárkózott el olyan szervezetek létesítésétől sem, amelyekben olyan területek művelésére tömörülhettek az érdeklődők, aminek más szervezete hiányzott, de közvetve kapcsolódott a Társaság profiljához. így például az Orvosírók Köre vagy az Orvosi Szaknyelvi Bizottság. Az orvos- és gyógyszerész-történelem publikációs lehetőségei természetesen igen lényeges problémának tűnnek. Bár az elmúlt esztendőben — és még folytatva — a Magyar Nemzet két orvostörténeti sorozatnak is helyt adott, erre az általános tudományos ismeretterjesztő lapok (Természet Világa, Elet és Tudomány stb.) mellett elsősorban az Orvosi Hetilap adott lehetőséget az elmúlt évtizedek során. A korábbi szerkesztőségi gyakorlat szerint az „exaktabb" tudománytörténeti tanulmányok az „Orvostörténelem", — a tárca jellegű olvasmányosabb cikkek a „Horus" rovatban jelentek meg. A két rovat ösz-