Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 147-148. (Budapest, 1994)
TANULMÁNYOK - ESSAYS - Szabadváry Ferenc—Vámos Éva: A nagyszombati egyetem orvoskari kémikusai
Pedig ez a felismerés iparilag nagyon hasznosítható lehetett volna. A megelőző években feltalált textilgépek segítségével kialakult a nagyipari textilgyártás. Ennek nagy problémája a termelt vászon fehérítése volt. A takácsok régi, napra kiteregetéses, tejjel megspriccelő módszerét ebben a nagyságrendben már nem lehetett alkalmazni. Különböző kémiai eljárásokkal kísérleteztek. így többé-kevésbé bevált a hipoklorit oldat. Ám annak megfelelő koncentrációját nehéz volt beállítani. Ha nem volt elég tömény, nem fehérített kellőképpen, ha túl töményre sikerült, szétmarta a vásznat. A szilárd halmazállapotú klórmész viszont könnyen volt szállítható, és belőle egyszerű súlyméréssel elő lehetett állítani a megfelelő oldatot. Az angol Tennant 1798-ban megint felfedezte a klórmeszet, függetlenül Kitaibeltől, hiszen arról nem is tudhatott. Azután rögtön sikerrel be is vezette a textiliparba. Egy egész gyáripart hozott létre erre a célra Angliában! Meggazdagodott rajta. Egy régi technikatörténeti alapmegállapítás igazolása ez a történet is, nevezetesen hogy ott és akkor kell feltalálni valamit, ahol arra éppen társadalmi igény van. Akkor tud a találmány érvényesülni. Ám hol volt még Magyarországon 1795-ben textil gyáripar? Honnan tudhatott volna a fehérítési igényről Kitaibel? Hiszen még annak híre sem jutott hozzá, hogy Erdélyben 1782-ben Franz Joseph Müller egy addig ismeretlen fémet fedezett fel, amit Klaproth berlini kémikus 1798-ban igazolt, és elnevezte tellurnak. 1789-ben ugyanezt a fémet Kitaibel is felfedezte egy börzsönyi ércben. Ezt kivételesen leírta, és elküldte egy bécsi professzornak véleményezésre, ám az meg nem jelent. Amikor viszont Klaproth közleménye megjelent, és erről Kitaibel értesült, a sajtóban azzal vádolta Klaprothot, hogy az ő felfedezését elorozta, amikor Bécsben jártában megismerte kéziratát. Klaproth védekezett, hogy ő sosem tartotta magát a tellur felfedezőjének, kifogásolt cikkében is csak igazolta Müller állítását, sőt Müller felfedezői érdemeit abban külön is kiemelte. Epés levelezés indult meg a két tudós között, mely teljes egészében már többször közlésre került, és Kitaibel ugyancsak a sajtóban közölt bocsánatkérésével fejeződött be. 19 A levelezésből mindenesetre megállapítható, hogy akkoriban a lovaskocsi Berlin és Pest között jól működött, mert kéthetente váltottak leveleket! Ma sem történik sokkal gyorsabban 19 . Kitaibel Pál a Sopron megyei Nagymartonban született 1757. február 3-án. Sopronban, majd Győrben tanult, szerzetesnek készült, ám ezt feladta, és a budai egyetemre iratkozott be, először jogásznak, aztán átment az orvoskarra. Winterl a tehetséges ifjút még hallgató korában maga mellé vette a tanszékre, és megbízta a tanszékhez tartozó botanikus kert gondozásával és az ásványi-növényi gyűjtemény gazdagításával. 1817-ben professzorként nyugdíjba vonult, és még ugyanazon évben december 13-án elhunyt. Mint látható, egész pályáját Magyarországon futotta be. Furcsa tehát, hogy az osztrák posta két vagy három éve Nagy osztrák kémikusok címmel négybélyeges blokkot adott ki, ezek egyike Paul Kitaibel. Igaz, hogy Nagymarton ma Burgenlandban van Mattersburg néven! Schuster János lett Winterl utóda a kémiai tanszéken. Schuster Pécsett született 1777. május 10-én, apja sváb nemzetiségű pékmester volt. Pécsett járt középiskolába, majd két évet végzett a helyi akadémia bölcsészeti fakultásán. 1794-ben iratkozott be a pesti orvosi fakultásra, ahol 1802-ben nyerte orvosi oklevelét, ám orvosként sosem dolgozott. Winterl professzor rögtön a tanszékre vette tanársegédként. Ebben a minőségben két tanulmányutat tett német kémiai intézetekben. 1808-ban megpályázta a megüresedett pesti természetrajzi tanszéket. 1809-ben, Winterl halálát követően ő vezette a kémiaibotanikai tanszéket is. 1811-ben utóbbira hivatalosan is professzori kinevezést nyert. 1817-ben a botanika önállósult, és Schusternek a kémia maradt, s azt vezette 1838. augusztus 19-én még mint aktív professzorként bekövetkezett haláláig. Schuster széles körű tiszteletnek örvendett Pesten, sokoldalú tevékenysége folytán. Zenét is szerzett, egy kantátája nyomtatásban megjelent, mellesleg Pest város törté19 Szathmáry L.: „Kitaibel Pál mint kémikus" Magyar Gyógyszerésztud. Társ. Evkönyve 1931, p. 343—375, Szabadváry F.: Az elemek nyomában (Budapest, Gondolat Kiadó 1961) p. 146—153; Szabadváry F. — Szőkefalvy-Nagy Z.: A kémia története Magyarországon (Budapest, Akadémiai Kiadó 1972) p. 163—169; Szabadváry, F. — Tringli, I.: „Franz Joseph Müller und die Entdeckung des Tellurs" Österreich in Geschichte und Literatur 33 (1989), p. 307—319.
