Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 147-148. (Budapest, 1994)
TANULMÁNYOK - ESSAYS - Szabadváry Ferenc—Vámos Éva: A nagyszombati egyetem orvoskari kémikusai
elkészült disszertációját, és 1782-ben orvosdoktori diplomát nyert. Az óbudai kórházban kezdte meg működését, majd Balatonfüred első orvosaként működött, és sok érdeme volt e helység gyógyfürdői felvirágoztatásában. Miután a bencés rend visszakapta birtokát, elbocsátották. Sopronban tevékenykedett, ahol egy szóda- (Na 2 C0 3 ) gyár alapításával kísérletezett, majd Bécsben telepedett le, ahol jóimenő orvosi praxist folytatott 1831-ben bekövetkezett haláláig. Winterl és Kain nevű szerzőtársa egy cikkükben beszámoltak arról, hogy barnakövet faszénnel izzítva egy fémet nyertek. Nem mentek azonban ennél tovább, jóllehet ez a fém csak a mangán lehetett, melyet e szerint elsőnek ők állítottak elő. Winterl jelentősége a hazai kémiai tudomány fejlődésében azonban nem is annyira kutatói munkásságában, hanem „iskolaalapító" oktatói tevékenységében rejlik. Az első magyar kémikus nemzedék tanítványainak sorából került ki. Ok terjesztették ezt a tudást, és már nemcsak magyarországi kémiát műveltek, hanem létrehozták a magyar nyelvű kémiát is. Nyulas Ferenc, Erdély főorvosa írta az első magyar nyelvű kémiai tárgyú könyvet Erdély országi orvosi vizeknek bontásáról közönségesen címmel (Kolozsvár, 1800). Egy másik Winterl-tanítvány, Kováts Mihály doktor jelentette meg az első, címében is kémiakönyvet Chemia vagy természettitka címmel 1807-ben, Budán. A könyv lényegében ugyan egy már idejét múlta német könyv fordítása, de ez nem von le érdeméből. Mindkét szerzőnek legfőbb problémája az volt, hogy a kémiának nem volt magyar szókincse. Erről Nyulas előszavában így írt: „Elég bőv a magyar nyelv, így szól egy nagy nyelvművelő, nincs miért új szókról gondoskodnunk. Elég bőv, az igaz, beszélleni közönségesen, de nem tudományosan írni, mert ma akármi tudománynak nyúljunk írásához magyarul, hasonló fáradságunk egy sűrű erdőben utazáshoz, ahol mindenütt akor kell magunk előtt az utat csinálni, amikor utazunk. Nekem többet kellett e munkámban a tárgyszóknak kitételeivel, mint a vizeknek bontásával küszködnöm. Még senki magyarul vizet nem bontott s a kémia is újság nyelvünkben, innen szükségképpen sok új szókat kellett csinálnom." 11 Kováts Mihály könyve előszavában pedig ez áll: ,,a magyarnak mind az esze alkalmatos a 'ra, hogy a tudományokat magyarul tsepegtesse kedves magzatjának az elméjekbe..., mert ha igaz, hogy magyarul írhatni Chémiát, a'kor igaz lészen az is, hogy magyarul minden tudományt írhatnia, tudva lévén, hogy a' Chémia a' legújabb és legnehezebb tudomány...," 18 Mindketten és még sok más szerző a természettudományok területén tehát a magyar tudományos nyelv hiányával küszködött, s munkájában ezt próbálta megteremteni. Ez volt a tudósok legfontosabb törekvése a múlt század első felében, a reformkorban. A tudományos nyelvújítás egyik leglelkesebb motorja Winterl egy másik tanítványa és tanszéki utódja, Schuster János lett. Winterlnek két kedves tanítványa volt, Schuster János és Kitaibel Pál. Utóbbi már 1802-ben profeszszori címet kapott, de tanszéke még nem volt. Winterl halála után néhány évvel tanszékét kettéválasztották elvileg, de még nem helyileg. Kitaibel lett a botanika, Schuster a kémia tanára. Kitaibel Pál azonban jóformán sosem tartott előadást, állandóan botanikai-zoológiái feltáró utakon járta az országot, időnként már komoly figyelmeztetésben részesítette mulasztásaiért a Helytartótanács, de ő betegségére hivatkozva mindig kitért, és folytatta útjait. Munkája dandárja a botanika területére esik, nagy érdeme Magyarország flórájának felderítése. Több növény latin neve máig emlékeztet személyére és felfedezőjére, ám a kémiában is voltak eredményei. Nagy hibája, hogy csak feljegyzett, de szinte semmit sem publikált, ezt mindig csak tervezte, s így majdnem minden csak jegyzeteiből, utólag került elő hagyatékából, így például számos magyar gyógyvíznek az elemzési eredménye is. Ezeket tanártársa, Schuster publikálta Hydrographia Hungáriáé címmel, 1829-ben. Akkorra azonban eredményei már elavultnak minősültek. Volt Kitaibelnek egy fontos megfigyelése. Klórmeszet állított elő úgy, hogy konyhasóból kénsavval és barnakővel klórgázt fejlesztett, és ezt oltott mészbe vezette. Észrevette azt is, hogy ez az új vegyület fehéríti a vásznat. Mindez azonban szintén nem került publikálásra, csak 1795-ös jegyzeteiből vált ismertté. 17 Nyulas F. : Az erdélyországi orvosi vizeknek bontásáról közönségesen (Kolozsvár, 1800) p. XXV. 18 Kováts M.: Chémia vagy természettitka (Buda, 1807) p. V.
