Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 147-148. (Budapest, 1994)
TANULMÁNYOK - ESSAYS - Schultheisz Emil: Tankönyv és curriculum a középkori orvosi fakultáson
dottabbak számára: Hunain ibn Ishaqu: (Johannitius) Isagoge in artemparvam Galeni, Hippokratész. Aforizmái és a Prognosticon, mindkettő Johannitius kommentárjaival. A már magasabb évfolyamok studiosusai számára: Haly Abbas: Dispositio (liber) regalis. A könyvnek Constantinus új címet adott: Pantegni (az egész, a teljes művészet). Ezen a címen lett ez az írás a 16. század végéig nemcsak tankönyv, de sokat forgatott kézikönyv. Ebbe a csoportba tartozik al Gazzar Viaticuma, 51 makrobiotikus gyűjtemény, mely keletkezésekor (10. század) valóban utazóknak szánt regimen sanitatis volt. Később bővült és a belorvostan jelentős részét tárgyaló tankönyv lett. Több textusból állította össze Constantinus Africanus az Articella-t (Kis művészet), mely századokon át az orvosi stúdium gerince volt. 52 1400-ban Párizsban az előírt tantervben szerepel, de még 1600-ban is kedvelt tankönyv. 53 Több szövegváltozata kiegészítésekkel, Ihn Ridwan újabb kommentárjaival már mint Ars Parva Galeni jelenik meg kéziratban, majd igen korai (1476) nyomtatványokban. Az Ars parva Galeni végül is olyan gyűjteményes írás, melyet ma egyetemi jegyzetnek neveznénk. Galénoszi és hippokratészi írások mellett arab szerzőktől származó rövid traktátusokat tartalmaz, továbbá a Viaticumot, pulsus- és urinatant. Rhazes Liber continense és Avicenna Canonja 54 voltak a Corpus Constantinum írásai mellett 300 éven át azok az enciklopédikus művek, melyek excerptumai, egyes könyvei, illetve fejezetei állandó és kötelező részét jelentették az előadásoknak. 55 Míg Constantinusnál a tankönyvet lehet keletkezésében követni, Petrus Hispanus művei 56 alkalmasak arra, hogy belőlük a curriculumba, illetve az előadások felépítésébe nyerjünk betekintést a Summa medicinalis alapján. Minden tárgy előadásához és tanulásához önálló iratok álltak rendelkezésre kommentárokkal. A kommentárok quaestiok-ka\ és expositiok-kal, ill. solutiok-kal egészülnek ki, melyekhez még számos megjegyzés, notulae, glossae és scholia kapcsolódik. Az ezidőben már kialakult és a 15. század végéig ebben a formában maradt tradíciónak megfelelően, bevezető előadásai a késő antik és arab Iszagogé-vel kezdődnek. Alapul a medicina két oszlopa szolgál: theorica és practica. 51 Ezt kö51 A Viaticum gyűjtőfogalommá vált, mivel ebben több különféle traktátus foglaltatott. Teljes címe: Viaticumperegrinantis, a 13. századtól a középkori Európa medicinájának egyik legbefolyásosabb kézikönyve, s egyben tankönyve lett Salernóban, Montpellier-ben, Bolognában, Párizsban és Oxfordban. V.o. Wack, M.: The Viaticum and its commentaries. (Philadelphia, 1990) (Wack közli Constantinus Africanusra és fordításaira, ill. a kommentárokra vonatkozó legújabb irodalmat is.) 52 Kristeller, P.O.: i.m. 153. 53 Baader, G.: „Handschrift und Inkunabel in der Überlieferung der medizinischen Literatur" In: Buch und Wissenschaft (Düsseldorf, 1969) p. 27. 54 A Canon, mint előírt könyv először Párizsban 1330-ban jelenik meg Gerardus Cremonensis fordításában, (Chart. 918), Bolognában a tantervben előírottan a 14. sz. elején, v.o. Rashdall, H.: i.m. I. 82—84. 33 Irodalmuk olyan nagy és olyan alaposan feldolgozott tankönyvi szempontból is, hogy részleteivel itt foglalkozni felesleges, csak utalunk a kérdéssel foglalkozó már idézett művekre: Ulimann, M.: i.m.; Sezgin, F.: Geschichte der arabischen Schrifttums Bd. 3. (Leiden, 1970), valamint Campbell, D.: i.m.; Schipperges, H.: i.m.; Weisser, U.: i.m.; és Brockelmann, C: Geschichte der Arabischen Literatur (Leiden, 1943) 56 1245 körül Petrus Hispanus Párizsban teológiai stúdiumai kapcsán lett a filozófia, valamint a medicina magisztere. Palermóban Frigyes udvarában már ,, professor artis medicináéiként szerepel. Tudjuk, hogy 1247-től Siena stúdium generálóján az orvostan tanára. 57 A theoricán belül az élettan az egészséges emberről szólt, akinek természetét a res naturales révén írták le. A pathológia a beteg emberről szóló tan, melyben a betegségek okaikkal, tünetekkel, hatásukkal és kimenetelükkel, mint res praeternaturales vagy res contranaturales írhattak le. A practica legnagyobb része a therapia volt, melyen belül ismét külön tárgyalták a sebészetet, a pharmaceutikát, leginkább mint materia medica-t, s végül, de nem utolsó sorban a diaetetikát (makrobiotika) az egészséget óvó, ill. betegség esetén a szükséges életmódot. V.o. Schmitt, W.: „Die Gesundheitslehre Wilhelm von Sal iceto" Ärzteblatt Baden-Württenb erg 10. (1972). Adiaetetika a res naturalesen túl, melyek maguk alkotják magát az emberi természetet, azokat az életszükségleteket sorolja fel, melyek az egészséges élethez szükségesek mint a sex res non naturales vagy res necessaria.
