Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 147-148. (Budapest, 1994)
KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEW
rítő környezetben nagy dolgokat vigyen véghez. A tanulmány további fejezeteiben az 1899-es évtől kezdődően megismerkedhetünk az ifjú orvos azon gondolataival, amelyeket írásaiban rögzít. Evek szerint haladva Lórin bemutatja, hogy mi foglalkoztatta Ferenczit ebben az időszakban, miképp formálódtak gondolatai, míg végül eljutott a pszichoanalízis területére, és együtt kezdett dolgozni Freuddal, majd kidolgozta saját ,,bioanalízisnek" nevezett elméletét. Lórin bemutatja Ferenczi elméleti munkásságának teoretikai és metodológiai alapjait, azt, hogy hogyan jut el a biológiai öntudatlan fogalmának kidolgozásához, és az ontogenetikus szimbólumok kutatásához. A könyv végén bibliográfia található, amelyben csak francia nyelvű művek szerepelnek, ezzel elég szelektívvé téve a Ferenczi-irodalmat. Horányi Ildikó Medieval prognosis and Astrology: A working edition of the Aggregationes de crisi et creticis diebus. With introduction and English summary by Cornelius Boyle. Cambridge, Wellcome Unit, 1991, 92 p. Az Aggregationes de crisi et creticis diebus a 13. század utolsó harmadában ismeretlen szerző által írott, az orvosi prognosztikához kapcsolódó munka. A kéziratnak összesen tizenegy példánya maradt fenn, elsősorban a szigetország könyvtáraiban, három példány a vatikáni, egy-egy az erfurti Amplonianában, illetve a bécsi Osztrák Nemzeti Könyvtárban. A kéziratok közös jellemzője, hogy angol, francia illetve olasz előzményekre vezehetők vissza, és 1280—1469 közé datálhatok. Mindebből kitűnik, hogy nehezen hozzáférhető forrás kiadására került sor, mely jelentősen megkönnyíti a témában érdekelt kutató dolgát. A forrás közreadásán túl a szövegkiadás célja a prognosztika technikájának bemutatása a kor orvosi gyakorlatában, ami szorosan összefügg a hellenisztikus hagyományokra visszavezethető, majd a késő-középkorban és reneszánszban újjáéledő orvosi asztrológiával. E iatromatematikának is nevezett, a görög iater (= orvos) szóból származó ága az orvostudománynak a 13. századra vált az orvosi gyakorlatban elfogadottá, olyannyira, hogy a 15. századra a párizsi egyetem orvosi tanszékét már egyenesen „Facultas in medicina et astrologiá"nak nevezték. Művelői azzal érveltek, hogy minden ember testi felépítését meghatározza születése időpontjának csillagállása. Ebből következik, hogy az emberi szervezet természetes módon reagál a planéták helyzetének változásaira is. Az emberi test részeit a zodiákus különböző jegyeinek rendelték alá, s a gyógyszerek hatékonyságát is a csillagállástól tették függővé. Az asztrológiai alapokon nyugvó prognosztika elmélete Galénosz De creticis diebus c. művéből eredeztethető, mely a betegség ún. kritikus napjait a szabad szemmel is jól megfigyelhető Hold-fázisokkal hozza összefüggésbe. Ezen munka jól ismert volt Nyugat-Európa tanult gyógyítóinak körében. A kezünkben tartott kötetet forráskiadvány jellegén túlmenően az teszi különösen értékessé, hogy Magyarországon az orvosi asztrológia kérdéskörének — egy 1927-ben az Orvosi Hetilapban olvasható rövid, Mayer Ferenc Kolos tollából megjelent tanulmányt leszámítva — az orvostörténészek egyáltalán nem szenteltek figyelmet. A Wellcome Alapítvány e kiadványának használatát különösképpen elősegíti, hogy a latin nyelvű szöveg közreadásán túl foglalkozik a szövegváltozatok, írásmód, rövidítések, datálás, tehát a több példányban fellelhető kéziratok szokásos problematikájával, s mindezt kiegészíti Cornelius O'Boyle angol nyelvű bevezetője és összefoglalása. Jobst Agnes Porter, Dorothy, and Porter, Roy eds., Doctors, Politics and Society: Historical Essays. (Clio Medica 23). Amsterdam-Atlanta (GA) 1993, p. 309. A szerkesztő, Roy Porter neve egyike a Magyarországon is ismert vezető angol orvostörténészekének. Kevésbé köztudott viszont és ezért talán érdemes megemlíteni, hogy a Wellcome Institute professzora nem pusztán a medicina fejlődésének kutatására szakosodott, hanem számos egyéb eszme- és társadalomtörténeti jelenség avatott ismerője is. Talán Porter széles látóköre is magyarázza, a kötet sajátos, bár Magyarországon bevett problémafelvetését, amely egyfelől az orvosoknak, az orvostársadalomnak a politikára gyakorolt befolyását vizsgálja, másrészt a különféle politikai mozgalmaknak az egészségügy politikára és ezzel kapcsolatban az orvosi működés szabályozására tett programjait veszi sorra. Porter átfogó történeti spektruma mindazonáltal főbb pontjain összegzi az 1970 és 1980-as évek angolszász és francia orvostörténeti kutatásait és ez indokolja az alábbi megszokottnál hosszabb recenziót. Porter szemléletét összegzi a kötet bevezető tanulmánya, amelyben mintegy 250 kötetre, tanulmányra hivatkozik, hogy aztán szerkesztőként — és ez az igazi szerkesztői teljesítmény — mások írásai prezentálják itt összegzett gondolatait. A kötet így nem pusztán szöveggyűjtemény, hanem egymással vitatkozó, egymást kiegészítő dolgozatok sorozata.
