Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 145-146. (Budapest, 1994)

ADATTÁR - DOCUMENTATION - Szenti, Tibor: Paráznák III. A bábák (befejező közlemény)

térséget, mégpedig úgy, hogy az egyetemen vizsgázhassanak. Eképp a zsidók között is nőni fog a bábák száma."

34 A szegedi városi tanács már 1734-ben elhatározta, hogy ,,tanult" bábát hozat.

35 1788-ban II. József rendelete a sebészeket és a bábákat arra kötelezte, hogy az egyetemen levizsgázzanak.

36 A tanult és vizsgázott bábákat nevezhetjük szülésznőnek, noha ebben a korban foglalkozásukra általánosan még a bába megjelölést használták, igen gyakran hivatalosan is. A 18. század második felében Magyarországon sorra jelentek meg a bábaképzést szolgáló szakkönyvek. 1766-ban, Debrecenben fordításban jelent meg Weszprémi István: Bába mesterségre tanító könyv c. munkája. 1772-ben Dombi Sámuel: Bába mesterség, és 1777-ben Steidele János: Magyar bábamesterség c. könyve. A bábák képzettségük alapján elkülönültek. Tátrai Zsuzsanna így fogalmazott erről: ,,[...] lehetett tanult, valamint ún. cédulás vagy parasztbába. A 19. sz.-ban 4 hónaptól 2 évig Bábaképző Intézetben végeztek a tanult bábák. A cédulás 4—6 hetes tanfolyamon vett részt valamelyik megyei kórházban és a körzeti főorvos (physikus) adta a működési engedélyüket. Parasztbába mm tanult, empirikus volt."

31 Kiegészítésül írhatjuk, hogy az oklevelet kapott szülésznő többnyire egyetemi tanintézetben tanult, így pl. később Semmelweis is oktatott bábákat. A Magyar Királyi Egyetem Orvos-Sebész karára a helyi tanácstól vitt „erkölcsi bizonyítvány" alapján lehetett bejutni és nem kis összeget kellett fizetni, amelyet vagy a küldő hatóság rendezett, vagy a hallgató maga teremtett elő. Ez a képzés 5 hónapot vett igénybe. A parasztbábák a szülés levezetését és az egyéb bábatevékenységet az idősebb parasztbábáktól lestek el és kontárkodtak. A rendelkezések szerint csak addig maradhattak helyükön, míg tanult szülésznő föl nem váltotta őket. Más kérdés, hogy Mária Terézia, illetve II. József közegészségügyet javító rendelkezéseinek alig volt meg a feltétele és még egy évszázad múlva is kevés növendék végzett a szülésznőképzőkben. Szeremlei így jellemezte Hódmezővásárhely feudalizmus kori bábáit: ,,A bábák mindenkor elég számmal voltak, de mesterségöket ép úgy, mint a betegségek gyógyítását, csak a hagyomány, a tapasztalás és a józan ész után tanulták. Rendszerint az egyházak felügyelete alatt működtek, melyek őket feleskették, számukat és fizetésüket megszabták s panasz esetén a megyei főorvosnak tettek jelentést, vagy el is tiltották a mesterség folytatásától'

3íi A Dél-Alfóldön rendszeres képzés Szegeden csak 1884-ben indult el magyar, illetve német nyelven. Az okleveles és a parasztbába tudásszintje között állt a megyei főorvos vagy a megyei szülésznő által képzett „cédulás, eskütt, hitös vagy jussleveles" bába. Ok gyakran csak 8—10 napos képzésben részesültek és erről igazolást, azaz cédulát kaptak oktatóiktól. Hódmezővásárhellyel kapcsolatban ismét Szeremleit idézzük: ,,Voltak »rendes« és »lógó« bábák, ez utóbbiak csak a szülőktől kaptak fizetést. A város tartotta nyilván, hogy mindenik felekezetnek legyen elegendően bábája. A nagy kolera idején [1831-ben] az ő számuk is igen megfogyott, a város tehát közhíresztelés útján a városházához hívatta fel azokat, »kik gondolják, hogy elég alkalmasak a bábaságra«. Ezek közül azután az orvos kiválogatta a megfelelőbbeket. Nemsokára azonban a vármegye rendes bábája jelentette az egyháznál, hogy az. ekkép' előállított »paraszt bábák igen buták s a szülő nőknél és a kisdedeknél sok kárt és veszedelmet muvelnek«"

39 Az általunk átvizsgált feudalizmus kori poranyagban a következő bábatípusok fordultak elő: 1. Okleveles bába. Minden esetben ő volt a „vármegye bábája", említették „német bábának" is. 0 mindig „hiteles Bába" volt (pl. 1816-ban), de „hites bába"ként, „eskütt bába"ként és „tanult bábádként is említették. 34 G. Brátescu, 1968. pp 44—45. (Deáky Zita szíves közlése.) 35 Magyary-Kossa, 1940, 4: k. p. 95 36 Magyary-Kossa, 1940, 4: k. p. 212 37 Tátrai, 1977. 1: k. p. 178-179 3

« Szeremlei, 1911, 4: k. p. 148 39 Szeremlei, 1911, 4: k. p. 148