Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 145-146. (Budapest, 1994)

TANULMÁNYOK - ESSAYS - Pisztora, Ferenc: A „No-restraint” és az „Open-door” irányelveinek megvalósítási kísérletei és értékelése a hazai pszichiátriában

gát, és bizony itt is kiterjedten vétettek igénybe a chloralhydrattól, a hyoscinig és az ipari kémia által szakadatlanul ontott legkülönfélébb megnyugtató szerek egyedül és egymással különféle arányokban kombinálva... De ezen ,kémiai-restraint'-nek elnevezett kezelési mód sem vezetett a kívánt eredményre,. .. ui. a hyoscin pl. izgalmat váltott ki ijesztő hallucinációk, víziók révén, s a betegnél — ezek elől menekülve — újabb motoros nyugtalanság, mozgás vihar lépett fel. De fennállott a kumuláció, vagy a megszokás veszélye is.. .'

n% Csak 1897 elejétől kezdve csökkent fokozatosan a ,,kémiai-restraint" a lipótmezei intézményben, amidőn is a nyugtalanokat már nem cellákba izolálták, de a folyosóra nyitva hagyott ajtók melletti kényelmes szobákban helyezték el őket. E kezelési forma jótékonynak bizonyult, megszűntek ugyanis mind az eredendő, mind a cella-izoláció keltette szociális deprivációból származó nyugtalanságok. Mint Oláh G. írja

79

, a XIX. század második felének első évtizedeiben az elmeorvoslás az ópium és alkaloidáinak jegyében állott. Csak 1870 körül kezdett a chlorálhydrát mint hypnoticum szerepelni. Az 1880-as években Jolly az urethánt, Kast a sulfonalt vezette be a pszichiátriába. Az atropin, hyosciamin alkalmazása nagyobb elterjedséget nem nyert. Bár megjegyzendő, hogy főleg nagyobb fokú motorikus nyugtalanságnál kitűnő szernek bizonyult frappáns csillapító hatásánál fogva a szintén az 1880-as években Landenberg által felfedezett hyoscin. Ezt azonban főleg a magángyakorlatban, vagy dühöngő elmebeteg intézetbe történő beszállításánál alkalmazták. Altatóként leginkább a chlorálhydrátot használták, de alkalmazása az elmegyógyintézetekben a kezdeti időkhöz képest fokozatosan csökkent. Jónak találták még hypnoticumként a paraldehydet és a sulfonalt. Szorongásos állapotokban a rendszeres ópiumterápián kívül esetenként még különböző egyéb ópiumkészítményeket is szoktak rendelni. Mindezeket azonban hamar elhomályosította a brómsóknak hirtelen feltűnt csillaga és kiterjedt alkalmazása, főleg motorikus nyugtalanságnál, s hypomániás állapotoknál. Ezekben az esetekben hypnoticumok kisebb adagjaival párosítva került alkalmazásra. 80

Ám Oláh G. azt is megjegyzi, hogy a narcotikus szerek csak a tapasztaltabb elmeorvos kezében bírnak értékkel, aki ugyanis az izgalmak nehezen definiálható árnyalatai szerint fogja a kezelést megválasztani, ezenkívül a narcotikumok huzamosabb adagolásánál képes lesz azokat változtatni és kombinálni. Minderre nézve tudnillik nem lehet szabályokat felállítani.

81 Megállapítható, hogy a XIX. század második felében az egész pszichiátria a hypnoticumok körül forgott, s nem csak azok gyógyhatása miatt, hanem azért is, mert e szerek igen kényelmes eszközöknek bizonyultak az intézeti köznyugalom biztosítására, s egy-egy zajongó és éjjeli nyugalmat zavaró beteg könnyű módon történő elhallgattatására.

82 Meg is jegyzi Oláh G, hogy e tekintetben az elődök sokat vétkeztek a „vegyi-restraint" kiterjesztése révén, aminek a reakciójaként azután sok elmeorvos a későbbiekben tüntetőleg mellőzte a hypnoticumokat. Ilymódon is bebizonyosodott — amit egyébként az általános orvostörténelemben annyiszor lehetett látni lejátszódni, hogy ti. ,,.. .minden újgyógyeljárás a váltakozó túlbecsülés és az alábecsülés hullámvonalán száll le rendes értékére."

83 A gyógyszeres terápia túlméretezésével, vagy indokolatlan mellőzésével tehát egyaránt hibázni lehet. Vétettek is bőven a kor elmeorvosai mindkét vonatkozásban. Az első hibalehetőségre utalnak Oláh G következő szavai: ,,A XIX. század első évtizedeiben... a konfúzus és empirikus polypharmácia ellen egy-egy aggodalmas szózat itt-ott már akkor is elhangzott, így pl. Perfect panaszkodva említi a végnélküli gyógyszerkezelést, s egy esetre utal, amelyben a beteg, 78 Verubek G.: ,,A budapesti-lipótmezei m. k. állami elmegyógyintézet 40 évi története (1868—1908)" Gyógyászat, 1909 34., p. 571; 39., p. 654; 40., p. 669; 4L, p. 685; 42., p. 702; 43.. p. 721. 79 Oláh i. m. 1903a, pp 1—197 80 Oláh i. m. 1903a, ibid. 81 Oláh G., Az. elmebetegápolás, különös tekintettel Magyarország elmebetegügyére (Budapest 1889), pp 1—125 82 Oláh i. m. 1903a, pp 1—197 83 Oláh i. m. 1903a, ibid.