Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 145-146. (Budapest, 1994)
TANULMÁNYOK - ESSAYS - Pisztora, Ferenc: A „No-restraint” és az „Open-door” irányelveinek megvalósítási kísérletei és értékelése a hazai pszichiátriában
Ezenkívül — Epstein L. 1897-es értékelése szerint 74 — bármennyire is hangoztassák a „Norestraint" következetes keresztülvitelét, a ,, restraint", ha más formában is, de továbbra is fennállt. Mert teljesen eltekintve a mindenütt elfogadott, úgynevezett „vegyi-restraint"tő\, valamint nem tekintve a titokban továbbra is gyakorolt hagyományos , jizikai restraint ' ' módszereit, vajon nem ,, restraint"é, — kérdezi Epstein L. — a régi kényszereszközök „korszerű" pótlására használt fedeles-fürdő, melyet a svájci tébolydákban volt alkalma látnia, vagy a védőöv, melynek mintáját a legnagyobb csehországi elmegyógyintézet szívességéből ismerhette meg, avagy a széphangzású hydropathikus begöngyölítés, amelyben a beteg egy múmiára emlékeztet, s nem ugyanez-e sok más is, amit a kor orvosai tettek és tenniük kellett? Ami a korabeli,, restraint" különböző formáit és indikációit, valamint a ,,No-restraint" lehetőségeit és javaslatait illeti, ezzel kapcsolatban mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a „kényszermentes kezelés" elvének a gyakorlati realizálhatósága mindenkor jórészben az elmegyógyászati pharmaco- és foglalkoztatási therápia aktuális fejlettségi szintjétől függött, ez mintegy szükségszerű előfeltételét képezte a ,,No-restraint" szép és ideális programja valóra válthatóságának. (Különben — mint szellemesen jegyezte meg Oláh G. (1903) — ,,a féktelen izgalmaknál a fék mellőzése paradoxonnak látszik.") 15 S valóban — a pszichiátria fejlődésének egy olyan időszakában, amidőn a gyógyszeres- és munkaterápia hazánkban még gyermekcipőben járt — Bolyó Károly 1862-ben pl. a dühöngő elmebetegekkel szemben célszerű magatartásról és kényszerintézkedésekről értekezve 76 , indokolt esetben szükségesnek tartotta a kényszerköntös, vagy az ágyhoz csatolt kar- és lábszíjak alkalmazását, de csakis a dühöngés tartalmára és sohasem büntetés gyanánt. Egyidőben hangsúlyozta, hogy ezeknek az eszközöknek a használata mindenkor kíméletes komolysággal, nem bosszús kifakadások mellett, hanem inkább bíztató és megnyugtató szavak kíséretében kell, hogy történjék. Szerinte egyébként az említett kényszereszközökön kívül minden más — hajdan divatozott és csak káros hatású — durvább eszköz, mint nem korszerű, tökéletesen száműzendő. Nem számítható ide természetesen az elmebetegek műetetése „étiszony" esetén, jóllehet az is egyfajta kényszerítés. Hetényi Lipót egy 1883-ban hosszabb tanulmányában 77 a lipótmezei tébolydában évente mintegy 8. 000 ilyen műtésrő! számolt be, melyeknek jórésze az orrüregen keresztül bevezetett szondán keresztül történt. Oláh G. a cikk recenziójában rámutatott arra, hogy jóllehet a műetetésnek szükségessége az idők folyamán egyre szűkebb körre szorult, az teljességgel mégsem mellőzhető. Éppen ezért fontos a műetetés szabályainak és fokozatainak a kellő ismerete, hogy az elmebetegek még a legnagyobb áldozatok árán is jól tápláltassanak. V. Ötödször, a ,Jlzikai-restraint" mellett fel kell hívni a figyelmet a „kémiai-restraint"re, illetve az azzal történt visszaélésekre is. Visszaélés a gyógyszeres úton létrehozott „vegyi-restraint"e\ kétféle motivációból történt: vagy azért, hogy ezzel behelyettesítsék, illetve egészítsék ki a „mechanikai-restraint"-t\, vagy pedig azért, hogy ily módon, a betegek agyongyógyszerelésével tegyék lehetővé — ha kell, mindenáron — a „Norestraint "rezsim bevezetését, s adott esetben propagandisztikus felhangoktól sem mentes fenntartását. Az első variációról olvashatunk jellemző sorokat Verubek G.-nak a lipótmezei elmegyógyintézet negyven évi történetéről 1909-ben írt tanulmányában: ,,.. .a ,mechanikai-restraint' (ti. a kényszerzubbony) eltörlése a cellakezelés mellett magával vonta a betegeknek úgynevezett ,kémiai-restraint'-el való kezelését is. Mindenütt, ahol a kényszerzubbonyt törölték, a cellázás lett intenzívebb és az ily módon meg nem nyugtatható, illetőleg még jobban elvadított betegeknek különféle szedativumokkal, hypnotikumokkal való bőséges kezelése jött divatba. Ezen áramlat alól a lipótmezei intézet sem vonhatta ki ma74 Epstein i. m. 1897b, p. 736 75 Oláh i. m. 1903a, pp 1-197 76 Bolyó i. m. 1862 48., p. 986. 77 Oláh G., „Hetényi Lipót: »Az elmebetegek étiszonya és műetetetése az orrüregen keresztül« című művének (Budapest 1883) ismertetése." Orvosi Hetilap, 1883 25., p. 675
