Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 145-146. (Budapest, 1994)

TANULMÁNYOK - ESSAYS - Pisztora, Ferenc: A „No-restraint” és az „Open-door” irányelveinek megvalósítási kísérletei és értékelése a hazai pszichiátriában

zása által nemkívánatos magatartásában a pszichotikust meggátolni, de elvégre ez is csak kényszer. Márpedig az izgult beteggel való tartós küszködés valószínűleg kevésbé humánus eljárás, mint a muffnak, vagy zubbonynak ideiglenes alkalmazása. Ezért érthető Konrád J. álláspontja, aki azt tartotta, hogy az átmeneti korlátozás több formája és eszköze is indokolt lehet adott esetben, s csupán az orvos tudása, humanizmusa és kötelességérzete lehet a megfelelő garancia arra nézve, hogy a szükségszerű kényszerítés mértéke ne terjedjen, s hogy azzal visszaélés ne történjék. III. Harmadszor szólani kell arról az igen lényeges tanulságról is, hogy a kényszernélküli gyógykezelés bevezetésének megvannak az elengedhetetlen előfeltételei is, amelyek hiányában mindenáron való alkalmazása sok felesleges kockázatot rejt magában. Sőt kérdéses lehet, hogy meghonosítása egyáltalán időszerű és célszerű-e? Renszeresítése előtt ugyanis az egész gyógyító közösség szemléletét át kell formálni, s számos alapfeltételnek rendelkezésre kell állnia. A realizáció ezek meglétének a függvénye lehet csak. így volt ez már az Osztrák — Magyar Monarchia időszakában is. Epstein L. 1897-ben azt írta, hogy ,,... főként azonban legyenek kellő számú és megfelelően berendezett intézeteink, szüntessük meg tébolydáink legnagyobb csapását, a zsúfoltságot, helyezzük el külön a rovott és nem rovott előéletű elmebetegeket, szaporítsuk és javítsuk az ápoló személyzetet és utoljára de nem utolsó sorban ne bízzuk az elmebetegek nagy részét laikus orvosokra és akkor a restraint' a minimumra fog összezsugorodni és nem kell majd elmélkedni a ,,No-restraint" határáról."

10 Oláh G. pedig 1902-ben. a Második Országos Elmeorvosi Értekezleten a következőket mondotta: ,,Az ápoló személyzet csak némi emelésével nyitva lehet hagyni az összes ajtókat és ablakokat, és a balesetek száma csak elenyésző emelkedést mutatna. A csillapítás, mely még nemrégen az osztályorvosi szolgálat legfontosabb részét képezte, ma már alárendelt ténykedés. .. A terapeutikus érdeklődés központjában most a fektető kezelés, a prolongált filrdeJk, a szuggesztív miliő-kezelés, a gyógyfoglalkoztatás és az anyagcsere szabályozása állanak. '

m IV. Negyedszerre azt is világosan kell látnunk, hogy a ,,No-restraint '-elve nem jelentheti bármiféle korlátozó intézkedés végleges kiküszöbölését, és a bármilyen kényszerítő eszköz használatától való teljes mentességet. Ilyen szabadságkorlátozás rejlik mindenekelőtt magában az elmebetegeknek a tébolydai elhelyezésében is, és — mint Epstein L. mondotta — „kényszernek szükségképpen kell is ott lennie, ahol egy embernek akaratával szemben másnak az akarata érvényesül."

12 És ez nem is olyan nagy baj, ha a ,, restraint '-nek bizonyos határa van. De ezt a határt sem paragrafusokkal megszabni, sem axiómákkal megvonni nem lehet, hanem az orvos tudásában, humanizmusában és kötelességérzetében kell lennie a garanciának arra nézve, hogy az messzire ne terjedjen és visszaélés ne történjék. Ha e garancia megvan, akkora ,,

restraint" veszéllyel nem jár, kínzássá nem fajul, hanem ellenkezőleg: hasznos módszer, amelyet az orvos szükség esetén a beteg érdekében eredményesen fog értékesíteni. Konrád J. az elmebetegek kényszerő intézetbe szállításával kapcsolatban habozás nélkül és világosan fejti ki az álláspontját: „Kétségkívül — írja — az emberi jogok legbecsesebbje az egyéni szabadság, melyet sértetlenül megőrizni egyik fő törekvésünk. De az is kétségtelen, hogy a rendezett állam és társadalomban a közbiztonság oly jogos követelmény, mely előtt az egyénnek meg kell hajolnia... az egyénnek, kit szerencsétlensége — közveszélyességre hajlamosító — elmebántalommal sújt, alá kell vetnie magát az állam oly intézkedéseinek, melyek saját fenntartását és főleg a közbiztonság megóvását az egyéni szabadság kíméletes korlátozása mellett célozzák. Mert a megölt, vagy megnyomorított embertársra nézve ugyan meglehetősen közömbös az, hogy gonosz szándék, vagy kóros behatás-e halálának vagy megnyomorításának az oka, de az élőre nézve nagyon is fontos életét és épségét az eshetőségek ellen lehetőleg biztosítani. '

m 70 Epstein i. m. 1897b, p. 736 71 Oláh i. m. 1903b, pp 121-127 72 Epstein i. m. 1897b, p. 736 73 Konrád i. m. 1883. augusztus 9. p. 864; és augusztus 16. p. 890