Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 145-146. (Budapest, 1994)
TANULMÁNYOK - ESSAYS - Pisztora, Ferenc: A „No-restraint” és az „Open-door” irányelveinek megvalósítási kísérletei és értékelése a hazai pszichiátriában
példájára igyekezett minden kényszereszközt kiküszöbölni. Ugyanott egy mintaszerű magángyógyintézetet is alapított. Híres munkája a kényszernélküli gyógykezelésről (The treatment of the insane without mechanical restraints) 1856-ban jelent meg. J. Conolly tanai és terápiás rezsimje számos országban elterjedtek és kedvező fogadtatásra találtak, így pl. eljutottak Oroszországba is, ahol jelentős befolyást gyakoroltak a nagy orosz neuropszichiáter, Szergej Korsakow (1854 — 1900) szemléletére is. Olyannyira, hogy 1887-ben Moszkvában kollégái számára előadást tartott ,,A betegek kényszermentes kezeléséről." 46 Franciaországban azonban a „No-restraint" szenvedélyes vitákat váltott ki, és számos ellenzője akadt. 1858-ban csak B. A. Morei dicsérte élénken e módszert, őneki ugyanis lehetősége nyílt személyes tapasztalatokat szereznie J. Conolly intézeteiben. 47 A történelmi elemzés során azonban megállapítható, hogy mindezen törekvések jóidéig többnyire csak izolált jellegű próbálkozások maradtak. Hollós I. azt írta 1909-ben — hangsúlyozom, akkori jelenidőben! —, hogy ,,.. .a szabadkezelés igazsága igen lassan terjed. Már száz évvel ezelőtt is voltak, akik azt nemcsak humánusnak, hanem egyszerűbbnek és ésszerűbbnek tartották, és az még ma is támadásnak, vitának, meg nem értésnek a tárgyát képezi. 48 Epstein László hasonló értelemben nyilatkozott: , Jóllehet J. Conolly az eszme terjesztésében a legtöbbet tette és a kezdeményezett reformnak sikerét biztosította, a hagyományos felfogásokkal megküzdeni természetesen nem volt könnyű feladat, s így a 'norestraint ' híveinek száma csak igen lassan szaporodott és több évtized telt el, amíg az elv általánosan el lett fogadva. De akkor is csak az elv aratott diadalt; a gyakorlatban még igen sokáig nem tudtak megválni a megszokott és jól ismert rendszertől, sőt merem állítani, hogy még máig sem váltak meg teljesen. ' ' 49 Végül is azt lehet mondani, - hogy a megszokotthoz való ragaszkodás, a konzervatív szellem, az eredendő emberi lustaság, az ápolószemélyzet elsősorban a saját biztonságát és kényelmét kereső beállítottsága stb. visszahúzó erejének betudhatóan — a kényszerkezelés ellen folytatott küzdelem csak a XIX. század vége felé vezetett jelentősebb és kiterjedtebb eredményekhez. F. Alexander szellemes anekdotát mesél el annak demonstrálására, hogy mennyire nem elfogadott még ma sem a kényszermentes kezelés elve. Egy amerikai pszichiáter valamelyik londoni elmekórház látogatásakor meglepetve kérdezte az őt kalauzoló orvost, hogy ,,hol vannak az ablakokról a rácsok, s hogyhogy a betegek szabadon közlekedhetnek? Nem félnek Önök — kérdezte továbbá —, hogy ezek a betegek, ha feldühödnek, megsérthetik magukat, vagy a többieket? — Brit kollégája erre így válaszolt: ,,Kedves Uram, igaz ugyan, hogy ezek az emberek valamennyien pszichotikusak, s jóllehet olykor izgatottá is válnak, — de emlékeztetem Önt arra, hogy mindenekelőtt angolok! 50 Ha a No-restraint" bevezetésének és alkalmazásának hazai történetét vesszük szemügyre, úgy abban két, egymástól jól elkülöníthető szakasz mutatkozik. Amennnyiben ugyanis a ,,No-restraint"et csak a szorosan véve eredeti, behatárolt célkitűzéseinek, — azaz a kényszereszközök megszüntetését és a betegekkel való humánusabb bánást szorgalmazó intencióinak — megfelelően értelmezzük, úgy ennek a koncepciónak az egyetemes pszichiátriatörténeti időhatárai Ph. Pinel és elődei tevékenységével kezdődnek, átfogják a négy évtizeddel kédőbbi J. Conolly és társai újító munkásságát, s a közel egy évszázaddal később bevezetett ún. ,4gy-, vagy fektető kezeléssel" érnek véget. 5 * Hazánkban ebben az időszakban a leghumánusabb szellemben működő, s a , ,No-restraint ' ' összes lényeges törekvését maradéktalanul megvalósító intézmény kétségkívül a Schwartzer Ferenc által 1850-ben Vácott létrehozott, majd 1852-ben a budai Kékgolyó utcába áthelyezett magánelmegyógyinté46 Alexander—Selesnick i. m. 1970, pp 139—169 47 Ramée i. m. 1965, pp 388—389; 395. 48 Hollós i. m. 1909 48., p. 806; 49. p. 822 49 Epstein i. m. 1897, 48. p. 736 50 Alexander—Selesnick i. m. 1970, pp 139—169 51 Epstein i. m. 1897, 48. p. 736
