Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 145-146. (Budapest, 1994)

TANULMÁNYOK - ESSAYS - Pisztora, Ferenc: A „No-restraint” és az „Open-door” irányelveinek megvalósítási kísérletei és értékelése a hazai pszichiátriában

mellé helyezték őt. De ha Ph. PinelA pusztán egy tisztán idealista orvos szerepkörébe soroljuk be, úgy mélységesen félreismertük tevékenységét. Valójában vérbeli realista volt, akinek a mentalitása és erkölcsi beállítottsága mélységes, megvilágosító és szüntelenül ellenőrzött tapasztalatra épült. A morális szempontok és a tudományos adatok nála szoros egységbe szövődtek, s pontosan ez a szintézis az, amely műve értékét adja, s annak időtállóságát biztosítja. Módszere abban állott, hogy a jósághoz egy bizonyos fajta szilárdságot és némi keménységet társított. Ahhoz ugyanis, hogy az embereket eredményesen vezethessük, tudnunk kell kiegészítő módszereket alkalmazni; egyedül a jóság vagy a gyengeség önnmagában véve tudnillik annak a kockázatát rejti magában, hogy zsarolási reakciókat válthat ki. Éppen ezért a jóságnak mentesnek kell lennie a gyengeségtől, miként az eltökélt szilárdságnak is bárminemű érzéketlen szigorúságtól, s főleg sértő vagy gonosz megnyilvánulástól. Szemléletesen fejezte ki ezen alapmagatartási normatíváját maga Ph.Pinel a ,,

Traité médicophilosophique de l'aliénation mentale" (1809)-című művének alábbi soraiban: „Megismertettem a szelídség útjának a jellegzetességeit és örvendetes hatásait, miként néhány más esetben az egyes betegek uralkodó téveseszméivel és hajlíthatatlan makacsságával szembeni szilárd és megrendíthetetlen szembenállás, esetleg megfélemlítés eszközeit is, nemkülönben a bátor és imponáló elhatározás, esetleg elszántság attitűdjét, amelynek azonban nélkülöznie kell bármiféle sértő jelleget, keserű, neheztelő indulatot, vagy haragot, s meg kell egyeznie az emberiség legszentebb jogaival. ' '

38 Philippe Pinel (1745 — 1826) apja sebész volt, s fia tanítását előbb Gorse abbéra bízta, majd az Oratoriánus szerzetesek kollégiumába irattá be. A Szentírásban nagy jártasságra tett szert, megtanult latinul, majd klerikus lett, s reverendát öltött. Felvette a kisebb egyházi rendeket, s teológiát tanított. Később Toulouse-ban matematikát, természet- és orvostudományt tanult, s 1883-ban ott védte meg orvosdoktori disszertációját. Ezután Montpellier híres orvosiskolájában képezte tovább magát, megtanulva angolul is, s megismertetve hazájában az Edinborough-i orvosok tudományos munkáit. Pszichiátriával komolyabban Párizsban kezd foglalkozni. Ott éri az 1789-es forradalom, s jelen van XVI.Lajos kivégzésén, amely — mint ez leveleiből kiderül — mélyen megrendíti. Jóllehet nyitott és haladó szellemű ember volt, de helytelenített mindenféle szélsőséget. Személyiségében a példa nélküli éles elméhez és ritka műveltséghez érzékeny szív, s meleg emberiesség társult. A korlátlan fanatikus értelmiség által szított és a csőcselék által végrehajtott 1789-es francia forradalom idején — mint ahogy igen találóan néhány mai francia történész nevezi, a „terror napjaidban — megnősül, majd később két fia születik. 1793 augusztus 25-én nevezik ki a párizsi Bicêtre főorvosává. A Bicéire 1660 óta fennálló zegzugos és piszkos épülete a súlyos bűnözők részére szolgáló börtönnek a tébolydával való szerencsétlen egyesítése volt abban az időben, amikor még aggok, gyógyíthatatlan testi betegek, vakok és epilepsziások is elhelyezést nyertek.

39 Az elmerészlegen Ph. PinelA rendkívül impresszionálta azon betegek szüntelen ordítozása és szitkozódása, akik láncokkal voltak rögzítve a celláik előtt. Amidőn a láncok használatát először meg akarta szüntetni, a minden változtatástól félő személyzet ellenállásával, sőt ellenségességével találkozott. Ok ugyanis megszokták, hogy nyugodtan éljenek a mozdulatlanná tett betegek mellett. Ph. Pinel végül is 1793-ban előbb 12, majd 50 férfibeteget szabadított meg a láncaitól. A leghíresebb felszabadítottak között volt Chevingé úr, a francia gárda egy régi katonája, aki a korabeli feljegyzések szerint szabadítása után ,,a jó magatartás és a hála valóságos modellje" lett.

40 Két évvel később, 1795-ben, amidőn az ugyancsak párizsi Salpetrière főorvosa lett, az ott elzárva tartott nőbetegek javára ugyanezen reformokat vezette be: szintén levette a bilincseiket, megnyitotta abla38 Baruk i. m. 1967 ibid. 39 Hollós I., ,,Száz év előtti tébolydákról." Gyógyászat, 1909, 48., p. 806; 49., p. 822 40 Baruk i. m. 1967 ibid.