Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 145-146. (Budapest, 1994)

TANULMÁNYOK - ESSAYS - Pisztora, Ferenc: A „No-restraint” és az „Open-door” irányelveinek megvalósítási kísérletei és értékelése a hazai pszichiátriában

rehajtott történelmi tettét, nevezetesen előbb 12, majd 50 férfi elmebeteg bilincseiktől való megszabadítását. Oláh Gusztáv meg is jegyezte

34 olykor kissé csipkelődő modorában, hogy Ph.Pinel kétségkívül látványosabban, nagyobb mise en scéne-el hajtotta végre e cselekményt mint pl. olasz társa, Vincenzo Chiaruggi korábban, 1789-ben indított reformját, ezenkívül a „hevülékeny franciák vezérnemzeti öntudata" is jelentősen elősegítette, hogy gyorsabban fogták fel, Ph. Pinel újításának kulturális jelentőségét. Hollós I. ugyanerre céloz találó hasonlatával: Ph. Pinel ténye az elmebetegek felszabadítást folyamatának történetében éppoly robbanás és talán kissé színezett documentum volt, mint a népszabadság történetében a francia forradalom."

35 Nem szabad továbbá arról sem megfeledkeznünk, hogy az emberbaráti eszméktől és a francia encyclopaedisták műveinek szellemiségétől áthatott XVIII. század, amely az emberiséget meg kívánta szabadítani mindenfajta elnyomástól és babonától, fogékony volt és szívesen hajlott az elmebetegek felszabadítására is. Kétségtelen, hogy az azon kort mozgató, nagy eszmék hatása alatt, amelyek a jogegyenlőséget hirdették és az emberi méltóságnak, az egyéni szabadságnak általános elismerését követelték, oldotta fel Ph. Pinel a Bicêtre elmebetegeinek a láncait. Végül is mindezen tényezők azután együttesen eredményezték azt, hogy a köztudatban Ph. Pinel nevéhez fűződik a modern elmebetegápolás kezdete. Márpedig őt mind teoretikus, mind praktikus tekintetben egyes kollégái megelőzték a ,,norestraint" programjában. Elméleti-publikációs szinten Joseph Dacquin, a Chambéry-kórház orvosa emelt szót korábban a humánus bánásmód érdekében. 1791-ben publikált Philosophie de la folie című munkájában fejtette ki pl. azt a gondolatot, hogy az elmebajt sokkal inkább megfelelő lelki-morális hozzáállással és segítséggel kell kezelni, mintsem fizikai módszerekkel. A betegekkel kapcsolatos érzületét és a hozzájuk fűződő viszonyulását jól tükrözik következő sorai: az, akit egy elmebajos megpillantása bensőleg nem rendít meg, vagy aki csak arra tartja alkalmasnak, hogy szórakozzék vele, az egy valóságos erkölcsi szörnyeteg! '

136 Inkább gyakorlati természetű volt viszont az idealista lelkületű olasz orvos Vincenzo Chiaruggi (1759 — 1820) elmegyógyászati reformtevékenysége. Őt a híres, felvilágosult abszolutista uralkodó, Pietro Leopoldo (1749 — 1792) toszkániai nagyherceg (a későbbi II. Lipót császár és magyar király), bízta meg azzal, hogy az általa 1788-ban létesített Bonifácius kórházban honosítsa meg az elmebetegek emberséges, új szellemben történő kezelését. A nagyherceg egyébként eltörölte a halálbüntetést, s 1774-ben liberális szellemű elmetörvényt hirdetett ki, előírva többek között e betegek gyógyítását. Vincenzo Chiaruggi tehát már négy évvel Ph. Pinel forradalminak minősített tette előtt a szabadabb és humánosabb elmebetegápolás érdekében munkálkodott. Nem érdektelen különben magának Philippe Pinelnek az alakját és működését közelebbről is szemügyre vennünk, ha eszméiről és tevékenységéről igazán hiteles képet kívánunk szerezni magunknak. A hagyományos elmegyógyászattörténeti méltatásokban, a pszichiátriai rehabilitációs emlékünnepélyek hivatkozásaiban stb. ugyanis — miként a Párizsi Salpetriére előtt szoborcsoport által megjelenített idilli jelenetben is: Ph. Pinel előtt fiatal elmebeteg leány térdel széttört bilincsek között, virágot nyújtva a mesternek. Ph. Pinel, ez a többnyire csupán a jóságtól és részvéttől megszállott, láncoktól szabadító, eszményített, leszűkítetten gesztusértékű képe vált közismeretté. Henri Baruk a francia pszichiátria történetéről publikált művében

37 utal arra, hogy Ph.Pinel életműve mindmáig túl kevéssé ismert, s talán ennek tudható be, hogy a közvéleményben elsősorban mint filantróp, az elmebetegekkel szemben jóságot és szelídséget propagáló személyiség szerzett egyetemes hírnevet. Ilyen értelemben egyesek vitatva a prioritását, érdemeit tekintve J. Dacquin és V. Chiaruggi 34 Oláh i. m. 1903a, pp 1-197 35 Hollós I., ,,Az elmegyógyászati therapia múltja és jövője" Gyógyászat, 1914 7., p. 102 36 Baruk M., „Pinel et Esquirol, et le grand courant moral" In: La psyschiatrie française de Pinel a nos jours. (Paris 1967), pp 8—19, 85-87 37 Baruk i. m. 1967 ibid.