Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 145-146. (Budapest, 1994)
TANULMÁNYOK - ESSAYS - Pisztora, Ferenc: A „No-restraint” és az „Open-door” irányelveinek megvalósítási kísérletei és értékelése a hazai pszichiátriában
hátrányoktól nem volt mentes, így pl. alkalmazása mellett jelentősen megszaporodott az öngyilkosságok száma. Szintén Epstein László említi, hogy biztos forrásból tudomása van arról, miszerint a Feldhof-i intézetben a XIX. század végén még igenis használták a zubbonyt, s Párizsban sem vetették el végleg a ,,camisol"t, a , ,bandettepour les genoux "t és a ,, chaise de force" t. Különben Nidermann Gyula és Chyzer Kornél is beszámoltak utazási tapasztalataik kapcsán arról, hogy kényszereszközöket széltében-hosszában használták a párizsi intézetekben. 21 Németországban Jacobi később is nagy barátja maradt a kényszerszéknek és a kényszerkosárnak. 22 Úgy tűnik, hogy általánosságban véve és alapvetően, a kényszerítő eszközök széles skálájának a bevezetése nem hozta meg a kívánt eredményt. Sőt, olykor azzal éppen ellentétesen hatott. Epstein László értékelése 23 szerint a tapasztalat megmutatta, hogy a kényszereszközök nemcsak fölöslegesek, hanem inkább ártalmasak, hogy a beteg izgatottságát és nyugtalanságát nem csillapítják, hanem inkább fokozzák. A ,, restraint" régi rendszerében ugyanis ha egy betegnél némi izgalom vagy nyugtalanság állt elő, azonnal rögzítették, vagy a „dühöngök" épületszárnyán egy izolált cellába csukták, ahol azután fokozott mozgási vágya másban nem találhatott kielégülést, mint abban, hogy ruháját és ágyneműjét tépegette, a falakat bemázolta, a vakolatot leverte, a téglát kiszedte, azzal az ajtón dörömbölt, s emellett folyton dalolt, kiabált, ordított. Ugyanakkor ez játszódott le kevés változatossággal a szomszédos cellákban is, s így el lehet képzelni azt a pokoli zajt, mely az ilyen osztályon támadt, s amely éppenséggel nem volt alkalmas arra, hogy akár a cellába zárt, akár a kint lévő betegekre megnyugtatólag hasson. És miután az ilyen zajos betegeket akár heteken vagy hónapokon át bezárva tartották, azok sokszor vagy kimerültek, vagy teljesen elvadultak. 24 Epstein László meglátásában a „dühöngés" majdnem kivétel nélkül artefactum volt a betegeknél, a régi ,, restraint "rendszer természetes folyamányaként. Kissé enthuziaszta kijelentése szerint, ,,.. .amióta nincs ,dühöngó-osztály, nincs ,dühöngó" beteg sem." A,,tombolás" és „dühöngés" csak annyiban tartozik az elmegyógyintézet fogalmához, mint amennyire pl. a decubitus vagy a bordatörés a paralízis progresszíva kórképéhez: miként ez utóbbiak a hiányos gondozás következményei, úgy amaz is csak ott lép fel, ahol a betegek elhelyezése és tágabb értelemben vett ellátása rossz. 25 Kitűnt ugyanis, hogy az elmebajosok távolról sem olyan veszedelmes egyének, mint amilyeneknek képzelték őket, hogy az ordítozás, tombolás és garázdálkodás semmiképpen sem szükségszerű kísérői az elmebajok többségének, s hogy az elmebetegek sokkal több szabadságot bírnak el, mint amennyire őket képeseknek tartották. 26 Eklatáns példája volt ennek az az esemény, amelyről Orbán Sándor számolt be egy tanulmányában 27 : Oláh Gusztáv mesélte el egy alkalommal, hogy a lipótmezei intézetből 20 nyugtalan, aszociális beteget szállhatott el valamelyik vidéki intézetbe. Tévedésből azonban az illetékes település zárt osztálya helyett kiadták őket az intézethez tartozó ún. „családi ápolási telepre", vagyis egy szabadabb milieu-be, ahol is e betegek annyira megálltak a helyüket, hogy egyet sem kellett visszaszállítani. A pszichés ártalmakat is létrehozó kényszerkezelés heves ostorzása közepette a korabeli szerzők hajlamosak voltak szinte mindenfajta izgatott, dühöngő magatartásformát a ,, restraint" rovására írni, miként az apáthiás inaktivitást is kizárólag un. „Anstalt-ártalomnak" tudták be. Ez természetesen a kellő intellektuális distinkciós erő hiányának, vagy még inkább elfogultságból eredő indokolatlan általánosításnak minősíthető, hiszen jól ismert, hogy — függetlenül a kórházi kezelés és ápolás körülményeitől —, mind az izgalmi, mind az adynámiás, torpid állapotok elsősorban a közvetlenül zajlóban lévő 21 Epstein i. m. 1897, ibid. 22 Zsakó i. m. 1910 35, p. 632; 36, p. 648. 23 Epstein i. m. 1912. p. 537 24 Epstein i. m. 1907, p. 800 25 Epstein i. m. 1907, ibid. 26 Epstein i. m. 1912, p. 537 27 Orbán S.. „A pszichiátria újabb irányelvei. Az ideg- és kedélybetegek nyílt kezelése és gondozása" Gyógyászat, 1929, pp 150 és 189.
