Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 145-146. (Budapest, 1994)
KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEW
Huard— M. D. Grmek 1966-ban, továbbá G. Carstens— H. Schadewaldt— P. Vogt 1983-ban megjelent könyve). Sajnos a vonatkozó hazai anyag eléggé szegényes, s ezért a szerző itt is kénytelen a hazai múzeumokban őrzött értékes külföldi anyaggal kiegészíteni. Örvendetes, hogy ez utóbbiak közt szerepel a budapesti Egyetemi Könyvtár latin nyelvű Abu'l Quasim-kódexének egyik miniatúrája (jó lenne a bécsi-kódexéhez hasonló fac-simile kiadást készíteni a teljes kódexről!). Rövid fejezet szól a fogorvoslásról, itt a művészeti anyagot Róna Imre 1896-ban készült laboratóriumának színes fotója egészíti ki. A rövid VII. fejezet a szemészettel és a szemüvegekkel foglalkozik, itt orvosportréval is találkozunk: Mezey Lajosnak Grósz Frigyesről készített képével (ezzel jól egészíti ki Jantsits Gabriella: Magyar orvosok arcképei. Bp. 1990 művét), sőt bemutatja a modern sebészet forradalmasítójának Sir Joseph Listernek Komlóssy Ede által 1887-ben készített portréját is. A könyv logikus, jól áttekinthető felépítésének záróköve a szülészetről szól, pontosabban a vele kapcsolatba hozható művészi ábrázolásokkal. Magától értetődő, hogy egy orvostörténész, aki édesanya is, ezt a fejezetet tartja a klinikumok koronájának. De azért is ez a fejezet lehetett a mű záróakkordja, mert ebben kerülhettek bemutatásra a képzőművészet legmélyebb, legegyetemesebb érzéseket megörökítő alkotásai. Természetesen az anya és a gyermeke ábrázolásai közül csak azokat kell kiemelten idesorolnunk, amelyek ezt a kapcsolatot „élettanilag" is határozottan kifejezik. Nemcsak a szülést bemutató ábrázolások jöhetnek itt tekintetbe, hanem a gyermekét szoptató anya oly vonzó képei, melyeket a képzőművészete az olasz „Madonna del Latte", a bizánci pedig a , jGalaktotrophousa" típusában a szentség magaslatára is emelt. Már a fentiekből is kitűnt, hogy Vida Mária nagyon gazdag, sokrétű anyagot mutatott be, kiegészítve a magyar emlékek néha szegényes száma miatti hézagokat. Munkájában az orvos- és művészettörténeti szempontok mellett főként vallástörténeti vonatkozások érvényesülnek, de az így bemutatott kép számos írásos forrásadattal is kiegészül. A munka a szélesebb olvasóközönség számára különösen szép képanyagával válik vonzóvá, amelyeket részben a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum anyagáról a múzeum fotóművésze, másrészt más múzeumok képeiről hazánk legkiválóbb fényképművészei készítettek. Kádár Zoltán Wilcox, Charlotte: Minnies and their mysteries. Carolrhoda Books, Minneapolis, 1993. 63 p., ill. A múmia szó hallatán, majdnem mindenkinek az egyiptomi piramisok, a fáraók és a múmiákhoz fűződő titokzatos történetek jutnak eszébe. Azonban múmiák nemcsak Egyiptomból származnak. Bárhol is találjuk a múmiát mindig rengeteg titokzatosság, misztérium övezi. A test, a ruházat, a koporsó vagy annak hiánya — a modern kutatás számára mind fontos adatokat hordoz az akkori életről és a halálhoz való viszonyról. Charlotte Wilcox könyvében az ókortól napjainkig gyűjtötte össze a múmiák fontos lelőhelyeit. Elsősorban tisztázza: mi is a múmia. Miután ezt sikerül megnyugtatóan eldönteni, végigvezet az összes fontos lelőhelyen kezdve Egyiptommal, majd az Inka Birodalmon át az észak-amerikai barlangok múmiáin keresztül a dán és távolkeleti jégbe fagyott múmiákig. Az emberi testet nem csak balzsamozással lehet tartósítani. Kedvező természeti körülmények között a bomlási folyamat nem indul meg és a test kiszárad. Ezt tapasztalhatjuk Palermóban, ahol a katakombában eltemetett testek mumiiikálódtak. Charlotte Wilcox remek érzékkel válogatta összes a fontos múmiákat és érzékletes fotókon mutatja be őket. Scheffer Krisztina Wilson, N. G : From Byzantinum to Italy. Greek Studies in the Italian Renaissance. Duckworth, London, 1992 200. Wilson, a görög paleográfia nemzetközi hírű szaktekintélye, folyóiratunkban korábban ismertetett művében (Scholars of Byzantinum. London, 1983) az antik hagyomány bizánci létformáit és hatását elemezte rendkívüli alapossággal. A jelen munka azt beszéli el, hogyan került e Bizáncban megőrzött hagyomány a 14. század közepe és a 15. század vége közt Itáliába s milyen utakon-módokon termékenyítette meg a nyugati gondolkodást. Wilson, eléggé nem dicsérhető módon, nem a ,,nagy összefüggésekre", hanem nyomonkövethető részletekre koncentrál, s mindenekelőtt azokról a személyekről és művekről számol be, akik, s amelyek ezt a nagyjelentőségű örökséget közvetítették illetve megőrizték. Az első fejezetek rámutatnak arra, hogy a görögséggel kapcsolatos ismeretek szűkössége ellenére sem volt előzmények nélküli a következő évszázad görög-,,forradalma", mely Manuel Khrüszolőrász oktatói tevékenységével kezdődött, Bruni, Ausrispa, da Féltre, Guarino könyvgyűjtői és filológusi munkájával folytatódott és Lorenzo Vallanak,
