Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 141-144. (Budapest, 1993)

TANULMÁNYOK - ESSAYS - Kis, Domokos: Az erdélyi bujdosók és a pestis

s kesém térjen vissza, másképpen nem sok hasznát vészi futásának, sőt magával hordozza a dögöt. "

6? De a védekezés ilyen „dialektikus" értelmezése már jóval korábban, a szintén református orvos és teológus Tzanaki Máténak „A Döghalálról.. ." 1634-ben írt könyvében is megtalálható.

64 Aki tehette, az az 1708—11-cs nagy pestisjárvány idején is ezt tette, futott, menekült. De szemet szúr. hogy a pestis elől menekülők, bujdosók gyakorlatilag mind igen tehetős, mondhatni igen előkelő, sőt arisztokrata személyek, családtagok. Például gróf Bercsényi Miklós (katolikus), felesége Csáky Krisztina (katolikus), báró Károlyi Sándorné Barkóczi Krisztina (katolikus), Vay Ádám (református), felesége Zay Anna bárónő (evangélikus), báró Kemény László erdélyi főnemes (református) és Samarjai Péter erdélyi ítclőmester (református). Itt nem játszik már szerepet a vallási hovatartozás. Felsőbb körökben aki tehette, maga vagy családja messzire bujdosott, mezőn járt, kerülve a lakott, „dögös" helyeket. Ok megtehették, ha a kötelesség, a közszereplés nem tartotta vissza őket, hogy egyik helyről, birtokukról vagy uradalmukról a másikba menjenek, és megfelelő gazdasági, anyagi háttérrel akár hónapokig „kóvályogjanak", bujdossanak. S a közszereplés, a közügyek sem tartott vissza mindenkit, hisz Bercsényi úgyszólván semmivel sem törődve katonáit szét-, sőt hazaeresztette olykor, s maga hónapokig rettegve bujkált a pestis elől. Lang doktort is hosszú ideig magánál tartva. A városi vagy akár mezővárosi polgárt sokkal inkább megkötötték a város keretei, szigorú törvényei. Ha vezető szerepe volt valakinek, semmiképp sem hagyhatta el a veszélybe jutott várost; miként „a süllyedő hajót kormányosa vagy nyáját a pásztor" sem, ahogy ezt a kor kifejezésében a politikai illetve lelki vezetés terén kifejezték. Nem is csoda, hogy az 1710-es évek elején Pálffy János császári fővezér azt kifogásolta, hogy a dühöngő járvány idején a püspökök nem tartózkodnak egyházmegyéjük területén, és a falvak lelkipásztor nélkül maradnak, pedig szerinte a népnek épp ekkor lenne a legnagyobb szüksége lelki vigasztalásra.

65 Uo.; Ritoókné Szalay Á. csak azt a részt idézi, hogy „németnek szabad, de nem magyarnak"(30), és így könnyen azt hihetnénk, hogy Pápai is egyértelműen elítélte, ellenezte a menekülést. Tsanaki művének 11. részében — „Szabadé az. Döghalál előt el futni?" (108—128) — még azt írja, hogy egi általliaban nem szabad keresztién embernek a pestis előtt elfutni. Először mert Isten előtt fiit, mint Cain és Jonas, valaki az. pestis eleit fut, mivel hogi Istennek ostora: De Isten előtt haszontalan futni, mert mindenütt jelen vagion, és mindenül kezében akadhacz." (Tczanaki, 111.) De a „TIZEKETTŐDIK RÉSZ"-ben (128—136) „Mint kell a pestist el távoztatnunk, vagi meg gió'znünk?" c. alatt a „mivel űzhessük, avagi gió'zhessük meg a pestist, midéin immár valamellijkünkhöz bészállott " — kérdésre már a menekülést is, mint egyik lehetőséget, említi, ha nem is ajánlja; „Az első az. Galenistaknak teczések az, hogi ha ki eszt el akaria kerülni, ideiekorán eléb állion, és io távul menien s-az pestisnek meg szünése utanis ne térien hamar haza: meli tanáczot imez versben foglaltának bé. Mox, longe, tarde, cede, recede, redi. "

(Uo.. 132.) (Galenisták: keresztségismétlő vallásfelekezet. A hollandiai keresztségismétlők vagy menoniták egyik ága, melyik az arminiusi vita következtében az eleveelrendelési tant illetőleg Arminius felé hajlott; vezetőjükről, Galenus de Haenről hívták őket így.) Tsanaki ugyan mindenekelőtt a penitencia tartást ajánlja, de utána az orvosságokra is ill. azok alkalmazására is nagy általánosságban kitér. (uo. 132-136.) De már a 16. sz. végéről származó Ars Medicában a következőket olvashatjuk: „Azt mondom azért, hogy elmehetni az dögös helyről az. dög nélkül való helyre, de azt nem vallom, hogy halála előtt [elől] elmehessön valaki. Más azért az. dögös helyről elmönni, más az halál elől futni." (Szlatky M.. 49.) A pestist bonyolultabban, teológiai fejtegetéssel átszőve magyarázza Francovith Gergely 1588-ban megjelent művében: „Vannak olyak, akik azt mondják, hogy elmehetnek az. pestis előli [elől], mert elragad; ugy vagyon, hogy elmehetnek az olyanok, akiknek Isten még ez világi életöket tovább akarja halasztani." De — folytatja — „az pestis, avagy mirigy nem magátul leszön és indultatik az embereken, sem a halál, hanem az Isten akaratjából, a bűnért. Regenten is az. Szent Dávid népére az Isten nem azért bocsátó az dögletös nedves időt és halált, hogy éljenek, hanem hogy kimúljanak ez világbul az kiket őakar." (Uo. 151.) A menekülést azonban mégsem veti el egészen: „Ha elmehet is a halál előtt, akinek hiti azt tartja, hát annakelőtte menjen el minekelőtle Isten ostora nincs ott az helyéin. De akkor is könyörgéssel legyen a te indulatod onnét ahonnét elmégy, hogy az Isten neve dicséretire legyen az te elmenésöá és megmaradásod. Es azután menj ismeg vissza, mikor az dögletös nedvesség eltávozik." (uo. 155—156.) — Mintha már Pápai Párizt olvasnánk. Schultheisz, 128.