Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 141-144. (Budapest, 1993)
TANULMÁNYOK - ESSAYS - Kis, Domokos: Az erdélyi bujdosók és a pestis
A városokat, például Kassát, 66 vagy bizonyos községeket, így például Büdszentmihályt 67 (a mai Tiszavasvárit), a szigorú vesztegzárrendeletek is megkötötték — nem lehetett ki-be járkálni, sőt egy-egy városon belül is megszigorították a (belső) mozgást. S valóban, ahol a földesúr vagy a központi hatóság szigorú vesztegzárat léptetett életbe, s ezt be is tartották, ott általában sokkal kisebb volt a halálesetek száma. Ezt igazolja Ausfeld doktor, szegedi pestisorvos 1708-ból származó jelentése. Ebből kitűnik, hogy Szegeden csak 182 ember halt meg, míg a csaknem ugyanakkora lélekszámú Aradon, ahol az elkülönítés nem történt meg, a halottak száma 3000 volt. 68 De a vesztegzárnak is megvolt a hátránya. Nemegyszer nagy élelmiszerhiányt, sőt éhínséget idézett elő. 69 Különösen rossz helyzetben voltak az elsősorban a korábban a török határ mentén levő mezővárosok, például Debrecen, Kecskemét és a falvak. Akárcsak Aradon, Debrecenben is 1709—10-ben, feltehetőleg az óvintézkedések elmulasztása miatt, 3000 ember halt meg. 70 Itt a lakosság zöme amúgy is szegényebb volt, s elmenekülésre, vagyis a lakóhely elhagyására nemigen látszott lehetőség. Ezzel is összefügg az, hogy a protestánsok, elsősorban a református prédikátorok, általában az ebből a szempontból legrosszabb helyzetben lévő Tiszántúlon, önvédelemből is nem ritkán — kisebb-nagyobb mértékben — a menekülés ellen szóltak. 71 A vallási fanatizmus, túlbuzgalom ebben a kérdésben még ebben az időben sem kizárható egyes protestáns, elsősorban református gyülekezetekben, s az unitáriusok vagy a görögkeleti szerbek között. A reformátusokról és az unitáriusokról Loigk talán túlzóan, de a következőket írja az 1708—1713 közötti pestisről írt könyvben: ,,A hosszan tartó járvány kegyetlenségét leginkább az. »arianusok« vagyis az unitáriusok és a kálvinisták szenvedték meg, kik elvetették az orvosságokat és az. elkülönítést, a holttes66 Kassa tanácsának intézkedését s Bercsényi szigorú rendeletét a 28. jegyzetben. 67 A pestis ellen Károlyi Sándor itt vesztegzárat rendelt el: „Mivel a Tisztámul való helységekben az dög igen eláradván az sok alá és jel járó dögös és pestises emberek mid. . . az megírt helységbeliek közül senki ne menjen az olyan dögletes helyekre, se pedig magokba ne bocsássanak olyan helyekről jövő embereket avagy csak leveleket is és semminemű kommunikációt ne folytassanak, különben minden passusokon tokajtói fogva alá a Tisza mentében vadnak oly vigyázassa! rendeltetett emberek, hogy az kiket olyanokat vagy menni, vagy járni tapasztalnánk mindjárt levágattassanak és megégettessenek." (Idézet: Gombás A., 50—51.) Károlyi a Tisza mellékére ekkor nánási Oláh Jakabot nevezi ki vesztegzár-biztosnak. kinek utódai később birtokosok Bűdön. (uo. 51.) (Gombás A. nyomán idézi Károlyi utasítását Fazekes A., 96.) 68 Schultheisz. 135. 69 Uo. 141. 70 Azt, hogy Debrecenben a pestis mikor jelent meg, pontosan nem lehet tudni. 1709. október 13-án találjuk első nyomát, amikor a tanács többek közt a temetések áráról, ingyenes temetésekről, a szertartásos temetkezések eltiltásáról tárgyal. Óvintézkedések nem tétettek, vagy ha igen, azokat nem hajtották szigorúan végre. December 3-án már alaposan benne lehettek a bajban, mert a tanács két céhet rendel ki a temetések ellátására. December 8-án azt írják Károlyi Sándornak, hogy „sokan, kik egyik nap másokat kivisznek, másnap másoktul vitetnek. .." az. élők az holtaknak temetésében szintén elfáratfanak. Az. mely, házakban Istennek emésztő tüze bé esik, nagy részint minden benne lakatul egészlen megpusztítanának, . . . az kik még élünk is, csak holt elevenek vagyunk. " (Idézi Magyary—Kossá: Adattár TV. 29.) Kiss Ernő hozzávetőleges számítása szerint a pestis körülbelül 3000 debreceni lakos halálát okozta, ami a lakosságnak körülbelül 20—25%-a. (Magyary Kossa-Kiss Ernő: Pestisjárványok pusztításai Debrecenben c. tanulmányára — Népegészségügy, XII. évf. 1. sz. 1931. jan. 1. 26. . — hivatkozik. Uo.) (Ezt a számot közli Vekerdi L., 459.) 71 Vekerdi László találóan állapítja meg: „A jól ismert kép: urai által magára hagyott, török—némettől sanyargatott nép, és hite miatt üldözött kálvinista préáikátor egymásra találása bontatkozjk ki a XVII. századi magyar kálvinista pestisírásokból. A pestistől való futás kritikája itt nem írható a tudatlanság vagy a babona rovására: a nyugatinál sokkal nehezebb életre kényszerült közösség önvédelmi igyekezetét tükrözi." (Vekerdi L.. 467.)
