Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 141-144. (Budapest, 1993)

Búcsúzunk Antall Józseftől

gató a neves nőgyógyász, Fekete Sándor c. egyetemi tanár, az orvostudományok doktora lett). Végül az. új levéltári jogalkotási folyamat kapcsán lehetővé vált a harmadik közgyűjteményi terület anyagának gyűjtése. így 1974-ben az intézet felvette a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár nevet, és a mindhárom közgyűjteményi ágazatra kiterjesztett intézetet 1980-ban országos múzeummá (A kategóriájú) nyilvánították. Élén Antall József állt 1972-től főigazgató-helyettesként, 1974-től megbízott főigazgatóként. Főigazgatói kinevezésére azonban nem kerülhetett sor politikai magatartása, pártonkívülisége miatt. Már a piarista rend gimnáziumában (államosítás után Ady Endre Gimnáziumban) a történelem mellett kiemelt érdeklődést tanúsított a szociológia, a szociográfia és a néprajz iránt. Egyik középiskolai önképzőköri előadását ,,Az egyke Magyarországon" címmel 1949. május 5-én tartotta meg. A szellemi érésnek, a tanulás esztendeinek, a tudományos munka előkészítésének, gyakorlásának kamaszkori termékei közül való tehát első orvostörténeti témájú kis írása. A történelem-levéltár (1955) és magyar nyelv-irodalom szak mellett (1957) könyvtárosi diplomát szerzett (1962), múzeológiából vizsgát tett Oroszlán Zoltán professzornál, hallgatott történeti antropológiát Bartucz Lajosnál, néprajzot Ortutay Gyulánál, iszlám művelődéstörténetet Germanus Gyulánál. Tanulmányainak eredményeként készültek újabb orvostörténelmi irányú szemináriumi dolgozatai (pl. A magyarság rasszelemei. 1951.). Bár érdeklődésével a politika- és oktatástörténet irányába vonzódott, ilyen szerteágazó egyetemi tanulmányok után érthetővé válik, hogy egy diktatúra keretei között a kizárólagosan periferikusnak tűnő szakterületen, mint az orvos- és gyógyszerészet-történet, hogyan tudott — élve az egyetlen tudományos munkalehetőségével — teljes életművet alkotni. Ebben segítségére volt az is, hogy tanári működése idején kidolgozta az 1955/56-ban létesített iskolai-múzeumi együttműködési bizottság, továbbá a művészettörténet középiskolai bevezetését előkészítő munkaközösség tagjaként a művészettörténeti tantervi tervezetet. Sajnos később, az 1956-os forradalmat követően a végleges terv elkészítésében megakadályozták. Intézeti tevékenysége és tudományos kutatómunkája szorosan kapcsolódott szervezői és szervezési feladataihoz. Kidolgozta az intézet szervezetét, gyűjteményi rendjét és a gyakorlatban feldolgozta munkatársaival a leltározatlan múzeumi és levéltári anyagot, a könyvtár könyv- és folyóirat-állományát, az elmúlt évtizedekben intézete szervezeti és gyűjteményi rendjét számos külföldi intézet megbízottja tanulmányozta és alkalmazta. Semmilyen modell, sem előkép nem állt előtte, 1969-ig külföldön tanulmányutat sem tett, így rendezte meg teljesen egyedül — két kisegítő munkatársával — az 1968-ban megnyitott állandó kiállítást, a Képek a gyógyítás múltjából címmel, amelynek alapvető koncepciója a mai napig nem változott (1974-ben, 1981-ben, 1991-ben felújították.) Az a rendkívüli tulajdonsága — ami életútján mindig a maximális eredmények elérésére sarkallta — konkrét feladataiban, orvos- és gyógyszerésztörténeti tevékenységében is érvényesült. A gyógyszerész-társadalom vágya az volt, hogy önálló múzeummal reprezentálja mesterségét. Ezért megszervezte az önálló Gyógyszerésztörténeti részleg — múzeum és könyvtár — elvi és anyagi feltételeit. így a közben létszámában is megnövekedett intézet egyik munkatársa, e megemlékezés szerzője megrendezte a budai várnegyed legszebb pontján az egykori Arany Sas patikában A reneszánsz és a barokk kor gyógyszerészeié kiállítást (Tárnok u. 18. sz. alatt), ahol 150 éven át patika működött. Az 1968-ban alakult Ernyey József Gyógyszerészettörténeti Könyvtár az egykori Szent Keresztély patika neoreneszánsz stílusú helyiségeibe költözött (1981). Nyugodtan mondhatjuk, hogy az orvos- és gyógyszerésztörténeti múzeum és könyvtárügy területén ma „nagyhatalomként" tartja számon az intézetet a kutatók nemzetközi és hazai tábora. Új feladatként — az országos szakfelügyeletet is ellátva — elkészült a nagykállói szülőházban a Korányi Frigyes emlékmúzeum (1977), a fővárosban a Kresz Géza Mentőmúzeum (1987), továbbá számos patikamúzeum (Sopron, Székesfehérvár, Kőszeg, Kecskemét, Eger), működő mú-