Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 141-144. (Budapest, 1993)
TANULMÁNYOK - ESSAYS - Szabó, Tibor: Szegedi Kőrös Gáspár a páduai egyetemen
szó, és ,tanár : t jelentett. A „doctor artium et medicináé" egyszerűen ,orvosdoktor', az ars medica (orvostudomány) és a medicina (orvoslás) doktora. A „physicus " elnevezést maga Gáspár doktor vette fel, mint a korabeli orvosok általában, megkülönböztetve magukat az „empyricus", tanulatlan, önmagukat doktornak nevező gyógyítóktól. A physicus később a tisztiorvosok elnevezése lett. Csupán Miksa császár 1576-ban kiadott pátense tette az orvosi gyakorlatot doktori diplomától függővé. A Szmollény szerinti „gyógyszerész" (nyilván a medicina másik, ,gyógyszer' jelentéséből következtetve) képzettség sem lehetett Gáspár doktor címében, mert a 18. századig egyetemen nem folyt gyógyszerészképzés. A „gyógyszerész" (aromatarius, seplasiarius, pharmacopola) kitanított egy ifjút, annak bizonyítványt adott, amivel megkezdhette önálló tevékenységét. Hazánkban a szervezett gyógyszerészképzés 1770-ben indult a nagyszombati egyetemen. A facultas artium sikeres befejezése után a baccalaureus címet nyerték el a hallgatók. Ez volt a legalsó tudományos cím. A baccalaureus legalább két évig az egyik kijelölt tanár mellett segédkezett, miközben újabb (teológiai, jogi, orvosi) tanulmányokat folytatott. Ezután jelentkezhetett a licentiatusi fokozat elnyerésére. Ezt követően ismét meghatározott ideig tanult, és segédkezett tanárának a hallgató, majd kérhette magisteri, majd doktori vizsgára bocsátását. A doktorátus elnyerésére a promoválandó Caspar Fraxinus már magisteri címmel rendelkezett. Az egyetem statútuma megengedte, hogy más egyetemeken elnyert fokozatot az egyes karok elismerjék, így magyarázható az, hogy a hallgatók fokozataikat sokszor más-más egyetemeken szerezhették meg. A tanév általában november elsején kezdődött a székesegyházban tartott ünnepség keretében, amelyen a rektornak megválasztott hallgató beszédet mondott a tudományok hasznáról és szépségéről. Ezután a jogászok jegyzője, az artistáknál pedig a főpedellus felolvasta a tanárok jegyzékét és tanrendjét („Rotulus "). A tanárok megválasztásának és előadásaik megállapításának joga a tanulóifjúság százados kiváltsága volt. Ezért nemegyszer az előítélet vagy ellenszenv, a barátkozás és protekció is nagy szerepet játszott. Viszont döntő volt a tanárok népszerűségére, mert némelyiknek 600, sőt 3000 hallgatója is volt. Be se fértek órájára, jegyzeteit drága pénzen másolták a diákok. A választási viszálykodásból olykor utcai zavargások is keletkeztek, ezért 1560-tól a velencei szenátus már maga nevezte ki a tanárokat. A professzorok nyilvános előadásai mellett az oktatás fontos eszköze volt a disputa, amelyet időszakonként a díszteremben (schola magna) tartottak. A statútumok szerint a tanárok kötelesek voltak még magánleckéket is adni, és szemináriumszerű foglalkozásokat tartani. A 16. században Padova volt az a tudományos központ, ahol a gyakorló orvosláshoz nélkülözhetetlen ismeretekre leginkább szert tehetett a hallgató. Az ismeretszerzés közvetlen módja, a boncolás, Vesalius és utóda, Falloppio révén a padovai oktatásban intézményes helyet kapott. Az egyetem másik híres professzora, Giambattista de Monte volt a klinikai oktatás megalapozója. Hallgatóit rendszeresen elvitte az Ospedale San Francesco betegágyaihoz, és ott tartott gyakorlatot a betegségek télismeréséről és a kezelési módokról. Padovában működött 1545 óta az első európai orvosbotanikai kert is, amely az orvosképzést segítette. Az előítéletek és rendelkezések miatt de Monte halála után, 1551-től 1578-ig szünetelt a boncolás, és csak Albertino Bottoni és Marco degli Oddi elevenítette fel. Közben is folyt titokban: Balsaráti Vitus János titkos páduai boncolásairól („inter amicos") olvashatunk Szikszói Fabricius Balázs „Oratio Funebris"-ében [1576. fol. D. 3.]. Más egyetemeken még rosszabb volt a helyzet. Pápai Páriz Ferenc feljegyezte, hogy a baseli egyetemen még 1673-ban is mindössze négy boncolás volt, mert az előítélet („noli me tangere") és a hatósági rendelkezések korlátozták a hullaboncolást. [MOE I. 45.] A padovai egyetem igazi értékét világhírű tanárai jelentették a múltban és Kőrös Gáspár idejében is. Demkó) Kálmán [1894] alapján Szmollény Nándor felsorolja Kőrös Gáspár professzorait az orvosi fakultáson, pontosan ötven százalék hibával, és számos további hiányossággal. Az 1496-ban született Vettore Trincavella valóban a páduai egyetem tanára volt 1551-től 1568-ig, és az uralkodó ragályos és járványos betegségek ismertetésében tűnt ki. Az egyetemet 1552-ben elhagyó Kőrös Gáspárnak lehetett tanára. Emilia Campolongo 1550-ben született Páduában, mint Ludovico Campolongo professzor fia. Csak 1578-ban lett páduai tanár és a San Francesco kórház orvosa.
