Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 133-140. (Budapest, 1991-1992)
KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEW
a legfontosabb feldolgozásokat. Az egy-egy tudósról összeállított címszóban közlik születésének és halálának idejét, nemzetiségét és szűkebb szakterületét, majd áttérnek a róla írott tanulmányok, cikkek, monográfiák könyvészeti adatainak pontos ismertetésére. A biografik us jegyzék után rövid, áttekintő bibliográfiát is közölnek, nemcsak az orvostudomány történetét általában véve tárgyaló, hanem annak egyes ágait részletesebben vizsgáló munkákról. Hasonló rendet követ a könyv végén található index is, amely résztudományokra lebontva és időrendbe sorolva foglalja össze a műben ismertetett orvosok, biológusok névsorát. Varga Benedek Schippergcs, Heinrich: Die Kranken im Mittelalter. Verlag C. H. Beck, München, 1990, 250 p. ill. Heinrich Schippergesnek, a heidelbergi Orvostörténeti Intézet igazgatójának műve a középkori gyógyászat helyzetét tekinti át a középkori arab és európai keresztény kultúra területén. A könyv bevezető tartalmi egységeiben a betegség értékelését, megítélését kutatja a középkori világkép tükrében. Vizsgálja a beteg ember és e gyógyászat társadalmi helyzetét az arab világban és a keresztény társadalmi rendben. „A betegség, mint egy határhelyzet élménye" c. fejezetben 1 kitér a betegségeknek az arab misztikában és Szent Hildegard vízióiban játszott szerepére, majd az élethez, a szenvedéshez és a halálhoz való társadalmi hozzáállást vizsgálja. A könyv második nagy egységében Schipperges áttekinti a középkor ismertebb betegségeit „tetőtől talpig", a nagy járványokat és a lelki betegségeket (pl. az exorcizmus és a pszichoterápia kapcsolatát, a melankóliát stb.), azok gyógyító gyakorlatával együtt. A harmadik tartalmi egység az orvosi tevékenység társadalmi intézményeit, eszközeit, résztvevőit tekinti át, végül a negyedik fejezet újra filozófikusabb síkon foglalja össze a betegségek és szenvedések értelmét a középkori világkép tükrében, az emberek hitének, életvitelének és gyógyító-gyógyuló törekvéseinek összefüggését. A kötetet szövegközti fekete-fehör képek illusztrálják, és irodalomjegyzék, név- és tárgymutató egészíti ki. G. Kölnéi Lívia Schöpf, Hans: Zauberkräuter. Akademische Druck u. Verlagsanstalt, Graz, 1986., 175 p. 47 ill. E kötetben a növények bemutatása nem orvosi szempontok alapján, hanem a mágiában, mitológiában, szimbolikában különféle varázslatokban betöltött szerepük szerint történik. Több növény neve őrzi görög vagy római mitológiai hősök emlékét. Egyesek amulettként, talizmánként szolgáltak a betegségek, démonok vagy a szemmelverés ellen. A szerelmi varázslatokban, a rontásoknál felhasznált számtalan eszköz mellett bőven találhatunk növényeket is. Az időjóslásokban ugyancsak felhasználták a növényeket, többek között a virágzás idejéből a növény nagyságából vontak le a következtetéseket a várható időjárásra vonatkozóan. A növények gyógyító tulajdonsága a hozzáértő szem számára külső jelekben is kifejeződik. Paracelsus szerint Isten ún. szignatúrákkal látta el a füveket és virágokat. Erről a szignatúratanról olvashatunk egy rövid összefoglalást a könyv elején. Magától értetődő, hogy e nagy témát nem lehet egy könyvben kimeríteni. Ennek ellenére a témakör minden fontos és jelentős növényét igyekszik érinteni a szerző. A könyvben alfabetikus sorrendben tárgyalt növényekről rövid, tömör ismertetéseket olvashatunk. A könyv akár kézikönyvként is használható lenne, ha a növények latin név szerinti mutatója is elkészült volna. E hiányosságát leszámítva, szépen illusztrált (színes képek Dioszkuridész munkájából valók), jól használható könyv mind a kutatók, mind a téma iránti érdeklődő olvasók számára. Koltay Erika Temkin, Owsei: Hippocrates in a World of Pagans and Christians. The Johns Hopkins University Press, Baltimore and London, 1991,315 p. Temkin, aki 1902-ben Oroszországban született, majd Sigerist tanítványaként Lipcsében doktorált, végül a harmincas évek elején Amerikába emigrálva az ottani orvostörténetírás egyik megteremtőjévé vált, kétségkívül korunk legjelentősebb élő orvostörténésze. E résztanulmányokból építkező könyvében azt kutatja, miként volt lehetséges, hogy Hippokratész tekintélye nem csupán az ókorban, de az új gyógyító- és egészségképet alkotó kereszténység idején is töretlen maradt. Temkin szerint e jelenség részint a hippokratikus orvoslás alapvetően gyakorlati jellegével, részint pedig sajátos természetképén alapuló „ideológiai" alkalmazkodó-képességével magyarázható: ennek köszönhető az a kompromisszum, melyet az ideológiai a tudománnyal az orvoslás, illetve Hippokratész esetében kötött, s melynek eredményeképpen az
