Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 133-140. (Budapest, 1991-1992)

KRÓNIKA - CHRONICLE

NEKROLÓGOK RUDOLF SCHMITZ (1917—1992) Rudolf Schmitzben a német gyógyszerésztörténet fáradhatatlan kutatóját, nagyhatású oktatóját, a magyar orvostörténet pedig segítőkész barátját veszítette el. Schmitz professzor a marburgi Philipps egyetemen végezte gyógyszerészeti tanulmányait — itt is doktorált gyógyszerészeti kémiából, 1952-ben. Érdeklődése hamarosan a történettudomány felé terelte: 1955-től egykori alma materében tanította a gyógyszerészettörténetet, melyből 1957-ben szerzett doktori címet, lett a szak magántanára, majd 1965-től a tanszék rendkívüli professzora. Az ugyanebben az évben alapított marburgi Gyógyszerészttörténeti Intézet élére, a hesseni kultuszminiszter már mint elismert kutatót nevezte ki. Munkássága elismeréseképpen kapta meg 1967-ben a tanszékvezető professzori címet is. Vezetése alatt 63 gyógyszerésztörténeti disszertáció és számtalan cikk, értékes tudományos könyv és tanulmánygyűjtemény született intézetében, tanítványai közül pedig többen ma már szintén tanszékvezetők, illetve neves szakírók. Schmitz professzor munkáinak, kitüntetéseinek és a gyógyszerészettörténeti társaságokban, alapítványokban viselt funkcióinak puszta fölsorolása is meghaladná e nekrológ kereteit. (Műveinek nem teljes jegyzékét a Peter Dilg által szerkesztett, 1983-as Perspektiven der Pharmaziegeschichte című, Schmitz professzor 65. születésnapjára kiadott "Festschrift" tartalmazza.) Büszkén jegyezhetjük meg, hogy e kiváló kutató hazánkban is publikált: a Gyógyszerészet 1980/24-es számában, s a budapesti Gyógyszerészettörténeti Kongresszus alkalmával előadását is hallhattuk körünkben. Fáradhatatlan aktivitása, közvetlensége, szeretetre méltó egyénisége és hatalmas tudása nem csupán csodálókat, hanem számos barátot is szerzett számára: barátai, tisztelői és immár gyászolói közt a Magyar Orvostörténelmi Társaság több vezetője és tagja is megtalálható. LAMBRECHT MIKLÓS (Bp. 1921. okt. 10.—

Bp. 1992. aug. 3.) A neves paleontológiái szakíró Lambrecht Kálmán fiaként született Budapesten. Középiskoláit egyházi (budapesti bencés, pécsi cisztercita) gimnáziumban vétezte, ennek ellenére ateista-materialista elveket vallott. — Pécsett avatták orvosdoktorrá 1947-ben. A következő évben megnősült, felesége Dr. Kristóf Gizella, aki 1991-ben bekövetkezett haláláig ugyancsak tagja volt a Társaságunknak. Az ifjú orvos — apja nyomdokain haladva — erős biológiai, ezen belül főként sejtbiológiai érdeklődésű volt. Ez irányú hajlamait a kórbonctan-kórszövettan területén vélte legjobban érvényesíthetőnek, s ezért a Rókus és az István, majd 1953tól a Péterffy Sándor utcai Kórház proszektúráján vállalt beosztást és szerzett kórboncnok szakorvosi képesítést (1956). Itt kapcsolódott be az 1956-os szabadságharcba, amelyben való aktív részvételéért 6 év börtönbüntetéssel sújtották. Szabadulása után a Korányi Frigyes és Sándor Kórház proszektúráján kapott segédorvosi beosztást; innen ment nyugdíjba 1982-ben. Kórboncnoki munkásságát az általa készített 7800 boncjegyzőkönyv őrzi. — 1973-ban belépett a Magyar Orvostörténelmi Társaságba, amelynek keretei között politikai diszkriminációktól mentesen végezhetett tudományos munkát. Biológiai érdeklődését biológia-történeti irányba terelve főként a darwinizmus kialakulásával és hatásával foglalkozott. Alacsony nyugdíjának kiegészítése céljából a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumtól szaktanácsadói állást is kapott, s így nyugodtan végezhette biológia-történeti kutatásait, sőt Goethe természettudományi munkássága iránti szenvedélyes érdeklődését is kielégíthette. 1974-ben vezetőségi tag, 1980-tól az elnökség tagja, az Ált. Tudománytört. Szakosztály alelnöke, az Orvosi Szaknyelvtört. Bizottság elnöke lett és beválasztották az Orvostörténeti Közlemények Szerkesztőbizottságába. Tagja volt a Nemzetközi Orvostörténeti Társaságnak, továbbá a Magyar Biológiai Társaságnak és