Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 133-140. (Budapest, 1991-1992)

ADATTÁR - DOCUMENTATION - Szenti Tibor: Paráznák (II.)

és orrát is akarta késsel le vagdalni [...]" A 299/1798. pörben az asszony így vallott a férjéről: „[...] hallottam hogy az első szeretőjének orát fülit el vágta az Uram. " A 405 /1819. pörben az asszony ezt vallotta a férjéről: „/...] az oromat akarta késivel el-vágni. " A 406/1838. pörben a férj azzal fenyegette a feleségét, „/.../ hogy a ' nála lévő késsel megtsonkítja. " A megszégyenítés példája az egyéni ékességtől való megfosztás is. Utalunk itt a 379 /1782. pörre, amelyben a magzatűzésért elfogott cigánylány bevallotta, hogy korábban Szegeden és Pesten a hóhér „/...] az hajamat el nyirvén [...]", ezzel meggyalázták. A kopasz nő az európai kultúrákban nevetség tárgya. A 202/1755. pörben „Szilágyi Istvánná maga házának pitvarában Búza Jánosnénak fő kötőjét le szaggatta. " MEGGYALÁZÁS VÁLADÉKOKKAL A következő pörökben az emberi undokságokkal, elsősorban ürülékekkel és nyállal történő meggyalázásokat mutatjuk be. Bármilyen különös is, az emberi váladékok vonzók, ill. taszítók egyaránt lehetnek, attól függően, hogy kitől származnak, hol helyezkednek el és milyen körülmények között kerülnek velük kapcsolatba. A szeretkezés bizonyos formáiban, az egyénektől függően, ezek az emberi „undokságok" erotikusán serkentők is lehetnek. Az embernél közismert jelenség, hogy a saját váladék „illata" sohasem olyan taszító — egyeseknél kimondottan kellemes érzést kelthet —, mint másoké. Az állatvilág egyedei vadászvagy tartózkodási terület megjelölésére saját ürülékét, mirígyváladékát használja föl. Párját is ezzel csalogatja. A nyál az étellebontást megkezdő, fontos enzimekkel élettanilag az egyik legfontosabb elválasztási termékünk, mely arra is alkalmas, hogy pl. egyes népek mítoszaiban az Isten ezzel ragassza össze a sárból gyúrt embert. Ha viszont a nyál a külvilágba jut, a legtöbb kultúrember számára undort kelt, fokozottan hat, ha köpés formájában kerül ki. Maga a köpés: meggyalázás. Hasonló a helyzet az egyéb ürülékekkel történő meggyalázással is. (A szerző 1963-ban, Hódmezővásárhelyen, házasságkötése után, bélsárral összemocskolt, otromba, gyalázkodó szöveget tartalmazó levelet kapott attól a távoli, nem vérségi rokonától, akit az esküvőre nem hívott meg a család.) Elgondolkodtató tény, hogy a pörök vádlottai az emberi undokságokat valamilyen formában tárolták, így undorukat legyűrték. (Az állatok pedig az ürülékkel a saját bundájukat is összekenik, „beillatosítják" magukat.) Esetenként a vizelet, bizonyos preparált fekáliák orvosságul is szolgálhattak; ismert eszközei a szerelmi varázsolásnak is, akárcsak a menstruációs vér. B. Malinowski a Trobriand-szigeteken élő melanézokat vizsgálva, azt találta, hogy a széklettől kimondottan undorodtak. Még a két, nemek szerint elválasztott latrinát is a falutól távolabb helyezték el. Ürülékkel való beszennyeződésük kínt okozott, és igyekeztek minél hamarabb megszabadulni tőle.

15 Magyary-Kossa Gyula mintegy összefoglalót ad a témából: „Mária Terézia tudvalevőleg igen szigorú rendeleteket hozott a titkos prostitúció megfékezésére s ezen rendeletekben is mindig szerepel a városból való kivesszőzés vagy kikorbácsolás [...], minden hozzávalóval (tortúrával, zsákbavarrással, sárral dobálással, leköpködéssel, a lenyírt fej beszurkolásával) egyetemben. "

16 A 14/1838. pörben a sértett panaszolta a vádlott tettét: „[...] egy Kantába minden undokságot öszveszedvén, azon kantát ablakomon szobámba behajította [...] a' Szobában lévő házi eszközeimet öszve piszkolta [...] rajtajm] minden oknélkül gyalázatot követett el. " A vádlott válaszából idézünk: „[...] tőlük került, ugyanazon Kantát rondasággal megtöltve házam ajtajába letették, először is házamnak utza felül lévő falát bemázolták 's csúfolódó czédulákat ragasztottak [...]" rá. A vallomásokból tehát kiderült, hogy az emberi undokságokat összegyűjtötték és egy kantával ide-oda hurcolászták, még a falat is összekenték. Vig Károly is említ egy ürülékkel kapcsolatos, XVII. századi, 15 B. Malinowski. 1972. 202. 16 Magyary-Kossa Gy. 1929. 212—213.